Belföld

Huszonhétmillió amerikai személyazonosságával éltek vissza

Az elmúlt öt év során 27,3 millió amerikai lakos vált személyazonosság-lopás áldozatává, áll az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) szerdán közzétett vizsgálatában. A szervezet azonban azt nem tudja, hogy hány eset történt a technológia – például az internet – segítségével.

A telefonos felmérés szerint csak tavaly 9,9 millió amerikait loptak meg ily módon, a cégek és a pénzintézetek 48 milliárd dollárt vesztettek, míg a fogyasztók zsebét 5 milliárd dollárral könnyítették meg. Az idén március-április folyamán elvégzett négyezres vizsgálat az első átfogó kísérlet volt az amerikai kormányzat részéről, hogy megpróbáljanak fogalmat alkotni az áldozatok számáról és az ily módon ellopott összeg nagyságáról.
Howard Beales, az FTC fogyasztóvédelmi irodájának igazgatója, hogy a szám „lényegesen nagyobb volt, mint várta”. „Amikor a vizsgálatot terveztük, azért vettünk ilyen nagy mintát, mert azt hittük, nehéz lesz áldozatot találni. Sajnos nem ez volt a helyzet”, fogalmazott. A Gartner júliusban 7 millióra becsülte a tavalyi áldozatok számát, míg az FTC 380 ezer esetben kapott panaszt személyazonosság-lopással kapcsolatban 2002-ben.

A Privacy and American Business júliusban ismertetett internetes vizsgálata 33,4 millió áldozatot talált 1990 óta. Ezeknek közel fele – 49 százaléka – nem tudta megmondani, hogy jutott a tolvaj a személyes adataihoz. A vizsgáltak 23 százaléka említett valamilyenfajta tényleges lopást – igaz ebbe a körbe tartoznak a kukában talált hitelkártyáktól az e-kereskedelmi helyeken hacker által eltulajdonított hitelkártya számokig terjedő esetek. További 13 százalék esetében a személyes adatokhoz valamilyen tranzakció során jutottak, amihez a webes ügyleteket is számolták.

A jelentésben semmi sem utal arra, hogy a megbízható webhelyekkel bonyolított internetes ügyletek veszélyesek volnának – az internet ezzel együtt rejt kockázatokat, mondja Beales, aki különösen óv az úgynevezett „phishing” akcióktól, amikor egy névtelen e-mail arra kéri a címzettet, kattintson a megadott linkre, mert a levélben szereplő webhelyen valami miatt frissíteni kell a személyes adatait. Összességében: amikor a tolvajok folyószámlákat csapolnak meg, ezt az esetek 67 százalékában lopott hitelkártyákkal teszik, további 19 százalékot tesz ki, amikor betéti vagy takarék számlákat lopnak meg, 9 százalékban történik a lopás telefonos tranzakciókkal, és csak 3 százalék az, amikor interneten keresztül csapolnak meg folyószámlákat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik