Megtagadta a vallomást Sz. Gyula taxis, akit a brókerbotránnyal összefüggésben szerdán idéztek gyanúsítottként a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságra - számol be a Magyar Hírlap.
Az újbor-mizériát használjuk ki, hogy ismét jó hírét keltsük Don Simonnak, mert az egyik legjobb borász Egerben, ami nagyon nem semmi, viszont nem elég ismert.
Bekérte a Hegedűs-ügy iratait a Fővárosi Bíróságtól "hivatalos felhasználás céljából" a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Lapunk úgy értesült: a főügyészség fontolgatja, hogy a jogerős felmentő ítélet felülvizsgálatát kéri a Legfelsőbb Bíróságtól - értesült a Magyar Hírlap.
A botrányok ellenére eredményesen működik a K&H, igaz, a brókercég vitás ügyfélszámláira nem képzett céltartalékot. Az ügyfelek kártérítése után a K&H Equities visszatér a piacra.
A kelet-európai országok és a volt szovjet tagállamok jövő évi hazai összterméke az EBRD becslése szerint 4,7 százalékkal nő, ami megegyezik az ideivel.
Az ausztriai bejegyzésű Lasselsberger GmbH. november 25-én 1.512.209 darab Zalakerámia-részvény tulajdonjogát szerezte meg, ezzel 28,24 százalékos közvetlen befolyással rendelkezik a Zalakerámia Rt. részvényei felett - közölte a Zalakerámia Rt. a BÉT honlapján szerdán.
A magyarországi Suzuki mintegy 100 milliárd forintos beruházás keretében bővíti termelési gyártókapacitását - jelentette be Gál J. Zoltán szerdai rendkívüli tájékoztatóján. A kormányszóvivő szavai szerint jelenleg évente mintegy 88 ezer személygépkocsit gyárt a Suzuki Magyarországon, amelyet a beruházással 2006-ra 200 ezerre kívánnak növelni. Hozzátette: a beruházással csaknem 700 új munkahelyet hoznak létre.
A Videoton Holding Rt. 3-5 éves megállapodást kötött a Sanmina-SCI magyarországi leányvállalatával az IBM székesfehérvári gyárának bezárásával megüresedett gyártócsarnokok hasznosítására - közölte az MTI-vel szerdán a Videoton Rt. vezérigazgató-helyettese.
Az adatvédelmi biztos szerint jogellenesen kérdezett rá a bíró származására egy skinhead-per védője, ugyanakkor az ügyben eljáró Grespik László azt hangsúlyozta az MTI-nek szerdán, hogy védői kötelessége volt tisztázni a bíró elfogultságát.
A gépjármű-márkakereskedők száma az európai uniós csatlakozás után várhatóan a felére csökken Magyarországon - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz)elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Az Európai Unió francia helyszínt javasol a világ első kísérleti nukleáris fúziós reaktora telephelyéül. A francia Cadarache-i helyszín lesz az EU jelöltje és fog vetélkedni Kanadával, Japánnal, hogy otthont adjon a 10 milliárd eurós ( 12 milliárd dollár) kísérleti reaktor terv megvalósításának. Ebben a projektben e három rivális mellett részt vesz az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Dél-Korea is.
Először tartanak békepartneri NATO-gyakorlatot a nem NATO-tag Ausztriában - adta hírül szerdán a bécsi tömegtájékoztatás az osztrák hadsereg szóvivőjére hivatkozva.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács szakbizottságában tartott egyeztetésen elhangzó vélemények alapján a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium levette a napirendről, hogy egy új, önálló törvényt készítsen elő az önfoglalkoztatói forma szabályozására.
Ismét Detroit lett az Egyesült Államok legveszélyesebb városa, míg a legbiztonságosabb amerikai város címével már a negyedik esztendeje a New York állambeli Amherst büszkélkedhet egy évente megjelenő kiadvány szerint.
A K and H Bank az év első kilenc hónapjában 12,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ez 52 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának nyereségét - mondta Bába Ágnes szenior ügyvezető igazgató a hitelintézet szerdai sajtótájékoztatóján.
A BUX kétszázalékos eséssel 9205,79 ponton zárta a napot. Ennek fő oka az OTP, tulajdonosai ugyancsak szívhatják a fogukat, részvényenként 120 forinttal szegényebbek, mint tegnap ilyenkor voltak. A Matáv 1,6 százalékkal ért kevesebbet, mint egy napja, a Richter 1,3 százalékkal, a Mol 0,56 százalékkal. Az FHB a kibocsátási ár alá csúszott. A Budapesti Értéktőzsde szerdai forgalma megközelítette a tízmilliárd forintot.
Nyolc évig tartó, összesen 4,2 milliárd forintos fejlesztés fejeződött be az idén a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben, de máris megkezdték egy újabb, több mint 3 milliárd forintos beruházás előkészítését - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. vezérigazgatója.
Az Olasz Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága 40 ezer eurós bírságot szabott ki az AC Milan csapatára, mert egy bajnoki mérkőzésen szurkolói csendőrségellenes dalokat énekeltek néhány nappal azután, hogy a szervezet több tagja életét vesztette a násziríjai robbantásban.
Négyszázötven millió forintos vállalkozói beruházás keretében 20 százalékos megtakarítást eredményező termálvizes és gázmotoros energiarendszer kiépítését kezdték meg Zalaegerszeg-Pózván, a külsőkórházban - közölték az illetékesek sajtótájékoztatón, szerdán.
A Novell a SUSE Linux felvásárlása révén az első olyan vállalat lesz a világon, amelyik Magyarországon is átfogó Linux rendszereket kínál a vállalati felhasználóknak - közölte Szittya Tamás, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Lemondott a Matáv Rt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója - közölte a Matáv a BÉT honlapján szerdán.
A nemrég még virágzó tanácsadói piac szédületes növekedésének vége, az eddig álomfizetésekből élő tanácsadóknak meg kell küzdeniük a jól jövedelmező megbízásokért.
A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán azt közölte, hogy a 2003-2005 között időszakra várt gazdasági növekedés erősíti majd a kőolaj árát, amely a globális alaptípusnak számító Brent esetében hordónként átlagosan 27 dollár lesz.