Nagyvilág

Megkezdődött az apadás Dél-Pakisztánban

Megkezdődött a folyók apadása hétfőn Pakisztánban az Indus-völgy déli részén, az áradás elkerüli Thatta városát, ahonnan korábban kimenekítették az embereket - közölték a hatóságok.

Szindh tartományban egy hét alatt emberek millióit kellett kitelepíteni lakhelyükről, mert a térség folyói gátakat átszakítva törtek az Omán-tengernél lévő torkolat felé. Hádi Baks Kalhoro, Thatta körzetének egyik magas rangú tisztviselője szerint a víz a tenger felé kezd áramlani, a folyók vízszintje csökken, sok lakos visszatér lakóhelyére.

Thatta 300 ezer lakosával a tartomány egyik legnagyobb városa. Az emberek 95 százalékát korábban a hatóságok kimenekítették, mert az ár két kilométerre megközelítette a települést. Az elköltöztetett emberek arra panaszkodtak, hogy nincs víz és élelem abban a ideiglenes lakhelyként egy hegyen kijelölt hatalmas muzulmán temetőben, ahol sátraikat felverték. Itt több száz ember rohamozta meg a segélyeket, vizet és élelmet osztó teherautókat. Az idősek és a gyerekek számára eleve reménytelen, hogy segélyhez jussanak. Egy idős asszony elmondta, hogy a járművekről úgy dobálják az élelmet, mintha az állatokat etetnék. Sokan esővizet isznak.

A hatóságok azt állítják, hogy igyekeznek élelmet és szállást nyújtani több százezer embernek, de a természeti katasztrófa mértéke meghaladja a helyi lehetőségeket és a segélyt nyújtó külföldi partnerek erőfeszítéseit. Külföldi országok dollárok millióit ígérték Iszlámábádnak, hogy felvegye a küzdelmet az árvízzel. Több tisztviselő ugyanakkor bírálta a muzulmán világ országait, hogy nem adnak elegendő segítséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik