Nagyvilág

Irán rakétákat tesztelt

Irán rakétakísérletet hajtott végre összesen kilenc közepes és nagy hatótávolságú rakétával - jelentette szerdán az iráni állami tömegtájékoztatás.

A tesztelt rakéták közül az egyik, a Sahab-3 típusú hatótávolsága 2000 kilométer, vagyis képes elérni Izraelt, illetve a Perzsa-öböl térségében működő amerikai katonai támaszpontokat – mondta be az el-Alam arab nyelvű iráni televízió.

Az iráni hadsereg elit egysége, a Forradalmi Gárda által végrehajtott rakétakísérlet egybeesett az alakulatnak a Perzsa-öböl vizein folytatódó tengeri hadgyakorlatával, egyszersmind azzal, hogy nőtt a feszültség Irán és Izrael között.

“A cionista rezsim jelenleg nyomást gyakorol a Fehér Ház vezetőire. hogy támadják meg Iránt. Ha elkövetnek egy ilyen ostobaságot, az első válaszcsapás célpontja Tel-Aviv és az öbölben lévő amerikai hadiflotta lesz” – jelentette ki kedden Ali Hameneinek, az iszlám köztársaság vallási és politikai vezetőjének egyik vezető tanácsadója.

Az Egyesült Államok és Izrael nem zárja ki, hogy erőt vet be Irán ellen a közép-keleti ország atomfejlesztési terveire válaszul. A Nyugat azt feltételezi, hogy az iráni atomprogram nem áramtermelésre irányul, ahogy azt Teherán állítja, hanem katonai célja van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik