archívum

Év végére teljesült a Gripen vadászrepülőgépek ellentételezési (offset) programjának 40 százaléka – írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A svéd fél teljes ellentételezési kötelezettsége a beszerzés alatt álló gépek értékének 110 százaléka, azaz mintegy 191 milliárd forint lesz.
2004. 12. 30. 07:48
Azok a magánszemélyek, akik pénzadományt juttatnak a dél-ázsiai szökőár mentési munkálataiban részt vevő, közhasznú besorolással rendelkező karitatív szervezeteknek, szja-kedvezményként a pénzadomány 30 százalékát, évi maximum 50 ezer forintot levonhatnak adójukból.
2004. 12. 30. 07:25
A pozsonyi értéktőzsde forgalma az idén közel 500 milliárd szlovák koronára csökkent a tavalyi rekordévben elért, első ízben 1000 milliárd koronát meghaladó forgalomról, a piac vezérigazgatója mégis elégedetten nyugtázta az év elteltét, és bizakodva szólt a bécsi tőzsdével elképzelhető együttműködésről.
2004. 12. 29. 15:48
Idén az olaj ára az utóbbi idők legnagyobb ármozgásait produkálta. Ha az orosz olajkitermelés nem nőtt volna jelentősen, akkor Kína olajéhsége miatt hiány is felléphetett volna. Pozitív változás ugyanakkor egyelőre nem várható – derül ki az egyik vezető elemző ház összefoglalójából.
2004. 12. 29. 14:07
Hosszú távra figyelmeztető szóbeli intervenciót alkalmazott szerdán a Szlovák Nemzeti Bank a korona erősödése ellen. A Szlovák Nemzeti Bank múlt hét szerdán eladóként is beavatkozott, akkor 38,550 eurós árfolyamnál lépett.
2004. 12. 29. 14:06
A gazdasági tárca idén egyedi kormánydöntéssel 4 társasággal kötött támogatási szerződést, és további 11 cég döntött amellett, hogy Magyarországon valósítja meg nagyberuházásait, összesen több mint egymilliárd euró értékben.
2004. 12. 29. 13:59
A hat hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy szerdai aukcióján 8,75 százalékos átlaghozam alakult ki, ami 14 bázisponttal alacsonyabb a két héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál , a keddi másodpiaci referenciahozamnál pedig 4 bázisponttal magasabb.
2004. 12. 29. 13:14
Ígéretéhez híven megóvta az ukrajnai elnökválasztás vasárnap megismételt második fordulójának eredményét a vesztes jelölt, Viktor Janukovics hivatalban lévő kormányfő.
2004. 12. 29. 12:01
A Juganszk megvásárlásában érdekelt Deutsche Bank arra kérte a Jukosz-ügyben eljáró amerikai bíróságot, hogy állapítsa meg saját illetéktelenségét az ügyben, és szüntesse be a tárgyalást. Közben a Jukosz azt kéri a bíróságtól, hogy legkevesebb 20 milliárd dollár kártérítésre ítélje a Juganszknyeftyegaz megszerzőit.
2004. 12. 29. 11:52
A rendszerváltás óta nem volt ilyen eseménydús éve a magyar belpolitikának. Igazi túlélőnek számít, aki ugyanott zárja az esztendőt, mint ahol az előzőt búcsúztatta. Idén még uborkaszezonra sem maradt idő.
2004. 12. 29. 11:18
Olvasói sztorik