Tech kékhalál

Porszívó apokalipszis: szívás-e, ha szabályoz az EU?

Nagyjából fél éve véget ért a világ, kinek tűnt fel? Egy kezet sem látok, úgyhogy elmondom, mit kellett volna észrevenni. Az EU, ami a kritikusa szerint még a banán hajlásszögét és a narancs rücskösségét is szabályozni akarja – valójában nem – hozott egy szabályt. Eszerint a porszívóknak meg kell felelniük egy előre lefektetett komplex tesztnek, csak akkor lehet forgalomba hozni őket az Unió területén.

A teszt egyik eleme, ami apróbb pánikot okozott, hogy a szabályozás 900 Wattban maximálta a beszerelhető motorok teljesítményét. Korábban még 2-3 ezer wattos porszívókat is lehetett látni. És aki úgy gondolkodott, hogy a nagyobb szám jobb porszívót jelent, az idejekorán el is indult a boltba, hogy még valamelyik kifutó gigawattos, saját atomerőművel szerelt gépet megvegye.

Nehogy már a végén kézzel kelljen sepregetni, mint a vértesszőlősi előembernek a barlangban!

Az is aggódhatott, aki megtanulta, hogy nem a motorteljesítmény számít, hanem a szívóteljesítmény. Ez egy 2000 wattos motor esetében 4-500 watt körül mozgott. Ismét egy könnyen megjegyezhető szám, ami leginkább azt írta le, hogy ha a második emeleten bekapcsoljuk a porszívót, akkor az alsó szomszédot tudjuk-e mozgatni fotelestül a parkettához cuppant szívófej segítségével. Ezt az értéket is kidobjuk.

Felejtse el, amit eddig a porszívózásról gondolt – Forrás: ThinkStock

AMI KAPHATÓ, AZ JÓ IS

Mi marad? Sajnos az EU szabályozásának való megfelelés. Kénytelenek vagyunk elhinni, hogy a boltban kapható porszívó jó. A hitet támogatja, hogy a teszt során olyan kritériumokat vizsgálnak,

amiknek van köze a géppel végzendő munkához.

Csak az a porszívó mehet át a teszten, amely szőnyegből a por 75 százalékát felszívja, a kemény padlóról pedig a por 98 százalékát eltávolítja. Emellett a felszívott por maximum egy százalékát fújhatja vissza, és 80 decibelnél halkabbnak kell lennie a jószágnak. Egyik sem olyan kritérium, amit otthon, vagy a háztartásigép-boltban egyszerűen lehet tesztelni. A német Stiftung Warentest fogyasztóvédelmi szervezet viszont évente végigteszteli a porszívókat, az ő méréseikre lehet támaszkodni.

Az EU-s szabályozás még egy olyan mérést tartalmaz, aminek igazán mindenki örülhet. Egyrészt megadtak egy éves energiafelhasználást egy átlagos, 87 négyzetméteres lakás évi ötvenszeri kiporszívózására. Másrészt pedig adtak egy kötelező minimum 500 órás motor élettartamot. Ha ezeket mind beírjuk az egyenletbe, amit a Mérnökszemmel blog szerencsére megcsinált helyettünk, akkor leegyszerűsítve az EU azt mondta, hogy tíz évet ki kell bírnia átlagos felhasználás mellett egy porszívónak.

EZ MÁR A KOMMUNIZMUS?

A fentiek alapján úgy is tűnhetne, hogy minden porszívó ugyanolyan, esetleg a színek között válogathatunk. (Az enyém piros.) A verseny viszont megszűnt. Szűcs István, a Mérnökszemmel írója és terméktervező villamosmérnök azonban úgy látja, hogy bőven van még miben versenyezni.

“A tudomány, a nóvum a szívófejben van. A különböző méretű porszemcsékhez más fajta légáram kell, így a fejek tervezésében még komoly verseny lehet” – mondja Szűcs. A mérnök szerint a finom por, az állatszőr, az eltérő teljesítményű motorok mind indokolhatják külön fej kifejlesztését.

Nem mindegy, milyen fejjel megyünk neki a szőnyegnek – Forrás: ThinkStock

Mérnöki problémát jelent annak a megoldása is, hogy a porzsák nélküli porszívók úgy maradjanak belül az egy százalékos visszafújt por határon, hogy ne a drágán (3-4 ezer forintért) cserélhető HEPA-filtert károsítsák. Az EU nem tett mást, mint versenyre kényszerítette az ellustult gyártókat és felhívta a figyelmet arra, hogy a porszívóban messze nem a motor a lényeg.

“Voltak olyan zöld Electrolux porszívók, amelyek hat-hét éve meg tudtak felelni a mostani kívánalmaknak, és nem is voltak drágábbak egy középkategóriás eszköznél” – mondja Szűcs. A mérnök a beszélgetésünket még egy lehetséges fejlesztési irány bedobásával zárta. Az eszközök zajosságát is lehet csökkenteni messze a 80 decibeles határ alá. Lehet olyan porszívót csinálni, ami mellett lehet tévézni, ami mellett nem kel fel a baba, vagy ami miatt nem kopog fel a fűtéscsövön az alsó szomszéd.

Nyitó illusztráció: ThinkStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik