Külföld

Elszámoltatnák Izraelt

admin
admin

2010. 06. 10. 20:48

Az arab országok - Irán támogatásával - követelték, hogy Izrael adjon számot atomerejéről és nukleáris tevékenységét helyezze nemzetközi felügyelet alá.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi székhelyén Mahmúd el-Amín, a szervezethez delegált szudáni képviselő az arab tagállamok nevében kifejtette, hogy Izrael nukleáris fenyegetést jelent, amit az arab országok elleni agresszív politikája tovább erősít, veszélybe sodorva a közel-keleti térség békéjét és biztonságát.

Ali Asgar Szoltaníje, Irán NAÜ-nagykövete úgy vélekedett, hogy Izrael nem hajlandó nemzetközi kötelezettségeket vállalni, és ennélfogva veszélyt jelent az egész világra. A Közel-Keleten egyedül Izraelnek van atomfegyvere, a számítások szerint hozzávetőleg 200 nukleáris robbanótöltettel rendelkezik. A zsidó állam azonban az úgynevezett szándékos kétértelműség doktrínáját követve sohasem erősítette meg vagy cáfolta, hogy vannak-e területén ilyen fegyverek.
Az Egyesült Államok tiltakozása ellenére az arab országoknak mindenesetre sikerült elérniük, hogy a NAÜ kormányzótanácsa – 1991 óta először – napirendre tűzze az izraeli atomkapacitással kapcsolatos kérdéskört.

Izrael azon országok egyike, amely vélhetően rendelkezik nukleáris fegyverrel, de nem írta alá az atomsorompó-szerződést (NPT). A szerződést aláíró országok azonban a múlt hónapban megállapodtak abban, hogy 2012-ben konferenciát tartanak a tömegpusztító fegyvereknek a közel-keleti térségből való kitiltásáról. A célkitűzés megvalósulása esetén Izrael arra kényszerülne, hogy csatlakozzon az NPT-szerződéshez, és akkor már nem térhet ki nukleáris berendezéseinek a nemzetközi ellenőrzése elől.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.