A Samsung idén erősen nyitotta az évet TV fronton, hiszen a CES kütyüexpón mutatták be a legújabb, microLED névre keresztelt technológiájukat, amivel túllépnek a klasszikus LED-es háttérvilágítást a kvantumpontos technológiával ötvöző QLED megoldáson. Az első 8K felbontás megjelenítésére képes, 146 colos microLED modell a gyártó ígérete szerint már idén nyáron kereskedelmi forgalomba kerül, viszont ez a típust értelemszerűen nem az átlagfelhasználóknak szánja a dél-koreai vállalat.
Nekik még mindig a QLED típusokat ajánlja a cég, amiből 2018-ban is készült egy új sorozat. A Samsung a vadiúj készülékekről tavasszal rántotta le a leplet, az okostévék pedig a nyár közepére megérkeztek hazánkba is, ráadásul a gyártó ismét bizonyította, hogy nemcsak arra figyelnek, hogy technikailag a maximumot nyújtsák, de az új képernyők praktikum szempontjából is többet adnak az elődeiknél.
SZÍNPOMPÁS
Mielőtt viszont rátérnénk az újdonságokra, gyorsan vegyük át, hogy mitől is más a QLED, mint egy átlagos LCD tévé. Ezek a modellek nem összekeverendők az OLED típusú képernyőkkel, itt ugyanis nem szerves diódák dolgoznak, a QLED tévék szintén LCD-technológiát használnak, háttérvilágítással, folyadékkristályokkal és színszűrőkkel, de a Samsung ezt kiegészítette a kvantumpontos eljárással.
Erről azt érdemes tudni, hogy a panel tartalmaz egy extra réteget, amin olyan nanokristályokat találhatók, amiknél a méret határozza meg, hogy milyen hullámhosszú, azaz milyen színű fényt eresztenek át magukon. A QLED képernyőkön vörös és zöld fényt áteresztő nanokristályokat használnak, ezeket hátulról speciális kék LED világítja meg (így jön ki az RGB), és ezek együtt minden korábbinál élethűbb színeket, szép feketéket és tökéletes fehéret képesek varázsolni a szemünk elé.
AZ ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN LAKOZIK
Már korábban is éltünk azzal a merész kijelentéssel, hogy a Samsung gyártja a világ legpraktikusabb tévéit, és ehhez továbbra is tartjuk magunkat, főleg annak tudatában, hogy a vállalat képes volt tovább finomítani azokat a megoldásokat, amik miatt eddig is szerettük a készülékeiket.
A Samsung közép- és felsőkategóriás tévéihez járó One Connect Boxról eddig is úgy gondoltuk, hogy a legjobb dolog, ami egy tévével történet, de a dél-koreai cég itt is tudott újítani. A fekete doboz formájú kiegészítőről azt kell tudni, hogy segít a kábeldzsungel elrejtésében, ugyanis ide kell kötni szinte az összes csatlakozót, nem a tévé hátán vagy oldalán kell matatni, ráadásul ezt a kiegészítőt egyáltalán nem muszáj a készülék mellé helyezni, így „eltüntethetők” a nappalink összképét sokszor elcsúfító vezetékek.
A jól bevált megoldást a Samsung idén úgy módosította, hogy a One Connect Box jóval vastagabb lett, mint az elődje, cserébe viszont már tényleg csak egy kábelt kell a készülékbe dugni: azon keresztül kapja az áramot, illetve az összes jelet, a képtől kezdve a hangon át a vezetékes netig. Mindennek hatására érthető módon a vezeték is kicsit vastagabb lett, de ez a megoldás még mindig kevésbé feltűnő, mint az LG csúcstévéinek szalagkábeles megoldása.
Aminek lehet még örülni, hogy a Samsung az idei QLED modellekre is kiterjesztette az általunk is tesztelt The Frame esetében már bevált megoldást, amivel a tévé úgy helyezhető fel a falra, hogy teljesen rásimuljon a függőleges felületre. Ennek hála megszűnik a sokakat zavaró hézag, illetve értelmét nyeri a One Connect Box egykábeles megoldása: a felszerelést követően többé nem is kell a készülék hátlapján babrálni. A tévét ráadásul pofonegyszerű a speciális konzolra „pattintani”, viszont a kiegészítő a The Frame-mel ellentétben itt nem alapfelszereltség, külön kell beszerezni 50 000 forintért.
A falra simuló készülék egy képre emlékeztet, és ezt a hatást növelhetjük a szintén a The Frame-től átemelt újabb funkciónak hála. Az Ambient Mode-nak köszönhetően bármilyen képet beállíthatunk és testre szabhatunk háttérnek a képernyőre, amit a készülék rendkívül alacsony fogyasztás mellett folyamatosan megjelenít nekünk, mikor a közelében tartózkodunk. Sőt ezúttal még azt is megoldhatjuk, hogy a kép igazodjon a tévé mögötti fal mintájához, így nagy fekete téglalap helyett kaphatunk egy olyan kijelzőt, ami szépen beleolvad a környezetébe. Ehhez ráadásul semmi másra nincs szükség, mint egy okostelefonra, azon a Samsung alkalmazására, és néhány fotóra amit az appon belül készítünk.
A TELJES HAZAI KÍNÁLAT
A Samsung idén egészen széles skálán kínál QLED készülékeket, a típus létezése óta először az alsó középkategóriában is, viszont a rengeteg modell között nem könnyű eligazodni, úgyhogy készítettünk egy listát, hogy Magyarországon jelenleg pontosan melyek elérhetők, mekkora méretben, illetve ezek milyen kategóriába tartoznak, és mennyibe kerülnek. Elöljáróban annyit, hogy természetesen mindegyik 4K-s, a HDR megjelenítésére képes okostévé, amin a Samsung saját fejlesztésű – amúgy egészen kiváló – Tizen operációs rendszere fut.
Samsung Q9FN: a csúcskategória
- Samsung QE55Q9FN: 55 colos modell – 849 900 Ft
- Samsung QE65Q9FN: 65 colos modell – 1 199 900 Ft
- Samsung QE75Q9FN: 75 colos modell – 1 799 900 Ft
Értelemszerűen ezek a legjobb tévék a Samsung idei QLED kínálatában: a panel direkt LED-es (Direct Full Array) háttérvilágítást használ, ami akár 2000 cd/m² fényerő kibocsátására is képes – ez nemcsak káprázatos képet eredményez, de jól jön az egyre inkább elterjedő HDR-tartalmak lejátszásánál is. Ezek a tévék ugyanakkor rendelkeznek extra rétegekkel és szűrőkkel, amiknek hála csökken a fényvisszaverődés, és az átlagnál jóval szélesebb betekintési szög mellett sem romlik jelentősen a képminőség.
Samsung Q8CN: egy kis görbület
- Samsung QE55Q8CN: 55 colos modell, hajlított kijelző – 699 900 Ft
- Samsung QE65Q8CN: 65 colos modell, hajlított kijelző – 999 900 Ft
A Samsung gondol azokra is, akik hajlított kijelzős tévét szeretnének, és ezek a modellek nagyjából megegyeznek a csúcskategória készülékeivel, a különbség annyi, hogy itt már csak maximum 1500 cd/m² fényerőt kapunk, lévén az itteni panelek csak élekre helyezett háttérvilágítást kaptak.
Samsung Q6FN: a középkategória
- Samsung QE49Q6FN: 49 colos modell – 399 900 Ft
- Samsung QE55Q6FN: 55 colos modell – 499 900 Ft
- Samsung QE65Q6FN: 65 colos modell – 749 900 Ft
- Samsung QE75Q6FN: 75 colos modell – 1 149 900 Ft
Ilyen „apró” méretben, ilyen „olcsón” még sosem lehetett QLED tévét venni, ami mindenképpen remek lépés a Samsung részéről, ugyanakkor itt olyan kompromisszumok várnak ránk, mint a „mindössze” 1000 cd/m² fényerőre képes panel, illetve itt már nem találkozhatunk a többi kategóriában még használt Ultra Black technológiával sem. Ezen modellek mellé ugyanakkor nem jár az új One Connect Box sem, csak az általunk is bemutatott, kétkábeles változat. Ennyi pénzért viszont még mindig egy olyan készüléket kapunk, ami képminőségben kenterbe veri a drágább, de szimpla LCD technológiára épülő típusokat is.