A robotika napjainkban két jelentős problémával néz szembe. Egyrészről az emberszabású változatok látványától (a legtöbbünket) kiráz a hideg, másrészről (és ez talán súlyosabb) nagyon sok energiára van szükség.
Ezt persze orvosolhatjuk azzal, ha egy marék ceruzaelemet tartunk magunknál, esetleg a robotot megtanítjuk arra, hogy a Roomba robotokhoz hasonlóan keressenek egy dugót, azonban hosszú távon ez sem lehet megoldás, hiszen előfordulhat olyan, hogy ezekhez a gép egyszerűen nem képes hozzáférni.
Itt jönnek be a képbe a mikrobiológiai üzemanyagcellák, melyek mechanikus társaikhoz képest azzal a jelentős előnnyel rendelkeznek, hogy különösebb gondozás nélkül is képesek szinte korlátlan ideig működni – feltéve, hogy rendszeresen hozzájutnak a szerves anyagokhoz – ide tartozik az emberi ürülék is.
A technológia ékes példája az EcoBot-III névre keresztelt rendszer, amely az előbb említett cellákból 48-cal rendelkezik. Az “energia-független” robot ráadásul szobatiszta is, a szerves hulladék azon részét, melyet nem tudott felhasználni, ugyanúgy távolítja el rendszeréből, ahogy ezt az ember teszi.
A legnagyobb hátrányt – a “robot-WC-k” kialakításán kívül – azonban az jelenti, hogy egyelőre pénzügyileg nem éri meg az ilyen rendszerek bevezetése. De ami késik, nem múlik.
