Tech

Időgép eladó

Elárverezik a Vissza a jövőbe című film száznál is több kellékét - többek között a harmadik részben használt DeLorean márkájú kocsit.

A gépjármű különlegességét az adja – azon túl, hogy köztudottan képes időben is helyet változtatni -, hogy egy viszonylag kis taglétszámú klub tagja: a forgatások során hét ilyen kocsit használtak, míg a filmeket csupán három élte túl működőképesen.

A képen is látható DeLorean – bár a hardcore rajongók ezt nyilván tudják – az, amelyikkel Michael J. Fox 1955-ből 1885-be ugrik a fiatal Doc Brown segítségével, hogy megmentse az 1985-ös Doc Brownt a vadnyugat veszélyeitől. Akinek ez nem mondott semmit, az egyrészről szégyellje magát, másrészről sürgősen pótolja e hiányosságát.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy bár gyerekkorunkban mi is megígértük magunknak, hogy a Knight Rider KITT-je mellett egy DeLoreant is be fogunk szerezni, ha nagyok leszünk, az aukciós ház 600 ezer dollárt (mintegy 130 millió forintot) remél az eladástól.

Aki pedig már Marty McFly jövőbeli edzőcipőjét is beszerezte, azt nyilván érdekelni fogja, hogy számos eredeti jelmez mellett elárverezik Marty légdeszkája is.

Az árverés decemberben indul, addig lehet gyűjtögetni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik