A kvantumszámítógépek rengeteg problémát oldhatnak meg a jövőben, és hozzájárulhatnak például, hogy hatékonyabbá tegyük az egészségügyet, a kiberbiztonságot, és rengeteg tudományos területben hozhatnak áttörést – de még a közelében sem vagyunk annak, hogy ilyen hatékony rendszereket fejlesszünk. A probléma ugyanis az, hogy a kvantumelven működő gépek nagyon instabilak: a kvantuminformatika alapegysége, a kvantumbit vagy qubit nagyon érzékeny a környezeti hatásokra, ezért egy ilyen egységgel dolgozó rendszer
Pontosan ez az oka annak, hogy az IBM hamarosan piacon is fellelhető, bárki számára elérhető kvantumszámítógépe, a nagyon sci-fisre sikeredett nevű Q System One még nem tudja megelőzni a hagyományos számítógépek teljesítményét: az eszköz 20 qubittel dolgozik, ez még elég alacsony szám ahhoz, hogy képes legyen automatikusan kalibrálni a stabil számítások eléréséhez. Ezen kívül engedélyezi a hagyományos algoritmusok futását is, hogy bitalapon és hibrid módon is lehessen vele dolgozni. Az IBM szerint nagy előnye, hogy stabilan és biztonságosan kapcsolódik felhőszolgáltatáshoz, ami azért fontos, mert aki használni fogja, az messziről dolgozik majd vele.
Ahhoz, hogy egy kvantumszámítógép meghaladja a hagyományos számítógépek teljesítőképességét, legalább 50 qubit kellene – legalább is az előzetes számítások szerint, hiszen ezt még egy gyártónak sem sikerült megugrania úgy, hogy a laboratóriumból ki is engedhesse a gépet. Az ilyen kvantumszámítógépek magától értetődően nagyon instabilak, és bármilyen környezeti változás összeomlaszthatja a rendszerüket, ezért nagyon steril, állandó körülmények között tudnak csak dolgozni.
Hogy mire jó akkor egy ilyen gép, mint amilyen a Q System One? Leginkább arra, hogy a gyakorlatban is megszokjuk és megfigyeljük a kvantumszámítógépek működését – ez rengeteg, előre nem várt hibára és megoldásra világíthat rá, ráadásul még 20 qubittel is sokkal gyorsabb, mint bármelyik hagyományos komputer.
