Tech

Független bizottság ítélkezik majd a Facebook felett

Két fontos változtatást is eszközöl a Facebook az elkövetkezendő hónapokban: feláll majd egy független bizottság, ami az oldalról eltávolított bejegyzéseket bírálja felül, és az Európai Parlamenti választásokra az álhírekkel is harcoló központok létesülnek majd Dublinban és Szingapúrban. A közösségi oldal ezzel azt szeretné elérni, hogy a felhasználók újra megbízzanak benne.

A Facebook bejelentette, hogy fős, független bizottságot fog felállítani abból a célból, hogy legyen, aki felülvizsgálja a dolgozók által az oldalról levett posztokat. Egyelőre még csak annyi az infó, hogy a bizottság tagjai felülbírálhatják az alkalmazottak döntéseit, és ha úgy alakul, akár vissza is tegye a letiltott posztokat. A Facebook nagy kortárs gondolkodóktól, kutatóktól és más szakmai csoportoktól kér visszajelzést és tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan állítsa össze a csapatot, és hogyan lenne a legcélszerűbb megszervezni a működését. A bizottság tagjait előreláthatólag három évre választják majd meg, de ez a mandátum meghosszabbítható lesz.

A Facebook komolyan veszi a feladatot, ami nem is csoda: az elmúlt néhány évben olyan botrányokat szenvedett át, amelyek kis híján romba döntötték a jelenleg még legnagyobb közösségi oldalt. A Cambridge Analytica után a további adatvédelmi problémák és a legújabb, lehallgatással és megfigyeléssel kapcsolatos kétségek is csak rontanak a vállalat piaci értékén, ráadásul

el is üldözik az egyébként is egyre kevésbé aktív felhasználókat.

A Facebook bekeményít a választások előtt
A közösségi óriás szigorít a politikai hirdetésekre vonatkozó szabályain.

A közösségi oldal feltett szándéka az is, hogy bebizonyítsa: a Facebook hasznos tud lenni a választások idején is, és nemcsak az álhírek terjedésének melegágya lehet, ahogy a 2016-os amerikai választások alatt láthattuk. Éppen ezért az idei Európai Parlamenti választásokra már regionális operatív központokat hoz létre Szingapúrban és Dublinban, hogy innen akadályozza meg az álhírek terjedését, a gyűlöletbeszédet, a szándékos befolyásolást és a hamis propaganda előretörését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik