Tech tesztlabor

Végre itt egy tévé, amiért őszintén lehet lelkesedni

A Samsung napjaink egyik legjelentősebb tévégyártója, és a vállalat nem riad vissza az innovációtól: néhány éve megalkották a hagyományos LED-es LCD tévék továbbfejlesztett változatának számító QLED modelleket, idén januárban bejelentették, hogy jönnek a microLED technológiát használó képernyőik, emellett ők szállítják a lehető legpraktikusabb okostévéket, arról nem is beszélve, hogy a dél-koreai vállalat állt elő azzal a kiegészítővel, ami a legjobb dolog, ami egy tévével történhet.

Ami a The Frame néven futó új készüléküket illeti, technológia szempontjából semmi újat nem mutatnak, ugyanakkor előálltak egy olyan menő koncepcióval, ami egyedinek ugyan semmiképp nem nevezhető, de a kivitelezés és a funkcióit illetően tényleg őszintén lehet lelkesedni érte. Méghozzá azért, mert ezt a tévét kifejezetten azoknak tervezték, akik nemcsak egy hatalmas képernyőt akarnak a lakásukba, hanem egy olyan stílusos kütyüt, ami tényleg ízlésesen modern része lehet a nappalinak.

A tévét testre szabhatjuk, hogy passzoljon a nappalinkhoz – Forrás: Samsung

A névválasztás (The Frame, avagy A Keret) sem véletlen, hiszen a tévé használaton kívül lényegében dísztárgyként funkcionál: valódi képkeret hatást adó szegélyek szerelhetők rá, a képernyő pedig nem feltétlenül egy hatalmas fekete téglalap, hanem rengeteg valódi műalkotás, gyönyörű fotó, grafika, vagy akár családi fotók is megjeleníthetők rajta – abszolút testre szabhatóan.

A FELSZÍN ALATT

Mielőtt viszont rátérnék a speciális kialakítás részleteire, gyorsan vegyük át, hogy pontosan milyen technológia rejtőzik a különleges dizájn alatt: a képernyő alapja a Samsung MU8000 szériájánál is használt 10 bites, 4K felbontásra képes panel, ami Edge-LED technológiával van felvértezve.

A képminőségre alapvetően nem lehet panasz – Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A hagyományos háttérvilágításra, színszűrőkre és folyadékkristályokra épülő modellek tekintetében kifejezetten szép színekkel operáló, kellően kontrasztos (4186:1) képet kapunk, főleg Full HD vagy 4K források esetében, ugyanakkor az OLED-kijelzőkre jellemző tökéletes feketére, és az átlagosan 245 cd/m², maximum 400 cd/m² fénysűrűség okán értékelhető HDR-élményre itt egyáltalán nem lehet számítani.

MI AZ A HDR?

A HDR-t (High Dynamic Range) is támogató tévéknél a hagyományosnál nagyobb dinamikatartomány érhető el, sőt az átlagnál jobb részletesség is megjeleníthető. Egy hagyományos és egy HDR felvétel között a különbség az, hogy a HDR-es tartalomnál több részlet látszik a különösen sötét és a különösen világos részeken, így a kép egy normál felvételnél jóval színgazdagabbnak és természetesebbnek hat.

Következik mindez abból, hogy a magas dinamikatartományú tartalmak (pl.: filmek, sorozatok, játékok) normális megjelenítéséhez minimum 800-1000 cd/m² fényerő szükséges, erre viszont jelenleg csak az OLED panelek, vagy a Local Dimming technológiával felszerelt drágább LCD képernyők képesek.

Ami a mozgásmegjelenítést illeti, az alapbeállítások mellett messze nem tökéletes az élmény, ugyanis a jobbára mozdulatlan háttér előtt suhanó alakokat és tárgyakat olykor furcsa aura kíséri, amit csak az Elmosódáscsökkentés és Torzításcsökkentés funkciókkal lehet valamelyest csökkenteni.

Néha kicsit turkálni kell a menüben a beállítások után, hogy a kép a lehető legjobb legyen – Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A kísérletezés ugyan tényleg képes megszüntetni az anomáliát, ugyanakkor ez nagyban növeli az input lagot, és a készülék hiába rendelkezik Játék képmóddal, videojátékra nem feltétlenül alkalmas, hiszen vagy a lassú válaszidő problémáját kell elviselni, vagy a villámgyorsan mozgó karakterünk körül megjelenő, olykor egész zavaró torzulásokat.

Ami a csatlakozókat illeti, a The Frame mellé is jár egy One Connect Box, ami egy vékony optikai kábelen kapcsolódik a tévéhez, magán a dobozon pedig megtalálhatunk mindent, amire szükségünk lehet: 4 HDMI, 3 USB 2.0, optikai hangkimenet, Ethernet-csatlakozó, foglalat a tuner kártyának, továbbá a koax-kábel és az antennákhoz tartozó vezetékek bemenetei. A különálló box ráadásul akár el is rejthető a szem elől, így tökéletes kiegészítő ehhez az átlagnál jóval szofisztikáltabb készülékhez.

Ez a legjobb dolog, ami egy tévével történhet
A Samsung kiegészítője nemcsak praktikus, de segít esztétikusan elhelyezni a tévés kábeldzsungelt is.

FANCY FESTMÉNY HELYETT

A nálam járt 55 colos kivitel mellett a The Frame 65 colos méretben is kapható, és a tévéről érdemes tudni, hogy kifejezetten arra tervezték, hogy a falra helyezzük. Ugyan kapunk hozzá diszkrét talpakat, de a jelenleg kapható okostévék között egyedülálló módon az alapcsomag része egy speciális fali konzol is, amivel a tévé úgy szerelhető fel, hogy szinte semennyi hézag nem lesz a hátlap és a fal között.

A külön beszerezhető keret pillanatok alatt felpattintható a tévé kávájára – Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A képernyőt alapból egy visszafogott fekete káva fogja közre, viszont ha ezzel nem vagyunk megelégedve, mert nem passzol a nagy műgonddal kiválasztott festéshez/tapétához, esetleg a többi képünkhöz/bútorunkhoz, akkor a tévére külön vásárolható fára emlékeztető, de valójában műanyag keret, méghozzá sötétbarna, bézs és fehér színekben.

Viszont tessék kapaszkodni: egy négy elemből álló szett ára 70 000 Ft, szóval érdemes jól megfontolni, hogy melyik árnyalatot választjuk.

Mondjuk ezért a pénzért legalább pofonegyszerű megoldást kapunk: a kiegészítőket csak fel kell pattintani, apró alkatrészekkel rögzíteni, és a művelet végeztével a tévénk máris egy méretes festményre emlékeztet, legalábbis akkor, ha emellé még az úgynevezett Művészeti módot is használni kezdjük.

STUDIO STAND – AZ EXTRA ÁLLVÁNY

A tévé alapcsomagja ugyan tartalmaz apró talpakat, de ha ez nem tetszik, és ha a falra sem akarja feltenni a készüléket, akkor külön megvásárolható a Studio Stand nevű állvány, ami konkrétan egy festőállványra emlékezetet – ez látható a mi fotóinkon is. Ez a kiegészítő ugyan stílusában illeszkedik a tévé különleges koncepciójához, ugyanakkor a Samsung horribilis árat kér érte: 179 900 forintért lehet megrendelni.

OKOSKÉPKERET

Az Art Mode persze egy pofátlanul egyszerű, és egyedinek semmiképp nem nevezhető megoldást takar (a QLED modelleken is van hasonló), aminek hála a tévé hagyományos faliképként is funkcionál, ha éppen nem használjuk, azaz a nagy fekete téglalap simán egy művészeti alkotásra „cserélhető”.

Tökéletes a képkeret illúzió, felfoghatatlanul magas árért – Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A Samsung zsenialitása abban rejlik, hogy a már létező „digitális képkeret” megoldást kifejezetten praktikus funkciókkal turbózta fel: a tévén több témába sorolva festmények, fotók és grafikák tucatjai találhatók, természetesen tölthetünk fel saját fotókat is, és ezeknek nemcsak virtuális paszpartut állíthatunk be, de a lakásnak/berendezésnek megfelelően ennek még a színét is variálhatjuk, sőt arra is van lehetőség, hogy a képernyőt több részre osztó, különböző elrendezésű mintákat használjunk.

Józan paraszti ésszel persze rögtön arra gondolunk: ez elég fasza, de nem pörgeti a villanyórát egy hatalmas tévé, ami egész nap megy?

A válasz: valamennyi pluszfogyasztás biztosan jár egy ilyen funkcióval, de (és ez egy hatalmas de) a Samsung mérnökei erre is gondoltak, és készítettek egy külön mobilalkalmazást (Smart View), amivel nemcsak a képek cserélhetők, de testre szabható a megjelenés is, azaz ha nem tartózkodunk otthon, vagy a tévével egy helyiségben, akkor a készülék szépen kikapcsol magától.

Az alkalmazásban mindent könnyedén be lehet állítani – Forrás: 24.hu

Az applikációban külön állítható a Művészeti mód fényereje, a színhőmérséklet, az alvó mód bekapcsolásának időintervalluma, sőt azt is „kérhetjük” a tévétől, hogy automatikusan kapcsoljon ki, ha nincs fény a helyiségben (Night Mode), illetve variálható a mozgásérzékelő érzékenysége is – ha tehát elhagyjuk a szobát, akkor a tévé egy idő után nagyon okosan kikapcsolja a Művészeti módot.

Persze arra is van lehetőség, hogy teljesen leállítsuk az egész képmegjelenítős funkciót, ehhez csak pár másodpercig nyomva kell tartani a távirányító power gombját – ebben az esetben semmilyen körülmények között nem aktiválódik a fentebb ecsetelt funkció.

A Művészeti mód a részletes beállítási lehetőségeknek hála simán testre szabható – Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A KÖRNYEZETÜKRE IGÉNYESEKNEK

A The Frame nem átlagos tévé, és nem is a hétköznapi embereket célozzák vele. Aki a lehető legkedvezőbb áron akarja a legnagyobb képernyőt, azt egyáltalán nem fogják lázba hozni az itteni extrák, akik viszont nemcsak normális képminőségre, 4K-ra és okosfunkciókra vágynak, de azt is szeretnék, hogy a tévéjük beleolvadjon a gondosan kialakított nappalijukba, azoknak ez a készülék csábító ajánlat lehet.

A BOLTBAN NE KERESD

A The Frame annyira speciális készülék, hogy boltban nem is kapható. Ha valaki szeretne egy ilyet, annak közvetlenül a Samsung hazai képviseletét kell megkeresnie, ugyanis a tévé csak tőlük rendelhető meg.

A Samsung különleges tévéje ugyanakkor nem is olcsó mulatság, de a 600 000-es árcéduláért cserébe nemcsak egyedi kialakítást, speciális fali konzolt, extra funkciókat és a technológiához mérten remek képminőséget kapunk, de elfogadható beépített hangrendszert, jól működő és átgondolt szoftvert, továbbá két különböző (klasszikus és modern), eltérő igényekhez passzoló távirányítót is.

A The Frame egyedi tévé egyedi igényekhez igazítva,

és attól függetlenül, hogy valaki lelkesedik-e a Művészeti módért és a testre szabhatóságért, azt el kell ismerni, hogy mindenképpen pozitív, hogy a Samsung már nemcsak a kütyübolondok és a videojátékosok igényeit igyekszik kielégíteni, de azokét is, akiknek még a tévévásárlás során is fontos, hogy a készülék minden tekintetben passzoljon a stílusukhoz, és az ennek fényében kialakított lakhelyükhöz.

Az egyetlen igazán fájó pont, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, az a külön megvásárolható kiegészítők ára, hiszen ezekkel a gyártó érthetetlenül pofátlan módon húzza le a vásárlókat. Már a 70 000-es keret is hajmeresztő, viszont a 179 000 forintért kínált három lábú Studio Stand állványra már nincsenek szavak. Ne feledjük, ennyi pénzből már 4K felbontásra képes okostévét is lehet kapni.

Galéria
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik