Belföld

A K&H Eqiuities támogatta az MSZP kampányát?

"Szorul a hurok" az MSZP körül, egyre több olyan információ lát napvilágot, amely azt bizonyítja, hogy a szocialisták érintettek a K&H brókerbotrányban - mondta Demeter Ervin csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal ismét vizsgálóbizottság felállítását indítványozta.

A fideszes képviselő a Figyelő írására hivatkozott, amely szerint a brókerügyben érintett Britton Kft. mögött a nagypolitika áll.

A Fidesz szeretné, ha a szocialista párt elnöke egyértelmű választ adna arra a kérdésre, hogy Kulcsár Attila, illetve a K&H Bank brókercége támogatta-e az MSZP kampányát – mondta Demeter Ervin. Medgyessy Pétertől azt szeretnék tudni, hogy kapcsolatban állt-e a Britton Kft.-vel – tette hozzá.


A Fidesz bejelentette, hogy indítványozni fogja a 2003. június 19-én felállítani kívánt parlamenti bizottság hatáskörének és vizsgálati tárgyának kiterjesztését. Erről Rogán Antal számolt be csütörtökön.


A képviselő szerint elengedhetetlen, hogy a vizsgálat kiterjedjen a K and H Equitiesnél történt 10 milliárdos sikkasztásra, az Inter-Európa Banknál történt 6 milliárdos pénzmosásra, valamint az ügyben napvilágra került céghálózat tulajdonosi körére.


A Fidesz reméli, hogy a vizsgálóbizottság felállítását a kormánypártok nem fogják megakadályozni, mint ahogy azt tették a Pannonplast-bizottság esetében – áll a képviselő által jegyzett sajtóközleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik