Belföld

Vöröskereszt: tovább nőhet az áldozatok száma

A vöröskereszt szerint akár a százezret is meghaladhathja az ázsiai szökőár áldozatainak száma. Korábban az ENSZ-főtitkár közölt hasonóan borúlátó becslést. A hivatalos jelentések 68 ezer áldozatról szóltak.

Akár a százezret is meghaladhatja a dél-ázsiai földrengés és a nyomában járó szökőár halálos áldozatainak száma – jelezte a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Nemzetközi Szövetsége. A humanitárius szervezet saját adatai szerint a halálesetek száma 77 ezer körül van, félő azonban, hogy a szám tovább emelkedik – jelentette ki Peter Rees műveleti igazgató a szervezet nevében.


Eszerint Indonéziában több mint 32 ezren, Srí Lankán 22 ezren, Indiában tizenkétezer-ötszázan, Thaiföldön több mint ezerötszázan vesztették életüket. Összesen kétszáznyolcvan haláleset történt Bangladesben, Kenyában, a Maldív-szigeteken, Mianmarban (Burma), a Seychelle-szigeteken, Szomáliában és Tanzániában.


Az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken még nem sikerült felmérni az emberi életekben tett pusztítást, az ottani hatóságok négyezer halottal számolnak, az eltűntek száma harmincezer – mutatott rá Rees.


Korábban Kofi Annan ENSZ-főtitkár is azt nyilatkozta, hogy ha a halottak száma továbbra is ilyen rendkívüli ütemben növekszik, akár a 100 ezer főt is meghaladhatja áldozatok száma. A korábbi hivatalos veszteségmérleg mintegy 68-70 ezer áldozatról szólt.


A délelőtti folyamán 32 838 főben állapították meg a hivatalosan is ismertté vált halálesetek számát Indonéziában, igaz Juszuf Kalla alelnök már akkor úgy nyilatkozott: akár 40 ezer áldozata is lehet a természeti csapásnak a legnépesebb dél-kelet ázsiai országban. A helyi hatóságok attól tartanak, hogy Aceh tartomány fővárosa, Banda Aceh 300 ezer fős lakosságának 5 százaléka életét vesztette (itt a sebesültek számát 500 ezerre, a lerombolt házakét százezerre teszik).


A jakartai kormány attól tart, hogy legalább egy év kell a Szumátra sziget északi felén lévő területen keletkezett károk sürgős felszámolásához, a valódi újjáépítés pedig akár 2009 végéig is elhúzódhat.


Srí Lankán közel 22 ezer főben állapították meg, Indiában pedig mintegy 12,5 ezerre tették korábban a szökőár halálos áldozatainak számát. Thaiföldön Szuthan Szangprathum belügyminiszter-helyettes 1538 halottról számolt be korábban, akik közül legalább hétszázan külföldiek, és 1500 az eltűntek száma.


Mianmarban, ahol 17 falu teljes egészében megsemmisült, legalább 90 halottról tudnak a nemzetközi humanitárius szervezetek, Malajziában 65 halottat és 183 sebesültet regisztrált a rendőrség, míg a Maldív-szigeteken 55-en haltak meg és 69-en tűntek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik