archívum

New Yorkban ezentúl 50 dollárt (11 500 forintot) kell fizetnie azoknak, akiknek színházban, moziban vagy múzeumban szólal meg a mobiltelefonjuk – tudósított a New York Times csütörtöki száma. A városi tanács a jogerős határozatával a New York polgármesterével, Michael Bloomberggel folytatott mobil-háborúnak vetett végre véget. Egy korábbi, hasonló döntést ugyanis pont a polgármester vétózott meg, aki szerint New Yorknak nincs szüksége törv
2003. 02. 13. 16:11
A jelzáloglevelek a fejlett, külföldi országokban több mint 100 éves múltra tekintenek vissza, Magyarországon alig két éve jelentek csak meg. Piacuk hazánkban egyelőre kialakulóban van.
2003. 02. 13. 15:54
Egy alternatív szolgáltató az Alkotmánybírósághoz fordul a magyar távközlés felemás liberalizációja miatt. Azt állítja, a verseny megvalósításával megbízott hatóságok a monopolpiac konzerválását segítik elő.
2003. 02. 13. 15:27
Japánban olyannyira elharapódzott az internetes leánykereskedelem, hogy a hatóságok komoly lépéseket terveznek megfékezésére. Miközben egész Európa a fiatalkorúak megrontása ellen küzd, Japánban csak most lépnek fel a lánykereskedők ellen: ugyanis az interneten keresztül befűzött és prostitúcióra kényszerített fiatal lányok száma riasztó mértéket öltött.
2003. 02. 13. 15:22
George Bush amerikai elnök korunk új Hitlere - jelentette ki Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes a Corriere della Sera hasábjain csütörtökön megjelent interjújában.
2003. 02. 13. 14:31
Észak-Korea rendelkezik olyan ballisztikus rakétával, amely elérheti az Egyesült Államokat. A CIA igazgatója kongresszusi meghallgatás keretében beszélt az USA esetleges észak-koreai fenyegetettségéről. A kérdésre adandó válasza előtt Tanet először a jelen lévő kollégáihoz fordult, majd elárulta, a hír igaz: Észak-Korea valóban rendelkezik olyan, egyelőre még nem tesztelt ballisztikus rakétával, amely hatótávolságánál fogva veszélyt j
2003. 02. 13. 13:43
Jogszerű volt a január eleji Volán-dolgozók sztrájkja - mondta ki a bíróság jogerős határozatában, megváltoztatva ezzel az elsőfokú határozatot. A kollektív szerződés hatálya alatti sztrájkkezdeményezés önmagában ugyanis nem eredményezi annak jogellenességét - indokolt a bíróság.
2003. 02. 13. 12:49
Jankovics Marcell elvállalná, Glatz Ferenchez és Sára Sándorhoz azonban nem érkezett megkeresés, s nem is tud arról, hogy felmerült a neve az ORTT elnöki posztja kapcsán.
2003. 02. 13. 12:39
Az eTel Magyarország önállóan is az Alkotmánybírósághoz fordul a távközlési hatóságok mulasztásai és a monopolisztikus piaci viszonyok konzerválására irányuló intézkedések miatt.
2003. 02. 13. 12:28
A Raiffeisen Bank Rt. az elmúlt évet 10,085 milliárd forint adózott nyereséggel zárta, szemben az előző évi 8,517 milliárd forinttal - hangzott el a hitelintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2003. 02. 13. 12:03
Elektronikus "szemek" vizsgálják a közeljövőben a legforgalmasabb Égei-tengeri, illetve Földközi-tengeri hajózási átjárókat - erről a görög kormány döntött, a tankerbalesetek növekvő veszélyei miatt. A folyamatosan működő figyelőberendezések felszerelése a környezetszennyezés megelőzését, az illegális tevékenységek visszaszorítását célozzák.
2003. 02. 13. 11:59
Olvasói sztorik