archívum

"Szorul a hurok" az MSZP körül, egyre több olyan információ lát napvilágot, amely azt bizonyítja, hogy a szocialisták érintettek a K&H brókerbotrányban - mondta Demeter Ervin csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal ismét vizsgálóbizottság felállítását indítványozta.
2003. 09. 04. 12:13
Az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke még szerdai budapesti látogatásán jelentette ki: meglepetéssel tapasztalja, hogy a magyar kormány a pénzmosás-gyanús ügyek kapcsán leváltani készül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét.
2003. 09. 04. 11:21
A kormány és erősebbik pártja engedett a kisebbiknek. Az adózók ettől még sokat fizetnek. Ha mégsem vezetnék be az új adótáblát, abból csak a szorgalmazott adóbevétel-növelés negyedét-ötödét hajtották volna be – írja a heti Figyelő >>
2003. 09. 04. 11:00
A brit kormány javasolni fogja, hogy az Európai Unióban vezessenek be súlyos anyagi terheket jelentő szankciókat a légiforgalom csökkentése és a környezetet veszélyeztető repülőgépek használatának visszaszorítása érdekében.
2003. 09. 04. 10:50
Az Egyházak Világtanácsa (WCC) ismét azt a kérést fogalmazta meg az EU-alkotmány közelgő, októberi elfogadása előtt, hogy a dokumentum előszavában említtessék meg a kereszténységnek és más vallásoknak Európa alakításában játszott szerepe.
2003. 09. 04. 10:47
Az elmúlt öt év során 27,3 millió amerikai lakos vált személyazonosság-lopás áldozatává, áll az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) szerdán közzétett vizsgálatában. A szervezet azonban azt nem tudja, hogy hány eset történt a technológia – például az internet – segítségével.
2003. 09. 04. 10:17
A világméretű félvezető eladások júliusban immár az ötödik egymást követő hónapban mutattak növekedést, és értékük elérte a 12,9 milliárd dollárt, tette közzé jelentésében a Félvezető Ipari Szövetség (SIA).
2003. 09. 04. 10:15
Erősödtek szerdán a vezető New York-i tőzsdemutatók részben annak hatására, hogy két befektetési bank kedvezően vélekedett a szoftvergyártó ágazat kilátásairól és nem utolsó sorban amiatt, hogy a General Electric megállapodott a Vivendi Universallal egy új szórakoztatóipari cég felállításáról.
2003. 09. 04. 09:58
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok csütörtökön kisebb-nagyobb veszteségekkel nyitnak. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 3-10 pont közötti veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 3-4 pontos veszteséggel indulhat.
2003. 09. 04. 09:52
A Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) elnöksége 2003. augusztus 27-ei ülésén megvizsgálta a kormányzat által a 2004-es költségvetési évre javasolt általánosforgalmiadó-változások hatását a magyar lapkiadók helyzetére. Az üggyel kapcsolatban az MLE közleményt is kiadott.
2003. 09. 04. 09:45
A most kezdődött tanévben mintegy félmillió diák ingyen kapja a tankönyveket. Így a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermekek, a három- vagy többgyermekes családban élő, illetve egyedülálló szülő által nevelt diákok, valamint az általános iskola alsó tagozatára járó, kiegészítő családi pótlékban részesülők.
2003. 09. 04. 09:35
A már meglévő magyar gyorsforgalmi úthálózat minősége illeszkedik az Európai Unió normáihoz, ám egyes, rendkívül megterhelt szakaszokon olyan új technológiát kell választani, amely elviseli a szélsőségesen fokozott igénybevételt is - mondta a Nemzeti Autópálya Rt. által szervezett szerdai békéscsabai szimpóziumon Szilágyi András, az útépítő társaság vezérigazgató-helyettese.
2003. 09. 04. 09:25
Egy szűk vállalkozói kör, és elsősorban nem a nemzetgazdaság érdekeit szolgálták sok esetben a Széchenyi-terv összesen 150 milliárd forint összegű pályázatai – ezt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) állapította meg. A jelentést a kormány szerdán megtárgyalta.
2003. 09. 04. 09:03
Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport szerepet kaphat az M5-ös autópálya üzemeltetésének kivásárlásában – következtetnek szakértők a gazdasági tárca és az M5-öst üzemeltető AKA Rt. tulajdonosai között folytatódó tárgyalások alapján. A Népszabadság információi szerint a megbeszéléseken közvetítőként jelent meg Bartha Ferenc, a TriGránit elnöke – állítólag a legnagyobb AKA-tulajdonos, a francia Bouygues felkérésére. Bartha
2003. 09. 04. 08:39
A korábbi évekbelinél is élesebb agrártámogatási vitát hozhat az ősz a Pénzügyminisztérium és az agrártárca között: a két szervezet jövő évi agrárszubvenciós elképzelései között a különbség csaknem ötvenmilliárd forint. A vita elsősorban amiatt alakult ki, hogy a 2004-es uniós támogatási forráshoz adható harmincszázalékos nemzeti kiegészítést a „szokásos" agrárbüdzsé részének kell-e tekinteni, vagy az külön tétel lehet.
2003. 09. 04. 08:31
Elhalasztották jövő szerdáról – előreláthatólag két héttel – Medgyessy Péter miniszterelnök bukaresti útját, melyen sor került volna a státustörvény végrehajtásáról szóló kétoldalú megállapodás aláírására – értesült a Népszabadság.
2003. 09. 04. 08:27
Az elektronikai termékekre és a gépjárművekre is kiterjesztené jövő évtől a termékdíj-fizetési kötelezettséget a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM). A tárca szerint a termékdíjakról szóló törvény több ponton felülvizsgálatra szorul, ezért ezek módosítására, s a díjfizetésre kötelezettek körének kiszélesítésére koncepciót dolgozott ki, amelyet a tervek szerint az európai uniós csatlakozás időpontjában léptetnének életbe – írja a
2003. 09. 04. 08:23
A halál, bármilyen profánul hangozzék is, nagyon jó üzlet. Az elmúlt öt évben a nagy haszon reményében egyre többen váltak temetkezési vállalkozókká, s ezzel párhuzamosan egyre több lett a kegyeletsértéssel, visszaéléssel kapcsolatos reklamáció is. A piaci szereplők a temetkezési törvény hiányosságaira és a szereplők száma miatt kiélezetté vált versenyhelyzetre vezetik vissza a hiénák területszerzését - írja a Magyar Hírlap.
2003. 09. 04. 08:09
Olvasói sztorik