Az új technika a fényhullámok úgynevezett pálya-impulzusnyomatékának változtatásán alapul: a módszerrel többszörösére növelhető a vezeték nélküli és optikai szálas adatszállítás kapacitása.
Hasonlóan ahhoz, ahogyan a Földnek van forgási (spin) impulzusnyomatéka a tengelye körüli forgásából adódóan és pálya-impulzusnyomatéka a Nap körüli forgása következtében, úgy a fény is rendelkezhet e két típusú nyomatékkal.
A fény esetében a spinen alapuló változatot polarizációnak nevezik – a fénysugarakat alkalmazó optikai adatszállításban megduplázható a továbbított információ mennyisége ugyanazon sávszélességen belül, ha a két polarizációs irányban különböző adatsorokat kódolnak. A fény pálya-impulzusnyomatékának – angol elnevezése alapján OAM (orbital angular momentum) – kihasználása hasonló többszöröző trükköt kínál. Ebben a megközelítésben különböző mértékben “megcsavarják” a fényhullámokat.
A most ismertetett demonstrációban kétszer négy fénysugárral dolgoztak, mindegyikhez tartozott egy meghatározott OAM-csavar, és mind a nyolc a saját adatáramát hordozta. A két sorozat külön-külön polarizációt kapott, majd egyetlen sugárba rendezték össze. Az adatáram fogadó oldalán az eljárást visszafelé végezték el, így egyetlen fénynyaláb szállította le végül a nyolc különböző alsugárnyaláb adatait, együttesen másodpercenként 2,5 terabitet.
Mivel kísérletükben az optikai szál két vége csak körülbelül egy méterre volt egymástól, Willner szerint a következő lépés az lesz, hogy a technikát nagyobb távolságon is bemutassák.
