Egy szövetségi bíróság esküdtszéke 25,6 millió dollárt ítélt meg a Starbucks egyik volt regionális vezetőjének, aki azt állította, hogy őt és más fehér alkalmazottakat igazságtalanul büntettek meg, miután 2018-ban két fekete férfit tartóztattak le a rendőrök a kávézólánc egyik philadelphiai egységében – írja az NPR.
Shannon Phillips 600 ezer dollár – közel 205 millió forintnyi – kompenzációs kártérítést és 25 millió dollár – több mint 8,5 milliárd forintnak megfelelő – büntető kártérítést nyert hétfőn, miután egy New Jersey-i esküdtszék megállapította, hogy a faji hovatartozás meghatározó tényező volt Phillips kirúgásában – így a kirúgásakor megsértettek a szövetségi és állami diszkriminációellenes szabályokat.
2018 áprilisában egy philadelphiai üzletvezető kihívta a rendőrséget két fekete férfira, akik a kávézóban ültek anélkül, hogy bármit is rendeltek volna. Phillips-nek, aki akkoriban a philadelphiai, New Jersey déli részén és máshol működő üzletek regionális vezetője volt, és semennyi köze sem volt a letartóztatásokhoz.
Keresete szerint ekkor arra utasították, hogy küldjön igazgatási szabadságra egy másik, ebben az ügyben szintén nem érintett fehér menedzsert olyan okokból, amelyekről tudta, hogy hamisak. A keresetet benyújtó nő azt állítja:
A vállalat a periratok szerint azzal indokolta a kerületi igazgató felfüggesztését – aki szintén nem volt felelős azért az üzletért, ahol a letartóztatások történtek –, hogy a fekete üzletvezetőket kevesebbet fizették, mint a fehér üzletvezetőket. Phillips szerint azonban ennek az érvelésnek semmi értelme, mivel a kerületi menedzsereknek nincs beleszólásuk az alkalmazottak fizetéseibe.
A perben azt állították, hogy a Starbucks ehelyett lépéseket tett a területen dolgozó fehér alkalmazottak „megbüntetésére”, „hogy meggyőzze a közösséget arról, megfelelően reagált az incidensre”.
A pénteki záróbeszédek során Phillips ügyvédje, Laura Mattiacci azt mondta az esküdteknek: a vállalat egy „áldozati bárányt” keresett, hogy lecsillapítsa a felháborodást és megmutassa, hogy intézkedik.
A Starbucks tagadta Phillips állításait, mondván, a vállalatnak egy olyan valakire volt szüksége, aki „erővel és határozottsággal” rendelkezik a válság során, és egy olyan regionális vezetővel váltották le, akinek volt ilyen tapasztalata – többi között a 2013-as bostoni maratoni maratoni robbantások utóhatásainak átvészelésében.
A 2018 áprilisi incidens során Rashon Nelsont és Donte Robinsont nem sokkal azután tartóztatták le Philadelphia egyik Starbucks-ában, hogy az üzletvezető kihívta rájuk a rendőrséget azért, mert nem vásároltak semmit, de nem is voltak hajlandók elhagyni a kávézót a személyzet felszólítására. Később vádemelés nélkül szabadon engedték őket.
A letartóztatásról készült videó országos felháborodást váltott ki – írja az NPR –, a Starbucks jelenlegi vezérigazgatója annak idején személyesen kért bocsánatot a férfiaktól. A vállalat később megegyezett mindkét férfival egy meg nem nevezett összegben, és mindkettejüknek finanszírozzák a felsőoktatási tanulmányaikat is.
A vállalat emellett megváltoztatta az üzletpolitikáját, és egy délutánra bezárta a boltokat országszerte, hogy faji előítéletekre vonatkozó képzést tartsanak.
A két férfi Philadelphia városával is megegyezett egy jelképes, fejenként egydolláros kártérítésről, valamint ígéretet kaptak a tisztviselőktől arra is, hogy finanszírozni fogják egy 200 ezer dollárból (68 millió forintból) működő, fiatal vállalkozókat megcélzó program létrehozását.
A Starbucks eddig nem kívánt nyilatkozni az ügyben.