Tech

Ez a lány már akkor versenyautót vezetett, amikor mások még babáznak

13 évesen már versenyzett, pedig a legtöbb lány nagyjából akkor még csak éppen kezd kinőni a játszókorszakból: Keszthelyi Vivien nagyon korán kezdte az autóversenyzést, még nem is nagykorú, de már most elképesztő sikereket ért el.

Az autósport nagy reménysége úgy gondolja, hogy több fiatalnak kellene követnie az álmait, és a sztereotípiákra fittyet hányva azt csinálnia, amit tényleg szeretne – ha ő nem így tett volna, most nem lenne a világ legfiatalabb háromszoros túraautó-bajnoka.

Digitális generáció

Sorozatunkban olyan embereket mutatnunk be, akiknek a digitalizáció új világokat és új lehetőségeket nyitott meg. Megismerhetik a magyar pulit, amely a holdra indul, illetve a férfit, akinek amputálni kellett a jobb kézfejét, illetve bal karjának egy részét, de nem adta fel, ma már a karjában van a technológia. Bemutatunk két olyan magyar startupot, amiről a fél világ beszél. Ők a digitális kor gyermekei.

Keszthelyi Vivien még csak most tölti be a tizennyolcadik életévét, de már olyan karrier áll mögötte, amit rengeteg idősebb versenyző is megirigyelhetne: 2013-as első versenye után külön engedélyt kapott arra, hogy életkora ellenére a Swift Cup Europe sorozatban induljon. Itt a második szezonban az abszolút harmadik, junior második, valamint a női kategória első helyén végzett, majd az Audi Sport Racing Academy tehetségképző programjában bontogathatta tovább a szárnyait.

2016-ban a Közép-Európai Zóna Túraautó Bajnokságban folytatta a karrierjét, ahol rövid és a hosszú távú kategóriában is felért a csúcsra.

Ezután következett az Audi TT Cup, itt lett a magyar autósport történetének legfiatalabb pontszerzője. Az idei szezont a GT4-es (nagy túraautó) Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cupban teljesítette, ahol a rookie kategóriában a bajnoki címet, míg az abszolút tabellán az ezüstérmet szerezte meg.

Érdemes észben tartani, hogy ezt a repertoárt egy 18 éves fiatal lány hozta össze, nem pedig egy évtizedek óta a szakmában gyakorló versenyző –Viviennek a kora és a neme miatt is meg kellett küzdenie a helyéért. Ő azonban soha nem érezte, hogy nőként kevésbé jól teljesít ebben az egyébként nagyon férfias sportban.

Úgy érzem, hogy a nők több mindenre tudnak figyelni egyszerre. Ráadásul úgy gondolom, hogy én jobban féken tudom tartani az indulataimat, míg a férfi versenyzők egy hiba után rögtön a pályán is indulatosabbak, én meg tudom őrizni a nyugalmamat

– mondta.

Vivien fontosnak tartja, hogy a karrierjével bátorítson másokat arra, ne adják fel az álmaikat.

Úgy érzem, hogy az emberek sokkal földhözragadtabb munkákat tartanak elérhetőnek, mint amit a szívük diktál. Szeretném megmutatni nekik, hogy mindegy, milyen elérhetetlennek tűnik, nem szabad feladniuk az álmukat. Ha én ezt tettem volna, most nem lennék ott, ahol vagyok.

A fiatal lány kitartása is példaértékű: az előítéletek elleni küzdelem közben egy percre sem tántorodott el az eredeti céljától. „Soha nem gondoltam arra, hogy abbahagyom” – mondta.

Persze voltak olyan időszakok, amik hátráltattak, ilyen volt például amikor sérüléseket szereztem. Ezeken igyekeztem minél gyorsabban túllenni, és visszamenni a pályára, mert én ott érzem magam teljesnek, amikor azt csinálhatom, amire mindig is vágytam és a legjobbak közt versenyezhetek.

 

Szponzorált tartalom

A cikk a Telekom támogatásával készült. A MOST generáció számára a Telekom a digitális világ minden eszközét biztosítja, hogy innen is bármit elérhessenek és bármit megváltoztathassanak.

Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik