Szórakozás

Egy év a korona alatt – 12 fontos dolog, ami a Károly koronázása utáni évben történt

Ben Stansall - WPA Pool / Getty Images
Ben Stansall - WPA Pool / Getty Images
Pontosan egy évvel ezelőtt, május 6-án koronázták hivatalosan is az Egyesült Királyság uralkodójává III. Károlyt. Akkor édesanyjától, II. Erzsébet királynőtől vette át a hatalmat. Sokan azt vizionálták, modern felfogással alakítja majd át a monarchiát, és bizonyos szempontból voltak is erre utaló törekvései. Tizenkét pontban felidézzük, melyek voltak a 75 éves király egyéves uralkodásának legfontosabb történései.

1. Lóháton az ünneplő tömeg előtt

Június 17-én tartották az éves Trooping the Colour ünnepi eseményt Londonban, amit hagyományosan az uralkodó tiszteletére rendeznek minden évben. Ezúttal már Károlyt ünnepelte a tömeg, aki – mielőtt kiállt volna integetni szűk családjával a Buckingham-palota erkélyére – lóháton, díszegyenben vonult a tömeg előtt olyan fejfedőben, amit látva nagy tétben mernénk fogadni, a lóra bízta magát a vonulás irányát illetően.

Max Mumby / Indigo / Getty Images

Mégis, talán a legemlékezetesebb pillanat az volt, hogy Lajos herceg halálra unta magát az erkélyen, és végig grimaszolt a fotósok legnagyobb örömére.

2. A brit-amerikai barátság erősödése

Júliusban Joe Biden amerikai elnököt látta vendégül. Az aprólékosan megkoreografált összejövetelt a windsori kastélyban ejtették meg, és a többi között az éghajlatváltozás generációs kihívásait vitatták meg a felek. Annak jelzésértékű üzenete volt, hogy Biden és Károly király ilyen ügyekben találkoztak, az amerikai elnök szerint a klímaváltozás a négy legfontosabb megoldandó válság közé sorolható a világon.

Biden egyébként III. Károly koronázásra nem látogatott el, akkor felesége, Jill Biden képviselte a Fehér Házat. II. Erzsébet hetven évig tartó uralkodása alatt tizennégy amerikai elnökből tizenhárommal találkozott.

3. A monarchiaellenes hangok csitulása

Új olaj- és földgáz-kitermelési engedélyek kiadása, a dohányzás fokozatos betiltása és a Gázai övezet lakosságának megsegítése szerepelt a Rishi Sunak által vezetett brit kormány novemberben ismertetett törvényalkotási és cselekvési tervezetének központi elemei között. Ezeket a programvázlatokat olvasta fel III. Károly a brit parlament felső kamarájában.

A Lordok Házában tartott évadnyitót figyelemmel kísérték monarchiaellenes tüntetők is, akik hangos pfujolással búcsúztatták a helyszínről távozó uralkodót. A brit monarchia támogatottsága egyébként jelenleg magasabb, mint ahányan ellenzik azt – derült ki a YouGov népszerűség-figyelő oldal januári felméréséből.

4. Emlékezés a múlt nagyjaira

A fegyverszünet napját (november 11.) ünnepelték az Egyesült Királyságban, így a londoni Royal Albert Hallban is, ahol Nagy-Britannia és a Nemzetközösség elesett katonái előtt emlékeztek meg. Tisztelegtek még a néhai II. Erzsébet és férje, Fülöp herceg előtt is, akik bronz szobrokat kaptak a londoni hangversenyteremben.

A királynő és a herceg szobrai a csarnok 150. évfordulója alkalmából készültek még 2021-ben, de csak most leplezték le azokat. Egyébként II. Erzsébet volt a Royal Albert Hall védnöke is. A két szobrot Károly és Kamilla jelenlétében avatták fel.

Ming Yeung / Getty Images

5. Szenvedéllyel a környezetvédelemért

Károly szenvedélyes beszédet mondott a klímaváltozásról december 1-jén az ENSZ 28. éghajlat-változási konferenciáján. Úgy fogalmazott:

2050-ben unokáink nem azt kérdik majd, mit mondtunk ma itt, hanem együtt élnek annak a következményével, amit tettünk vagy nem tettünk. A Föld nem a miénk, mi vagyunk a Földé.

6. Egy fontos karácsonyi beszéd

Noha Károly már 2022-ben is intézett ünnepi beszédet népéhez, de hivatalosan, megkoronázva csak 2023 decemberében került erre sor.

Tavaly év végén élő fa előtt – amelyet cserépben tartottak, hogy később is felhasználható legyen – beszélt a britekhez, miközben az ágakról fenntartható díszek lógtak, ami a király környezetvédelmi elköteleződésére utalt.

Szót ejtett a vallásról, és arról, hogy a világban dúló konfliktusok miatt azért imádkozik, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtegyen a békéért.

7. Megtudtuk, hogyan értesült arról, hogy király lesz

Januárban megjelent egy életrajzi könyv II. Erzsébetről, amelyből kiderült, hogy a királynő álmában hunyt el, és a magántitkárának feljegyzéseiből kiderült, Károlyt hogyan értesítették arról, hamarosan ő lesz az uralkodó.

Mint a könyvből megtudhattuk, noha aggódtak a királynő egészségéért, állapota olyan rohamos ütemben kezdett rosszabbodni, hogy Károly sietve helikopterre szállt, hogy Balmoralba rohanjon. A gépen ülve olvasta el a London Bridge-hadművelet névre hallgató protokollt, amely részletezi, mi történik, ha meghal az aktuális uralkodó. Károly és felesége, Kamilla Balmoralban tartózkodva egy órát töltöttek a királynő ágyánál, közben Károly maga hívta fel mindkét fiát, Vilmost és Harry herceget, arra biztatva őket, hogy utazzanak Skóciába, hogy elbúcsúzzanak tőle. Még akkor is abban a hitben volt, hogy a királynőnek nem órái, napjai vannak hátra.

Max Mumby / Indigo / Getty Images

8. Kezdődő egészségügyi gondok

A Buckingham-palota sajtócsapata szinte a semmiből közölte a nyilvánossággal tavaly év végén: Károly kórházi kezelésre szorul. Mint írták, állapota jó, de egyfajta „javító eljáráson” esik át prosztata-megnagyobbodása miatt.

Hivatalos programjait elhalasztották, az pedig kifejezetten jó döntés volt, hogy minderről nyíltan kommunikált a palota, merthogy Károly bejelentése után 1000 százalékot nőtt a prosztata-megnagyobbodásra vonatkozó keresések száma az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának (NHS) honlapján.

Miközben Károly az átláthatóság mellett döntött a diagnózissal kapcsolatban, Katalin, aki akkoriban meg nem nevezett hasi műtéten esett át, a diszkréciót választotta.

9. A legnagyobb csapás: kiderült, hogy rákos

Februárban arról számolt be a palota, hogy Károlyt rákos megbetegedéssel diagnosztizálták a korábbi prosztata-kezelése idején.

Kezelését azonnal megkezdték, hivatalos programjait elhalasztották. Cselekvésképtelenné nem vált, ám pihenésre szüksége volt. Később arra is fény derült, hogy az uralkodó nagyon frusztrált volt a kezelések időtartama és elhúzódása miatt.

Pragmatikus, így megérti, hogy ez most olyan időszak, amikor tényleg magára kell koncentrálnia. Mindig arról faggatja személyzetét és mindenkit, beleértve az orvosait és az ápolóit, hogy meg tudja-e ezt vagy azt csinálni, képes-e erre vagy arra. Nyilvánvalóan nagyon szeretne visszatérni a normalitás egy formájához. És zavarja, hogy a felépülés egy kicsit tovább tart, mint ahogyan ő szeretné

fogalmazott a királyról unokaöccse, Peter Phillips.

Mark Cuthbert / UK Press / Getty Images

10. Békülés a kisebbikkel

Miután hivatalosan is kommunikálta a család, hogy Károly rákbetegségben szenved, hamar kiderült, kisebbik fia, Harry gyorsan Londonba utazott az Egyesült Államokból, hogy apja állapotáról személyesen is informálódjon.

Sandringhamben találkoztak, a család norfolki birtokán – a családja nélkül érkező Harry pedig nem sokkal később már utazott is vissza Amerikába. A BBC szerint ez a jelentőségteljes találkozó út volt a békülés felé. Mint ismeretes, a herceg és felesége, Meghan Markle évekkel korábban kiszálltak a királyi mókuskerékből, és a tengerentúlra költöztek: Harry később könyvet írt, kiteregetve abban a királyi szennyest – ez pedig sem a királynak, sem Vilmos hercegnek nem volt ínyére.

11. Katalin betegsége, a támogató király

Március 22-én Katalin hercegné maga számolt be arról egy videónyilatkozatban, hogy nála is diagnosztizálták a rákbetegség egyik formáját, így megkezdődött a kemoterápiás kezelése.

Károly nagyon büszke Katalinra, amiért bátran beszélt a betegségéről, kezelése megkezdéséről. A király a legszorosabb kapcsolatot tartotta szeretett menyével az elmúlt hetekben, miután együtt lábadoztak a kórházban. Feleségével, Kamilla királynéval pedig a továbbiakban is szeretetükről és támogatásukról biztosítják a családot ezekben a nehéz időkben.

A bejelentés előtt találkozott egy privát ebéd keretei közt Katalin és Károly. Nem valószínű, hogy a király akkor tudta meg, hogy menye milyen betegséggel küzd, inkább csak közös egészségügyi tapasztalataikat osztották meg egymással.

12. Egy boldog, nyakkendős király

III. Károly először vett részt májusban nyilvános eseményen azóta, hogy kiderült, rákkal küzd. Feleségével, Kamilla királynéval ellátogattak a londoni University College Hospital Macmillan Centre-be, ahol rákbetegséggel küzdő pácienseket kezelnek. Az intézményben töltött egy órájuk alatt a királyi pár találkozott szakorvosokkal, illetve betegekkel is. Károly itt egy dinoszauruszmintás nyakkendőt viselt, amit állítólag csak akkor kap ki a gardróbszekrényéből, amikor nagyon jókedvű.

Májusi évfordulójához közeledve pedig elmondhatjuk, majdnem teljesen visszatért a hivatalos programjaihoz, meglehet, teljesen hátrahagyva a betegsége okozta nehézségeket.

Karwai Tang / WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik