Az iráni ellenzék vezetőinek megölése vagy letartóztatása nem fogja elcsitítani az elégedetlenséget az országban - szögezte le pénteki nyilatkozatában Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető, hangsúlyozva, hogy ő maga kész meghalni az iráni nép jogaiért.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter amerikai kollégájával, Robert Gates-szel folytatott washingtoni találkozóján azt kérte, hogy az Egyesült Államok ne mondjon le az Iránnal szembeni katonai megoldásról - közölte kedden az izraeli védelmi minisztérium.
Irán ballisztikus rakétákat helyezett indítási pozícióba és az egyik valószínű célpont az izraeli Dimona nukleáris központja - írta meg nem nevezett védelmi forrásokra hivatkozva a The Sunday Times.
Március 14-én törvényhozási választásokat tartanak az Iráni Iszlám Köztársaságban. A szavazás valójában a konzervatívok közötti csatározásokról és Mahmúd Ahmadinezsád elnök jövőjéről szól. A 43 millió szavazó egyébként előzetesen már megszűrt jelöltekre adhatja le voksát.
Oroszország, korábbi álláspontját felülbírálva mégis támogathatja az Irán elleni újabb szankciókat, a perzsa állam ugyanis az ENSZ többszöri felszólítására sem hagyott fel a nyugat által gyanúsnak tartott urándúsító tevékenységével.
George W. Bush amerikai elnök egy hét alatt bejárta az egész Közel-Keletet. A körút célja egyértelmű: még mandátuma lejárta előtt eredményt elérni az izraeli-palesztin béke ügyében, és csatasorba állítani a Perzsa-öböl térségének szunnita királyságait Iránnal szemben. Az viszont már kérdéses, hogy az amerikai elnök útja sikeresnek nevezhető-e.
Az amerikai elnök óva intette Iránt a Perzsa-öbölben tartózkodó amerikai hajók megtámadásától, és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az arab vezetők a közel-keleti békemegállapodás megkötését akarják.
Az orosz vezetés szerint az Egyesült Államoknak a rakétapajzs európai telepítésével Oroszország elrettentése és esetleg az iráni politikai rendszer megváltoztatása lehet a célja, nem pedig a feltételezett iráni nukleáris fenyegetés hatástalanítása - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Vremja Novosztyej című orosz napilapban szerdán megjelent interjújában.
Oroszország S-300-as légvédelmi rendszert szállít Iránnak - közölte szerdán az iráni védelmi miniszter. Az ügylet arról tanúskodik, hogy a két ország katonai együttműködése egyre szorosabb.
Hevesen bírálta Irán destabilizáló politikáját Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Egy izraeli politikus szerint az Iránról szóló amerikei hírszerzői jelentés egyenesen silány. A korábbi amerikai ENSZ-nagykövet még tovább ment: szerinte "kvázi puccs" a jelentés.
A német kancellár és a francia elnök egyetértenek abban, hogy „Irán nukleáris programja továbbra is veszélyt jelent” és az újabb ENSZ szankciók érdekében folyó nyomást fenn kell tartani.
Szakértők szerint nem egyértelmű az Iránról szóló legfrissebb hírszerzői jelentés. Szerintük közel sem múlt el a veszély, volt, aki felvetette, pusztán manipulációról van szó, ahogy az pár éve Irakkal kapcsolatban történt.
Az iráni nukleáris program nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé való, a téma technikai jellegű és kizárólag a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségre tartozik – nyilatkozta Irán budapesti nagykövete. Irvash Ali Reza lapunk kérdésére elmondta: a Washington által állítólagosan Irán elleni bizonyítékokat tartalmazó dokumentum csupán technikai információkat tartalmaz.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök bejelentette, hogy az arab országokkal tárgyalások folynak arról, hogy a térségen kívül, egy semleges államban, Svájcban folytassák az urándúsítást.
Titkos dokumentumok kerültek az Egyesült Államok kezébe, melyek bizonyíthatják, hogy Irán atombomba előállítására törekszik – értesült a The New York Times. Teherán tagadott és felszólította az újabb szankciókat fontolgató Egyesült Államokat, hogy azonnal szolgáltassa vissza a dokumentumokat.
Az Egyesült Államok megerősítette csütörtökön, hogy újabb szankciókat kér Irán ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsától, mert a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legújabb jelentése azt mutatja Washington értelmezésében, hogy Irán továbbra is "dacol a világgal" atomprogramja ügyében.
Irán volt nukleáris főtárgyalója titkos információkat szivárogtatott ki a brit nagykövetségnek – jelentette az iráni hírszerzési miniszter. Az ügy arra enged következtetni, hogy az iráni elnök leszámol az őt bíráló belső ellenzékkel.
Az iráni elnök árulónak nevezte, és kémkedéssel vádolt meg több befolyásos iráni elöljárót, köztük a volt iráni elnököt, aki korábban burkolt kritikát fogalmazott meg Ahmadinezsád keményvonalas nukleáris politkájával szemben és a nyugattal való kiegyezésre utalt.