Figyelmeztetés nélkül lőhetnek a kirgiz fegyveres erők az etnikai konfliktusok körzetében a biskeki ideiglenes kormány szombat esti felhatalmazása szerint.
Barack Obama amerikai elnök szombaton telefonon közölte a brit kormányfővel, hogy "nem fűződik érdeke" az olajszennyezésért felelős BP "ellehetetlenítéséhez".
Több tízezren tüntettek szombaton Berlinben és Stuttgartban a német kormány takarékossági csomagja, illetve a szociális kiadások erőteljes megnyirbálása ellen.
Legalább tizenkét ember életét vesztette a heves esőzések okozta áradások következtében pénteken az Egyesült Államok déli részén fekvő Arkansas szövetségi államban egy kempingben - közölték rendőrségi forrásból.
Teljes a bizonytalanság a szlovákiai választások előtt, a nyolc bejutásra esélyes párt közül ugyanis négy, köztük a magyar pártok is a parlamenti küszöbön táncolnak. Robert Fico nehéz helyzetbe kerülhet, az MKP-n kívül ugyanis szinte minden jelenlegi ellenzéki párt elzárkózott a vele való koalíciótól. Annyi bizonyos, hogy a magas részvételi arány nem kedvez a magyaroknak.
A várakozásokkal ellentétben erősen csökkent a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban májusban: 1,2 százalékkal az áprilisi 0,6 százalékos növekedést követően – tette közzé pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium. Elemzők 0,2 százalékos bővülést vártak.
A vártnál jobban javult júniusban az amerikai fogyasztók hangulata: a Michigan egyetem előzetes adatai szerint a hóközi hangulatindex 75,5 pont volt a májusi 73,6 pontot követően. Elemzők 74,0 pontot vártak.
Bulgária lemond a transzbalkáni kőolajvezeték megépítéséről, mert a beruházás nagy ellenállást váltott ki az érintett lakosság körében - jelentette be pénteken a miniszterelnök.
Nyaranként jelentős számú magyar hívást is fogad Horvátországban az egységes, 112-es segélyhívó, amely nyomtatványok formájában és élőszóban is segítséget nyújt a bajba jutott külföldi állampolgároknak - mondta el az MTI-nek pénteken Splitben a horvát mentési és katasztrófavédelmi szervezet (DUZS) Split-Dalmát megyei vezetője.
Megbukott a középiskolai vizsgákon a tanárok több mint négyötöde Thaiföldön saját tantárgyából, nevezetesen matematikából, biológiából és számítástechnikából.
Kilencven korbácsütésre és négy hónap börtönre ítélték Szaúd-Arábiában azt a fiatal férfit, aki egy bevásárlóközpontban megölelt és megcsókolt egy nőt - közölte az al-Jóm egyiptomi napilap internetes változata.
Az arab országok - Irán támogatásával - követelték, hogy Izrael adjon számot atomerejéről és nukleáris tevékenységét helyezze nemzetközi felügyelet alá.
Még az idén együttes ülést tart a szerb és a magyar kormány - jelentette be Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Belgrádban, miután tárgyalt szerb hivatali partnerével.
Pénzmosással hozza kapcsolatba Robert Fico kormányfőt, a legerősebb kormánypárt elnökét egy hangfelvétel, amely csütörtökön, alig két nappal a parlamenti választás előtt került nyilvánosságra Szlovákiában.
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint két nappal a szlovákiai országgyűlési választások előtt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem jut be a parlamentbe, a Híd polgári párt pedig éppen csak megüti a küszöböt.
A srebrenicai népirtás miatt Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében eljáró hágai nemzetközi törvényszék (ICTY) két volt szerb katonai parancsnokot.
Öngyilkos merénylet történt azon az esküvőn szerdán a dél-afganisztáni Kandahár tartományban, amelyben meghalt legalább 40 ember, további 77 pedig megsebesült.
A jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) nyerte meg a szerdai holland parlamenti választásokat. Korábban még úgy tűnt, hogy e két párt holtversenyben győzött.