Szórakozás

Bocsánatot kért a reptér, amiért landolás után másfél órára magára hagytak egy mozgássérült nőt a gépen

JOEL SAGET / AFP
JOEL SAGET / AFP
Három hónappal előre jelezte, hogy segítségre lesz szüksége.

Egy mozgássérült utast, a nyaktól lefelé lebénult Victoria Brignell több mint másfél órán keresztül hagytak landolás után a repülőgép fedélzetén – írja a BBC. Annak ellenére történt így, hogy a mozgáskorlátozott nő három hónappal előre jelezte, hogy speciális segítségre lesz szüksége, majd két héttel az út előtt ismét emlékeztette erre a szolgáltatót. A repülőn hagyott Brignellről egy barátja képet is posztolt a Twitterre, elfogadhatatlannak nevezve a történteket:

A londoni Gatwick reptéren történt eset komoly felhördülést váltott ki a közösségi médiában, többek között a brit paralimpikon és politikus, Tanni Grey-Thompson és a BBC egyik tudósítója, a szintén kerekesszékes Frank Gardner is erőteljesen kritizálta az eljárást, hozzátéve, hogy elszomorítóan ismerős nekik a megalázó helyzet.

Egy közleményben maga a reptér üzemeltetője is elfogadhatatlannak nevezte a Brignellel szembeni bánásmódot, bocsánatot kért miatta, és fogadkozott, hogy vizsgálatot rendeltek el az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik