Hosszú évtizedek óta a B-filmek lövészárkaiban húzódik meg Danny Trejo, aki május 16-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
A karakteres arcú színész évtizedek óta rosszfiúkat alakít, a skatulyából nem tudott kitörni – és nem is akart. Filmes karrierje akkor vett igazán lendületet, mikor Robert Rodriguez jelentős mellékszerepet osztott rá Desperado című neo-westernjében. Onnantól nem volt megállás, Trejo lett a mexikói rosszfiú archetípusa a hollywoodi filmekben, aki majd’ mindig pórul jár a sztori közepén vagy végén. A 2010-es években egyfajta szuperhős szerepet is magára öltött – nemcsak a Machete-filmekben, de a valóságban is.
A börtön bokszbajnoka, jegyváltás a szökevényvonatra
Danny Trejo mexikói-amerikai szülők gyermekeként született 1944-ben, házasságon kívüli viszony gyümölcse volt. Apja gyakran bántalmazta őt, a férfi, egy helyi banda prominens alakja, valódi bűnözőként volt ismert Los Angelesben. Trejót nyolcéves korában igencsak rosszéletű nagybátyja már marihuánával kínálta, tizenkét éves korára pedig heroint és kokaint is kipróbált.
Nem volt tízéves, mikor először letartóztatták, tinédzser évei elején pedig a túladagolás veszélyét is megtapasztalta. Így emlékszik a színész azokra az évekre:
Hét napból három nap részeg voltam. Tizenöt évesen.
Nagyon hamar javítóintézetbe került, a hatvanas években pedig megismerhette a kaliforniai börtönrendszer vendégszeretetét, miután visszatérő látogatója lett ezeknek az intézményeknek. Ült a hírhedt San Quentin állami börtönben, amit az egyik legkeményebb helynek tartanak Amerikában, de egyébként az összes kaliforniai állami börtönt végigturnézta. Összesen 11 évet ült, utolsó bebörtönzése meglehetősen szürreális körülmények között történt: úgy 100 gramm porcukrot akart rásózni valakire heroin címszó alatt. Az illetőről kiderült, hogy szövetségi rendőr. A folytatást kitalálhatjuk.
Mikor bevarrták a hírhedten rossz hírű San Quentinbe, jól tudta, milyen kemény évek várnak rá:
Amikor begurulsz a busszal, majd átléped a börtön kapuját, látsz két lámpát: egy pirosat és egy zöldet. Ha a piros világít, azt jelenti, megölnek valakit. Ebből tudod, hová érkeztél: sokan bemennek, de soha többé nem jönnek ki.
A San Quentinben eltöltött időszak alatt ismerkedett meg behatóbban a boksszal, bár már előtte is épp eleget verekedett: több súlycsoportban és osztályban börtönbajnokká vált, emellett védelmi ember lett a rabok közt. Aki fizetett neki, azt védte, elvégre farkastörvények uralkodtak.
Egy későbbi börtönlázadás után magánzárkába került, ahol újra rátalált Istenre, és később többlépéses programban leszokott a szerhasználatról – az elmúlt évtizedekben végig józan tudott maradni. Hitét úgy nyerte vissza, hogy a börtönlázadás után meg volt győződve arról, halálra ítélik, és viszik a halálsorra. A katolikus neveltetésben felnövő Trejo „üzletet kötött” Istennel:
Azt kértem, hadd haljak meg méltósággal. Nem azt akartam, hogy kirángasson ebből a szituból, hisz megérdemelten ültem ott. Ám megígértem neki, minden nap kimondom majd a nevét, csak hadd haljak meg ennél jobb helyen. És mindent megteszek majd az embertársaimért is.
Az üzlet bejött. Trejót nem végezték ki. Később egy interjúban azt is elárulta, miért tudott jó útra lépni: „Rájöttem, hogy ha kirabolok valakit 800 dollárért, az csak két percet vesz igénybe – de a másik ár valószínűleg öt év börtön. Ha elosztunk 800 dollárt öt évre, az nem túl jó órabér.”
A börtönben megpróbált felkészülni arra, hogy a rácsokon kívül normális életet élhessen: megszerezte az érettségit, 1969-ben pedig szabadlábra került. Los Angelesbe költözve kertészként, bolti eladóként dolgozott. Továbbá önkéntes szerhasználati tanácsadó lett, hogy elrettentse a fiatalokat a kábítószertől (ezt a hivatását még hetvenes éveiben is aktívan gyakorolja). Így került a filmes pálya közelébe is; tanácsadóként találkozott egy fiatal sráccal, aki filmstatisztaként dolgozott, és elmagyarázta Trejónak, könnyű pénzt lehet szerezni úgy, hogy háttéremberként jelen van az operatőr kamerája előtt. Így került be az 1985-ben készült Szökevényvonat című akciófilmbe, amiben Jon Voight és Eric Roberts menekülő rabokat alakítottak.
Erről a Magyar Narancsnak adott interjújában is megemlékezett néhány évvel ezelőtt: „Egyszer csak szembe jön Eddie Bunker, a film forgatókönyvírója, aki korábban sok mindenért ült, bankrablásért is, aztán író lett belőle. Felismert, tudta, hogy bokszoltam a börtönben. A stábnak épp szüksége volt valakire, aki megtanítja a film sztárját, Eric Robertset bokszolni. Napi 320 dollárt fizetnek, mondta Bunker, majd hozzátette, hogy vigyázzak, mert ideges természetű színésszel lesz dolgom, még esetleg meg talál ütni. Mondtam, ne hülyéskedj, napi 320 dollárért akár bottal is üthet. Tudod, hányszor verettem már meg magam ingyen?! Szóval elkezdtük az edzést. Amikor a rendező, Andrej Koncsalovszkij meglátott, úgy döntött, én fogok Erickel bokszolni a filmben is.”
Trejo innentől népszerű mellékszereplőjévé vált az amerikai akciófilmeknek, már amennyiben baltaképű mexikói rosszfiút kerestek: játszott Charles Bronson és Steven Seagal mellett is, de a tényleges áttörést Robert Rodriguez 1995-ben készült Desperadója jelentette a színésznek. Abban egy szótlan, késdobáló maffiózót alakított, akit Antonio Banderas karakterének nyomába küldenek. Trejo minden börtönben szerzett élményét felhasználta a szerephez, és még az is kiderült, távoli rokonok a rendezővel.
A szerepet úgy kapta meg, hogy felkereste Rodriguezt az irodájában, majd ahogy benyitott hozzá, a rendező viccesen ráförmedt:
Úgy nézel ki, mint a sulimban a legnagyobb zaklató!
Rodriguez ekkor kést adott – a már akkor ismert karakterszínész hírében álló – Trejo kezébe, hogy gyakoroljon, mert „van számára egy remek szerepe”. Később, a szerep tényleges megkapása után a film mexikói forgatásán a színészt meglátogatta a családja, ahol nagybátyja felismerte Rodriguezt, mint távoli rokont. Így derült ki, hogy Trejo és a direktor másod-unokatestvérek.
Trejo a Desperado után egyre jelentősebb filmekben kapott szerepeket: Michael Mann Szemtől szembenjében például Robert De Niro és Al Pacino oldalán játszhatott – kitalálhatjuk, rosszarcú tolvajt alakítva. A szerepén senki nem lepődött meg, még ő sem:
Minden alkalommal, amikor megjelentem a forgatáson, a rendező megkért, hogy vegyem le az ingem. Látni akarták a nagy charrát a mellkasomon. Ami egy börtöntetoválás – ez jelzi, hogy tényleg bent voltam. Pályafutásom első öt évében az első számú rabot játszottam mindenhol.
A Trejo-életmű másik jelentős pillére ugyancsak Rodriguezhez köthető: az 1996-ban készült Alkonyattól pirkadatig című vámpíros filmben a beszédes nevű Titty Twister bár pultosát alakította a színész (sajnos az azt követő két folytatásban is, amelyek popkulturális jelentőségüket tekintve meg sem közelítették az első filmet). A horror-akció-vígjáték sztorija szerint George Clooney-ék betérnek a helyre, majd mindenki vámpírrá változik – ekképp Trejo is. A Quentin Tarantino forgatókönyvéből készült alkotás nemcsak Salma Hayek észvesztő tánca miatt vált emlékezetessé, de ismét felejthetetlen szerepet aggatott Danny Trejóra.
És akkor még nem beszéltünk a szuperhős-paródiának beillő Machete-filmekről, amelyben elpusztíthatatlan mexikóit alakított Trejo, szintén Rodriguez tolmácsolásában. Hogy az ő alkotópárosuk mit adott vissza Mexikónak a filmvásznon, arról Géczi Zoltán mesélt Latin mozi: mexikói zsánerek című esszéjében. Mint abban írja, az amerikai westernnek volt olyan korszaka, amikor Mexikó a törvény elől menekülő banditák Mekkáját jelentette: az egzotikus és vad közegben tanyázó söpredékek közt bármilyen gazfickó elvegyülhetett. Ám Rodriguez a filmjeivel nemcsak erről mesélt, új impulzusokat adott az ottani, filmes szemmel már porlepte miliőnek – és ebben nagy szerepe volt Trejónak is.
„Franco Nero, Clint Eastwood vagy Lee Van Cleef után sikerült ismét karakteres arcokat adnia a zsánernek, menő ikonokat faragva a zsíros hajú, izzadságszagú tanyasi banditókból: Antonio Banderas, Cheech Marin, s legfőképpen Danny Trejo neki köszönhetően váltak sztárokká. A börtönviselt Trejo maga a végső válasz a rosszarcú mexikói szerepének kiosztásán tűnődő producerek felvetésére, a nemrégiben bemutatott exploitation-esszenciát (Machete, 2010) pedig neki írta Rodriguez: a markáns politikai üzenetet tolmácsoló szemétmozit az első tollvonástól kezdve jutalomjátéknak szánta kedvenc színésze számára.”
Ember a sebhelyek mögött
Pályafutása nagy részében Trejo a bandita szerepét töltötte be – nem csoda, a karakteres arcán lévő sebhelyek elegendők voltak a hollywoodi castingdirektoroknak ahhoz, hogy mindig negatív karakterek bőrébe bújtassák őt. A színész nem haragszik ezért: korábban arról beszélt, egy újságíró iskolából jövő riporter egyszer megkérdezte tőle, nem unja-e még, hogy folyamatosan mexikói bűnözőként ábrázolják.
Végülis… Én is egy aljas mexikói srác vagyok, tetkókkal!
Azt a toposzt mindenesetre igen sikeresen be tudta mutatni, hogy a rosszak megbűnhődnek. Sokszor vállalt olyan szerepeket, ahol karaktereit eltették láb alól, vagy pusztán a törvény keze lesújtott rájuk. Trejo szerette volna, ha minél többször ábrázolják a filmkészítők azt, hogy a rosszfiúk sohasem nyerhetnek. Így döntötte meg Christopher Lee rekordját is, akit a legtöbbször öltek meg szerepeiben – Trejo 65-nél több gyilkosság áldozata lett.
Magánéletéről ritkán beszél: négyszer házasodott, három gyermeke született. Hetvenes éveiben – bár még mindig sok filmszerepet vállal – egy másfajta pályát is elindított: 2016-ban nyitott egy tacoéttermet, ami olyan jól ment, hogy mostanra már többet is üzemeltet, továbbá fánkboltja is van (a tacoreceptjeiről könyvet is kiadott, ami hazánkban is megjelent). A vállalkozás mögött az a koncepció, hogy a dolgozók mind olyan fiatalok, akik valamikor bajba kerültek, de nála kapnak egy második esélyt.
Néhány évvel ezelőtt azonban mégsem ezzel került be a nemzetközi híradásokba: Los Angelesben szemtanúja volt két autó karamboljának, ami után az egyik a feje tetejére állt. A járműben benne maradt egy kisfiú, akit a biztonsági öv tartott a helyén. Trejo akcióba lendült, beugrott a felfordult autóba, hogy kiszedje a kisfiút:
Az egyetlen dolog, ami megmentette őt, a biztonsági öv volt. Teljesen bepánikolt, ezért mondtam neki, hogy használjuk a szupererőnket. Ő pedig felkiáltott, hogy »Szupererő!«, majd mindketten ezt kezdtük kiabálni. Azt is mondtam, használjuk az izmainkat a feladathoz, ő pedig utánam ismételte. Minden jó dolog, ami velem történt az életben, amiatt volt, mert közben segítettem valaki másnak.
A gyerekeknek pedig máshogy, másmilyen formában is segít: még mindig látogatja a középiskolákat, hogy a drogoktól és az alkoholtól elrettentse a fiatalokat: „Én tökéletes példa vagyok. Azt hiszem, érdekli őket, hogy ott voltam a börtönben, de kijöttem, és megcsináltam az életem. Amikor beszélek nekik a börtönről, megértik. Tágra nyílt szemekkel figyelnek, csak mert a fickó a Kémkölykök című filmből beszél nekik.”
A 80 éves színész pedig egyáltalán nem lassít: IMDb-profilja alapján 29 produkcióban vállal szerepet a jövőben, ezek java része persze inkább független, mintsem nagy stúdióalkotás. Azt mondja, képtelen lenne otthon ülni munka nélkül, bizonyára a gyerekei agyára menne. És talán más is hajtja, erre enged következtetni egy évekkel korábbi interjúja, melyben azt mondta:
Sokszor beszélek Istennel, nemrég megkérdeztem tőle, hogy lát onnan föntről. Azt mondta: »Már majdnem kint vagy a pokolból, csak így tovább, remekül csinálod!«
