Magyarországon a baloldal halott. Ha van olyan végtelenül elhasznált mondat, ami 1990 óta bármikor elhangozhatott volna, akkor ez biztosan az. Természetesen akkor még volt egy kommunista utódpárt, amely minden erejével, politikai know-how-jával és tőkéjével igyekezett tovább rugdosni a szociáldemokrácia szekerét. Mégis, 2026-ot írunk, az MSZP pedig maximum középvicces humorbombák töltelékeként maradt fenn.
A Tisza Párt kétharmados győzelme tizenhat évnyi non-stop Orbán-rezsimet szakított meg. A magyar baloldal két szék között ragadt, az egyiken még mindig Gyurcsány Ferenc szelleme trónol, a másikon pedig egy Marx best of válogatás. Felmerül a kérdés: van más út?
Harmadik utas: a halál
2004-et írtunk. Medgyessy Péter kormánya több szempontból is a végleges összeomlás útjára sodródott: a 100 napos program bár javította a közhangulatot, az államkassza nem bírta el ezt a kiadásnövekedést, a D–209-es ügy pedig az egykori III/II-es kormányfő személyes renoméján ejtett sebeket. Sorcsere kellett, ezzel együtt pedig egy új irány.
A harmadik út politikai ideológiája sokban eltér a klasszikus szociáldemokrata felfogástól. A logika alapvetően hasonló, mint a neoliberálisok esetében: az állami beavatkozásnak kevesebbnek és célzottabbnak kell lennie, a külföldi tőke beáramlása meghatározó, ezeket a befektetéseket támogatni kell, miközben a szociális programok és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására tett törekvéseket háttérbe kell szorítani, majd úgyis lecsorog valami a gazdaság rosszabb végén állóknak. Profitorientáltság, ha kell, a jóléti állam szűkítésével. Előfutára ennek az ideológiának a már említett Tony Blair volt, aki az 1997-es földcsuszamlásszerű választási győzelmével hirdette meg a harmadik út programját. Az ő jegyzeteit leste el Gyurcsány Ferenc, választ adva a Magyar Szocialista Párt akkori válságaira. Tüneti kezelés volt ez, mintha egy lőtt sebet egy ragtapasszal próbálnánk kezelni.
Véletlenül sem azt állítom, hogy a harmadik út erőltetése lett volna az, ami Gyurcsány Ferenc kormányát megbuktatta. Az maga Gyurcsány Ferenc volt. Sokkal messzebb merészkedem:
