Nem a pécsi egyetem igazságügyi orvostani intézetének szakemberei, hanem független szakértők végzik el az egy ember halálával és három súlyos sérülésével járó csütörtöki pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának elmeorvosi vizsgálatát.
A Debreceni Egyetem összes oktatási épületében is megáll egy percre az élet hétfőn fél tizenkettőkor, a csütörtöki pécsi tragédia időpontjában - közölte vasárnap a DE Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
Fegyverrel raboltak ki egy benzinkutat Sopronban szombat este, az elkövető valamivel kevesebb, mint 200 ezer forintot vitt el - közölte a rendőrség vasárnap.
Bántalmazás következtében halt meg az a 83 éves férfi és 73 éves felesége, akiket családi házukban holtan találtak Helvécia községben - közölte vasárnap a rendőrség.
Úgy gondolta, rossz szemmel néznek rá, mert elkésett, ezért kiment az óráról, megtöltötte a fegyverét, majd visszajött és lőtt - mesélte a pécsi tragédia körülményeit a rektor.
Mintha egy gázpalackot leejtettek volna a földre, mondta a pécsi egyetem egyik professzora, aki néhány méterre volt az ámokfutótól, amikor az lövöldözni kezdett. Lőrinczy Dénes azonnal hívta a rendőrséget, miután találkozott meglőtt kollégájával.
Engedéllyel tartott pisztollyal lövöldözött egy 23 éves diák a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetének egyik termében. Az első éves gyószerészhallgató megölte 19 éves társát, súlyosan megsebesített egy másik diákot, egy laborosként dolgozó férfit és egy takarítónőt. Az ámokfutó a lövöldözés után feladta magát.
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával három embert kórházba vittek a mentők Pilisszántóról szerda késő éjjel - közölte a Katasztrófavédelem Pest megyei ügyeletese.
Elfogta a rendőrség azt a 46 éves afgán férfit, aki a gyanú szerint október elején húsklopfolóval megölte egy honfitársát, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített a X. kerületi Kada utca egyik családi házában.
Százöt perces kiesés után ismét menetrend szerint közlekedik a HÉV Cinkota és Gödöllő között, miután kijavították a felsővezeték-szakadás miatti hibát.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével kedden helyt adott Budaházy György keresetének, amelyben a felperes az Országos Rendőr-főkapitányság panaszelutasító határozatát támadta meg.
Több jászberényi általános iskolába és azokhoz tartozó épületekbe törtek be az elmúlt hónapokban, az elkövetők szinte minden esetben jelentős anyagi kárt okoztak.