Hetilap: Lapszámok

Nehéz elképzelni, hogy a gyártók nem tudtak arról, rákkeltő aflatoxinnal szennyezett importpaprikát kevertek a tiszta magyar papriikához. Legalábbis, ha betartották a gyártási folyamatra vonatkozó szabályokat, tudniuk kellett róla. Mégis, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) laboratóriumai által mért legmagasabb érték a megengedett mennyiség nyolcvanszorosa volt. Az ügyben három cég is érintett. A dolog súlyosságát [...]
2004. 11. 04. 08:00
Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt. többségi tulajdonosa és egyben elnök-vezérigazgatója már gründolja azt a több százmillió dolláros közép- és kelet-európai pénzügyi holdingot, ahol hazatérését követően kamatoztathatja pénzügyi képességeit.
2004. 11. 04. 08:00
Pótvizsgára küldte a Barroso-bizottságot az Európai Parlament, amely azzal, hogy politikai erőt mutatott fel, új lapot nyitott az uniós demokráciában.
2004. 11. 04. 08:00
mindazt a felfordulást, amit néhány, az Európai Bizottságba jelölt politikus személye okozott. Teljes bizonyossággal megjósolható volt ugyanis, hogy ha növelik az Európai Parlament politikai erejét, így megszerzett hatalmával az előbb-utóbb élni fog. De nem, a tagországok úgy tettek, mintha az irányítás továbbra is maradéktalanul az ő kezükben lenne, és a parlamentnek változatlanul nem lenne más [...]
2004. 11. 04. 08:00
Keringő ürtávcső. Messze lát. Még mindig nem határozott a Hubble űrteleszkóp sorsáról a NASA, annyit azonban tudni lehet, hogy az amerikai űrkutatási hivatal új űrteleszkópok fejlesztését fontolgatja. Ezek egyike, a Spirit – egy sínpárral összekötött ikertávcső – a tervek szerint minden eddiginél pontosabb képet nyújthatna az Univerzumról. Amennyiben az elképzelést a NASA elfogadja, az űreszköz [...]
2004. 11. 04. 08:00
Nem biztos, hogy a „helyes fiú, helytelen hozzáállással” image Robbie Williamsnek állt a legjobban, viszont ő vitte abszolút sikerre – jut eszünkbe a popművész karácsonyi portékájáról. A két borítóval is forgalomba hozott CD közül nekünk a „félmeztelen felsőtestes” verzió jutott. Nyilván, ez tetszik jobban az ország aprajának. Közhasznú sláger-popot is lehet intelligensen elkészíteni – ezt [...]
2004. 11. 04. 08:00
a Pénzügyminisztérium; Draskovics Tibor 2006 végéig 3,5 százalékra akarja mérsékelni a pénzromlás ütemét, amihez meg kívánja nyerni a jegybank támogatását is. E kijelentésével a tárca vezetője minden eddiginél nagyobb lépés tett annak érdekében, hogy tartóssá váljon a magyar gazdaság iránt az utóbbi időben megnőtt bizalom. Az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti követelmények teljesítése közül ugyanis – [...]
2004. 11. 04. 08:00
Személyes odafigyelés a dolgozókra, egyenlő bánásmód s a belső karrierlehetőségek emelték az első helyre a vezető hazai mobilszolgáltatót.
2004. 11. 04. 08:00
A Gyurcsány-kabinet programjában megfogalmazott célok többsége viszonylag erős támogatásra talált a legnagyobb magyar feldolgozóipari cégek vezetői között, bár a menedzserek az ígértnél gyorsabb és határozottabb lépéseket várnak - derül ki felmérésünkből.
2004. 11. 04. 08:00
Az egyik korábbi főnyomozó meggyanúsítása felveti: rendőrök is közreműködhettek tavaly abban, hogy Kulcsár Attila ellen ne folyjon eljárás, és külföldre menekülhessen.
2004. 11. 04. 08:00
Jótékonyan befolyásolják a társállatok gazdáik kedélyállapotát, és előfordul, hogy a pszichiáterek lovak, kutyák, vagy macskák simogatását, becézgetését javasolják betegeiknek, mondván: az oldja a szorongást, enyhíti a depressziót. Az is közismert, hogy a fogságban tartott elárvult kismajmok anyjuk nélkül depresszióssá válnak, ám szépen fejlődnek egy mostohának kinevezett műmajom, a szőranya mellett. E tapasztalatokon felbuzdulva próbálják tesztelni [...]
2004. 11. 04. 08:00
A magyar munkavállalók a korábbinál kevésbé kötődnek munkahelyükhöz, egyre pragmatikusabban tekintenek vállalatukra, s elégedettségüket a cég sikeressége is befolyásolja.
2004. 11. 04. 08:00
Már készülnek a színlelt szerződések megszüntetését célzó, szakmánkénti önfoglalkoztatói szabályok. A versenyszféra azonban nem siet az alkalmazási formák kifehérítésével.
2004. 11. 04. 08:00
A kis hazai cégek vezetői maguk tapossák ki a jobb munkahelyhez, a cég sikeréhez vezető utat, amely eredményesebb is lehet, mint a külföldiek hozott mintái.
2004. 11. 04. 08:00
A műsorszóró privatizációja a kisbefektetőknek is jól hozat a konyhára.
2004. 11. 04. 08:00
A drámai választási tűzijáték ellenére Bush és Kerry alapjaiban hasonló ajánlatot tett Európának. Közben erősödik a mai, a többségi akaratot torzító választási rendszer ellenzéke.
2004. 11. 04. 08:00
Megengedheti-e magának egy elnök, hogy kétségei legyenek háborús időkben? Mi a kétely szerepe az elnöki döntéshozatalban? – intézte a kérdések sorát John Kerryhez a The Washington Post minapi számában Bob Woodward. Az (akkor még) elnökjelölt nem talált időt arra – legalábbis lapzártánkig -, hogy a Watergate-ügyet annak idején Carl Bernsteinnel közösen felgöngyölítő sztárriporternek válaszoljon, pedig [...]
2004. 11. 04. 08:00
Senkinek sincs saját asztala, mindenki oda ül, ahol éppen hely van abban az irodában, amelyet az IBM mérnökei terveztek meg. A testre szabott irodával a vállalat szerint a cégek sokat spórolhatnak, hiszen a „terepen” tevékenykedő munkatársak – mint például a tanácsadók vagy az értékesítők – a teljes létszámnál sokkal kevesebb íróasztal (és kisebb irodaterület) elegendő. [...]
2004. 11. 04. 08:00
Érdekes vita kezd kibontakozni a lakáspolitikai támogatások megítélésében. A vitát a két nagy párt politikai csatája dominálja. A Fidesz azzal vádolja az MSZP-t (és a kormányt), hogy leállította az „otthonteremtési” programot, az MSZP pedig azzal érvel, hogy csupán a program negatív (magasabb jövedelműeket támogató) hatásait igazította ki. A szakma közben visszahúzódik, pedig a közvélemény megérdemelné, [...]
2004. 11. 04. 08:00
Legalább az inflációs tervekben egyetértésre jutott a pénzügyi kormányzat és a jegybank: 2006 végére 3,5 százalékra csökkenhet e mutató.
2004. 11. 04. 08:00
Modern munkahelyi környezet, folyamatos képzések és kiemelkedő juttatások teszik vonzóvá az ezüstérmes hő- és villamosenergia- termelő céget.
2004. 11. 04. 08:00
Varsó, 1970. „A gondolataiba merült férfi néhány lépést tesz az emlékmű felé, majd következik a szokásos ünnepi ceremónia. Ekkor meglepetésre a férfi letérdepel, ezzel fejezve ki tiszteletét – írta 34 esztendeje egy német tudósító egy történelmi főhajtásról. A tudósításban szereplő férfi Willy Brandt kancellár volt, akit egy évvel később béke Nobel-díjjal tüntettek ki. E mérföldkőnek [...]
2004. 10. 28. 08:00
Olvasói sztorik