Mintegy ötvenezer ultraortodox zsidó tüntetett Jeruzsálemben és Bné-Berakban izraeli legfelsőbb bíróság egy határozata ellen, amely megtiltotta a szefárd zsidók szegregációját egy vallási iskolában.
A Hamász és az Iszlám Dzsihád összesen ötezer rakétával rendelkezik, amelyeknek hatótávolsága 40 kilométerig terjed - közölte kedden az izraeli belbiztonsági szolgálat főnöke.
Az izraeli zsidók több mint háromnegyede az állam ellenségének tartja Törökországot a Jiszráél Hajóm című jobboldali napilap csütörtökön közzétett közvélemény-kutatása szerint.
Ibtin falucska mecsetjére Dávid-csillagot festettek, és azt írták rá, hogy “lebontandó”. Ezen kívül az imahely falán a “Háború lesz Júdeáért és Szamariáért” mondat is szerepelt. A bibliai megnevezésekkel Izrael illeti a megszállt Ciszjordániát. Egy graffiti “árcédula” szöveggel látta el a mecsetet: ezt a módszert szélsőséges zsidó telepesek használják palesztin célpontjaik megjelölésére. A támadók azt vallják, [...]
Egy izraeli járőrhajó megölt legalább négy, búvárruhás palesztint, aki - a hadsereg állítása szerint - terrorcselekményt akart végrehajtani a zsidó állam ellen.