A miniszterelnök szerint a vagyonkezelés és értékesítés intézményrendszerét és szabályait úgy kell átalakítani, hogy ne csak az eladás szabályairól szóljon, hanem nagyobb hangsúlyt kapjon a magántőkével való együttműködés és a vagyonkezelés.
Az MDF a jobboldal választási sikerét kockáztatja, a Nemzeti Fórum pedig megpróbálja átmenteni az eredeti MDF-et – jelentette ki Lezsák Sándor csütörtökön Budapesten.
Megvonnák a polgármester átruházott jogköreit Budapest V. kerületi képviselő-testületének többségben lévő jobboldali tagjai - ezt maga az érintett, Steiner Pál, az MSZP országgyűlési képviselője, Budapest V. kerületének polgármestere jelentette be csütörtökön.
Mintegy százmilliárd forinttal csökken az önkormányzatok költségvetése jövőre az adók mérséklése miatt - mondta a Belügyminisztérium politikai államtitkára az MTI-nek Bélapátfalván, csütörtökön. Az ellenzék szerint beláthatatlanok az eddig is szűkös önkormányzati keretek csökkentésének következményei.
Elektronikus aláírásra is alkalmas lesz az új diákigazolvány, amelyet tavasszal kezdenének gyártani. Egy ilyen kártya több mint kétezer forintba kerül majd, a minisztérium a diákokkal fizettetné ki az áremelést.
Ideiglenes határátkelő nyílik szombaton a magyar-román határszakaszon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly és a romániai Szaniszló (Sanislau) települések között - közölte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország biztonságban van, ennek a biztonságnak egy fontos darabját a katonák adják nekünk - jelentette ki a miniszterelnök azon a csütörtöki hadgyakorlaton, amelyet háromezer meghívott jelenlétében a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér gyakorlóterén bonyolítottak le.
A Szabad Demokraták Szövetsége megalakította a Liberális Egészségügyi Tanácsot, amelynek célja, hogy megvitassa az ágazat átalakításának lehetőségeit - jelentette be Kuncze Gábor pártelnök csütörtökön sajtótájékoztatón.
Nem okoz gondot a maradványképzési kötelezettség az idén a Magyar Nemzeti Galéria számára - mondta csütörtökön Bereczky Lóránd főigazgató, aki ugyanakkor aggodalmát fejezte ki jövő évi költségvetésük tervezett mértéke miatt.
A terhességmegszakítás ellen tüntet csütörtökön több civilszervezet. Tiltakozásuk fő célja megakadályozni az abortusztabletta engedélyezését. Az új módszer ugyanakkor szakértők szerint jóval kevesebb szövődménnyel járna, mint a műtét.
A szabad és nyílt választások elősegítése, az egységes jogi elemek megalkotása a célja a Világ Választási Szervezeteinek (GEO) harmadik és a Közép- és Kelet-Európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO) 14. siófoki konferenciájának.
Szakértők szerint pár évtizeden belül teljesen eltűnhet a délvidéki, az ukrajnai és az erdélyi magyarság, ha a határon túli magyarok bevándorlása Magyarországra ilyen mértékű marad.
A Fidesz nem ajánlott új nevet Lábady Tamás helyett, az MSZP azonban csak a négy új jelöltről együtt hajlandó szavazni. Így továbbra sincs megoldás a működőképesség határán dolgozó Alkotmánybíróság problémáira.
A kormány szerdai ülésén döntött a postai szolgáltatások megváltoztatásáról, a kollégiumok besorolásáról és az egyházi ingatlanok tulajdonrendezésének gyorsításáról is. Az adótörvény módosításáról szóló javslatát pedig hétfőn tárja a nyilvánosság elé.
A Gyurcsány-bizottság fideszes elnöke szerint a miniszterelnök jelenlegi és volt cégeinek tisztségviselői és tulajdonosai az állami szférában is felbukkannak.
A közvagyonról egyeztetett szerdán az MSZP székházban a Fidesz alelnöke és a szocialista párt elnöke. Hiller a privatizáció lezárását, Pokorni az állami vagyon biztonságba helyezését hangsúlyozta.
Az Alkotmánybíróság többségi véleménye rugalmasan értelmezhető azzal kapcsolatban, hogy a kormánynak ki kell-e fizetnie a közszféra minden dolgozójának a 2004-ben elmaradt 13. havi illetményt. A PM feltehetően az olcsóbbik, legfeljebb 10 milliárdos utólagos pótlást választja majd.
Orbán Viktor egykori főtanácsadója, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arra szólítja fel a kulturális minisztert, hogy amennyiben nem tud érvényt szerezni a kultúra érdekeinek, mondjon le – olvasható a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levélben.
A következő hónapokban fórumokon, az interneten és levélben kéri a Fidesz a gazdaság legfontosabb szereplőinek véleményét a magyar gazdaságpolitikáról.