Nagyvilág

Videókon a krakkói lövöldözés

Az X közösségi platformon közzétett felvételen az látható, hogy egy mozgó fekete járműből lövéseket adnak le, miközben egy rendőrautó halad a gépkocsi nyomában.

A Visegrád24 szintén az X-en tett közzé egy olyan videót, amelyen másik szemszögből, az utcáról rögzítették támadást. A felvétel készítője éppen ott tartózkodott, ahová a fegyveres elkövető behajtott, majd lövöldözésbe kezdett.

A halálos áldozatokkal járó lövöldözés november 7-én délután történt Krakkó történelmi belvárosában. Hubert Ciepły, a lengyel tűzoltóság szóvivője szerint a lövéseket egy elhaladó járműből adták le a város főterén délután 3 óra körül, véletlenszerűen megcélozva a járókelőket.

Az X-re kikerült egy olyan felvétel is, amely megörökíti, ahogy egy rendőr többször is rálő a támadóra, miközben ő maga is megsérül. 

Az első hírek két halottról szóltak, azonban a BBC a rendőrségre hivatkozva később azt írta, hogy az incidensnek öt halálos áldozata van, több mint egy tucatnyian pedig megsebesültek. A sérültek között két rendőr is van – írta a TVP World.

A mentők a város egyik legismertebb műemléke, a Mária-templom közelében látták el a sérülteket, miközben egy légimentő helikopter is leszállt a főtéren.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik