archívum

Észak-Korea rendelkezik olyan ballisztikus rakétával, amely elérheti az Egyesült Államokat. A CIA igazgatója kongresszusi meghallgatás keretében beszélt az USA esetleges észak-koreai fenyegetettségéről. A kérdésre adandó válasza előtt Tanet először a jelen lévő kollégáihoz fordult, majd elárulta, a hír igaz: Észak-Korea valóban rendelkezik olyan, egyelőre még nem tesztelt ballisztikus rakétával, amely hatótávolságánál fogva veszélyt j
2003. 02. 13. 13:43
Jogszerű volt a január eleji Volán-dolgozók sztrájkja - mondta ki a bíróság jogerős határozatában, megváltoztatva ezzel az elsőfokú határozatot. A kollektív szerződés hatálya alatti sztrájkkezdeményezés önmagában ugyanis nem eredményezi annak jogellenességét - indokolt a bíróság.
2003. 02. 13. 12:49
Jankovics Marcell elvállalná, Glatz Ferenchez és Sára Sándorhoz azonban nem érkezett megkeresés, s nem is tud arról, hogy felmerült a neve az ORTT elnöki posztja kapcsán.
2003. 02. 13. 12:39
Az eTel Magyarország önállóan is az Alkotmánybírósághoz fordul a távközlési hatóságok mulasztásai és a monopolisztikus piaci viszonyok konzerválására irányuló intézkedések miatt.
2003. 02. 13. 12:28
A Raiffeisen Bank Rt. az elmúlt évet 10,085 milliárd forint adózott nyereséggel zárta, szemben az előző évi 8,517 milliárd forinttal - hangzott el a hitelintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2003. 02. 13. 12:03
Elektronikus "szemek" vizsgálják a közeljövőben a legforgalmasabb Égei-tengeri, illetve Földközi-tengeri hajózási átjárókat - erről a görög kormány döntött, a tankerbalesetek növekvő veszélyei miatt. A folyamatosan működő figyelőberendezések felszerelése a környezetszennyezés megelőzését, az illegális tevékenységek visszaszorítását célozzák.
2003. 02. 13. 11:59
Romániában januárban 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszereké 1,5 százalékkal. A szerdán kiadott hivatalos statisztikai adatok szerint a fogyasztói árindex idén januárban 16,6 százalékkal állt a tavaly januári felett, az élelmiszerek esetében pedig 14,6 százalékkal.
2003. 02. 13. 11:33
Három Nobel-díjas közgazdász támogatja Bush amerikai elnök terveit - közölte a BBC News. A politikust korábban 10, szintén Nobel-díjas közgazdász bírálta legújabb, adócsökkentési terveket is magába foglaló gazdasági csomagja miatt. A Nemzeti Adófizetői Unió emellett 115 közgazdász aláírásával levelet küldött az amerikai kongresszusnak, amelyben támogatják a készülő szabályozást. Véleményük szerint a közterhek csökkentése kimozdíthatja az amerika
2003. 02. 13. 10:56
A kanadai energiaipari cég, az Atomic Energy of Canada Limited (AECL) hajlandóságát fejezte ki arra, hogy nukleáris reaktort építsen Bulgáriában. Az új fejlesztés olyan technológiát alkalmazna, amely lehetővé tenné az elhasznált nukleáris fűtőanyag újrahasznosítását.
2003. 02. 13. 10:29
A busás hasznot ígérő termőföldvásárlástól a műkincspiac kilátásain át a tőzsdei részvényekben rejlő lehetőségekig tekinti végig a heti Figyelő cikke mindazt, amivel egy józan befektetőnek illik számolnia.
2003. 02. 13. 10:27
A nyilvántartás szerinti 474 ezer egyéni vállalkozóból 373 ezer működik - közölte Csatári László, a Belügyminisztérium Központi Hivatalának főosztályvezető-helyettese csütörtökön. Elmondta: hamarosan lejár a határidő, az egyéni vállalkozók az igazolványukat február 15-ig hosszabbítják meg.
2003. 02. 13. 10:15
A januári jegybanki kamatcsökkentések után a szakemberek szerint a pénzintézetek még inkább a díj- és jutalékbevételek növelésére helyezik a hangsúlyt, az utóbbi időben mindenesetre több bank is növelte az ügyfelekre háruló terheket - írja a Napi Gazdaság.
2003. 02. 13. 09:36
Olvasói sztorik