Tech

Nyáron jön a Samsung felfoghatatlanul nagy tévéje

A Samsung bejelentette, hogy augusztustól kereskedelmi forgalomban is elérhetővé válik a teljesen új technológián alapuló televíziójuk, ami nemcsak elképesztő mérettel, de mesterséges intelligenciával, 8K-s megjelenítéssel és a cég minden korábbi készülékénél szebb látvánnyal dicsekedhet.

A dél-koreai gyártó még a januári CES kütyüexpó során rántotta le a leplet a legújabb, microLED névre keresztelt tévés technológiájáról, amivel – végre – tovább léptek a mára kicsit elavultnak számító, még mindig színszűrőket és LED-es háttérvilágítást használó, kvantumpöttyös QLED megoldástól.

EZ A KÉSZÜLÉK TÉNYLEG ELFOGLALJA SZINTE A TELJES FALAT – Forrás: Samsung

Az év elején bejelentett microLED megoldást a Samsung egyértelműen az egyre népszerűbb OLED ellenfelének szánja, ugyanakkor a gyártó vadonatúj technológiája nem a konkurencia által használt organikus diódákra épül. Itt a képernyő minden pixelje mögött egy színes, mikrométerben mérhető miniatűr LED kapott helyet, így nincs szükség háttérvilágításra és színszűrőkre.

Az önálló fénykibocsátásra képes apró LED-ek ráadásul egyenként vezérelhetők, ami lehetővé teszi a korábban csak az OLED-re jellemző tökéletes fekete és a végtelen kontrasztarány megjelenítését is.

A microLED bevezetése ugyanakkor nemcsak azt jelenti, hogy a Samsung képminőség terén az OLED nyomába ért, de az új technológia lehetővé teszi a kifejezetten vékony, káva nélküli tévék gyártását, és ami ennél is fontosabb, moduláris megoldásról lévén szó, a Samsung akár 4:3-as vagy 1:1 képarányú panelek gyártására is képes – csak a megrendelőn múlik, hogy milyen képernyőt szeretne.

Habár a Samsung az új technológiáját már Las Vegasban leleplezte a The Wall (A fal) névre keresztelt, 146 col (!!!) képátlójú, mesterséges intelligenciával felszerelt, akár 8K megjelenítésére is képes televízió képében, akkor még szó sem esett arról, hogy a méretes készülék kereskedelmi forgalomba kerül.

Folytatódik a tévék csendes forradalma
A legmodernebb készülékek már nem csak szimpla képernyők a nappaliban, amin filmeket és sorozatokat nézünk. Sokkal többre képesek.

Ezen változtatott egy New Yorkban tartott sajtóesemény, ahol a legújabb, Bixbyvel felvértezett QLED-modellek felsorakoztatása mellett a Samsung azt is bejelentette, hogy a CES-en bemutatott, felfoghatatlanul nagy készülék augusztustól megvásárolható lesz. Árat ugyan nem közöltek, de jó eséllyel mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ilyen okostévével szeretné feldobni az otthonát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik