külföld

A lengyel gazdaság a vártnál és az előző negyedévinél is nagyobb mértékben nőtt az idei második negyedévben; a közép-kelet-európai térség legnagyobb országában a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a hétfőn megjelent adatok szerint.
2010. 08. 30. 13:52
Vlagyimir Putyin hinni akar az orosz-amerikai kapcsolatok újraindításában, de nem lát jelentős előrelépést a globális amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésének vitás kérdéseiben.
2010. 08. 30. 12:13
Lövöldözés volt hétfőn délelőtt Pozsonyban. A mentők szerint nyolcan megsebesültek a Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevet viselő városrészben, míg egy másik hírforrás már két halottról is tud - közölte a szlovák elektronikus média.
2010. 08. 30. 12:06
Ismeretlen fegyveresek meggyilkoltak vasárnap egy polgármestert a mexikói Tamaulipas szövetségi államban, ahol a múlt héten egy klán emberei 72 illegális bevándorlóval végeztek - közölte a kormány.
2010. 08. 30. 08:21
Öt embert lőtt le, köztük két gyermekének anyját egy amerikai férfi Arizona állam nyugati szélén, majd miután gyermekeivel átmenekült Kaliforniába, magával is végzett - közölte a rendőrség helyi idő szerint vasárnap.
2010. 08. 30. 08:01
A jövő évben befejeződik a New Orleanst védelmező gátrendszer építése, ami elejét veszi majd annak, hogy minden hurrikán olyan kiszámíthatatlan legyen, mint az orosz rulett - jelentette ki vasárnap Barack Obama amerikai elnök a Katrina hurrikán ötödik évfordulóján a New Orleans-i Xavier Egyetemen tartott beszédében.
2010. 08. 29. 21:42
Agresszív megközelítéssel, a többi között megelőző digitális csapásokkal akarja megvédeni saját számítógépes rendszereit a Pentagon - jelentette vasárnap a The Washington Post, az amerikai védelmi minisztérium költségvetési irataira hivatkozva.
2010. 08. 29. 18:54
Azt követően, hogy augusztus elején már csődöt jelentett, a hétvégén - meghatározatlan időre - be is szüntette működését a Mexicana, a legnagyobb mexikói légitársaság.
2010. 08. 29. 18:40
Godfried Daneels bíboros-érsek, a belga római katolikus egyház volt vezetője idén tavasszal megpróbálta eltussolni az időközben lemondásra kényszerült bruggei püspök ügyét. A pedofil püspök éveken át szexuális visszaélést követett el unokaöccse terhére.
2010. 08. 29. 17:22
Két és fél millió dinárt (nagyjából hétmillió forintot) fizet a világhírű zenész és zeneszerző, Goran Bregovic a szerb fővárosnak azért, hogy ne induljon ellene büntetőeljárás engedély nélküli építkezés miatt - írta a hét végi szerbiai sajtó.
2010. 08. 29. 16:46
Egy Izraelben hosszú ideje hamis papírokkal élő illegális bevándorló Benjámin Netanjahu testőre volt, mielőtt az (akkor még) ellenzéki vezér másfél évvel ezelőtt kormányra jutott - írta vasárnapi számában a Jediót Ahronót című izraeli lap.
2010. 08. 29. 14:52
Több mint hárommillió forintnak megfelelő összegért vette meg John Lennon porcelán vécécsészéjét egy névtelen rajongó, aki az előzetesen becsült leütési ár csaknem tízszeresét áldozta a míves darabért a hétvégi liverpooli Beatles-árverésen.
2010. 08. 29. 11:58
Olvasói sztorik