Szórakozás

Megviselte szerelmi élete a testét, idősek otthonába vonul a legtöbbet házasodott brit férfi

Getty Images
Getty Images
Azt mondja, mai egészségi állapotát nyolc felesége és válásai okozták.

Szögre akasztja a randis cipőjét, öregek otthonába költözik a 74 éves Ron Sheppard. Egyedül. Tavaly is randizott még, de most úgy érzi, a nyolc felesége tönkretette a testét.

Azt mondja, noha nem akar egyedül lenni, nem él többé kapcsolatban.

Majdnem kilencszer is házas lett, de 2019-ben felbontotta az eljegyzését az amerikai nővel – akivel egyébként sohasem találkozott –, mert nem találta helyes döntésnek.

Nincs rendben az egészségem. Azt hiszem, az évek során a feleségeim elhasználták a testem. A válások okozta mentális és fizikai stressznek is meglehetett a szerepe.

– idézi a Mirror. Parkinson-kórban, demenciában és még egy sor betegségben szenved. Napi felügyelet nélkül már nem is lenne képes gondoskodni magáról, tolószékbe is került.

Sheppard először 1966-ban házasodott össze, ebből a frigyből három gyereke született, de két év múlva vége lett. Legtöbb gyereke – a nyolcból – ebben a házasságában született, a leghosszabb 11 éven át tartott, a legrövidebb mindössze 10 hónapig.

2004-ben házasodott meg utoljára, kérészéletű volt ez is, de azóta „barátságban” volt több nővel is.

Egyik házasságomat se bántam meg, mert nyolc gyerekem született belőlük.

Éppen azért is költözik a Wright-szigeteki idősotthonba, hogy közel legyen a családjához, noha egy feleségével sem tartja a kapcsolatot.

Sheppardnek 2014-ben jelent meg az első könyve Az esküvők ura (Lord of The Weddings) címmel, a másodikon pedig jelenleg is dolgozik, ennek A feleséggyűjtő (The Wife Collctor) címet tervezi adni, és ami egy amerikai filmmel egészülhet majd ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik