Tíz ember meghalt, amikor a kelet-kínai Csöcsiang (Zheijang) tartományban száz méter magasból szakadékba zuhant egy busz – jelentette a helyi rendőrség tájékoztatása alapján a kínai média csütörtökön.
Ugyanahhoz a VIII. kerületi, Orczy úti irodaépülethez riasztották a tűzoltókat csütörtökön kora reggel Budapesten, ahol előző este is tűz keletkezett - közölte az MTI-vel a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
A négyes főúton Szolnok és Abony között lezuhant egy autó a felüljáróról, miután egy másik gépkocsival ütközött – közölte csütörtökön hajnalban az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Felgyújtottak egy papír-írószer üzletet szerda éjszaka a fővárosban. Az MTI hivatalosan meg nem erősített információja szerint az eset összefüggésben áll az újpesti autógyújtogatással.
Négy tizenéves fiatalt fogott el a rendőrség a múlt héten Hajdúsámsonban, a fiúk a gyanú szerint több rablótámadást követtek el. A fiúk ellen egy hajdúsámsoni férfi tett bejelentést október 20-án, két héttel azután, hogy többször is kirabolták.
Állításuk szerint hamisan tanúskodtak korábban az olaszliszkai vádlottak, ezért új vallomást szeretnének tenni. Többek szerint összebeszéltek, ki vigye el a balhét. Jövő hét pénteken hozhatnak ítéletet.
Szögi Lajos gépkocsijának sérülései álló helyzetben keletkeztek - mondta az olaszliszkai gyilkosság másodfokú tárgyalásán meghallgatott műszaki szakértő szerdán a Debreceni Ítélőtáblán.
Életét vesztette egy fiatalember Abonynál, a halálos baleset miatt félpályán halad a forgalom a 4-es úton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A nyomozók gyanúja szerint 71 éves férje ölhette meg azt a 73 éves asszonyt, akinek holttestére Zuglóban, egy Ond vezér úti lakásban találtak rá kedden este.
Előzetes letartóztatásban marad Mikóczy Zoltán, az Overdose versenyló tulajdonosa és annak üzlettársa, szabadlábra helyezési kérelmüket elutasította a nagyváradi bíróság.
Elszigetelt esetnek nevezi a Battonyára költözött románok elleni fenyegetéseket Kreszta Traján alpolgármester. Az Országos Román Önkormányzat elnöke a romániai magyar sajtónak adott nyilatkozatában kifejezte reményét, hogy emiatt nem mérgesedik el a román-magyar viszony.
Összesen közel 1400 hamisított tízezrest foglalt le a rendőrség, és őrizetbe vette a három, hamisítással gyanúsított férfit. A hamisítványok jó minőségűek voltak, és csak a kereskedelmi forgalomban beszerezhető eszközökkel gyártották.
Különleges rendőri és biztonsági intézkedések közepette megkezdődött Olaszliszkán kedd délelőtt annak a büntetőpernek a helyszíni tárgyalása, amely egy ember megölése miatt indult.
Több rendbeli önkényuralmi jelkép közszemlére tétele miatt eljárás folyik egy férfi ellen, mivel október 9-én éjjel Fót bel- és külterületén több buszmegállóra és azok tábláira fekete spray-vel horogkeresztet fújt - közölte honlapján a rendőrség hétfőn.
Csalás és lopás miatt ítélték el azt az angol hajléktalant, aki a fizikai hasonlóságot kihasználva egy jogásziroda vezetőjének adta ki magát, hogy könnyebben ismerkedhessen nőkkel.
Profi módszerekkel, jól átgondolt stratégiával támadtak meg egy
pénzváltó üzletet múlt csütörtök éjjel Esztergomban. A szekrényt viszont hiába ütötték.
Vizsgálatot indított az Európai Unió Koszovóban működő rendőri és igazságügyi missziója (EULEX) hétfőn annak a tizenkilenc koszovói állampolgárnak az ügyében, akik közül tizenhat minden bizonnyal illegális határátlépési kísérlet közben a Tiszába fulladtak.