Szórakozás

Oprah megríkatta Adele-t, és a legféltettebb titkait is kiszedte belőle

Cliff Lipson / CBS via Getty Images
Cliff Lipson / CBS via Getty Images
A kétórás, dalbetétekkel tarkított interjúban Adele elmesélte, miért nem hallgatta meg egyetlen számát sem korábban az apja, és miért csak az apa halála után tudott megbékélni a kapcsolatukkal. És azt is megtudhattuk: az énekesnő egy magazin kvízkérdéséből jött rá, hogy válni akar.

Oprah Winfrey még márciusban az év egyik legfontosabb interjúját készítette el Meghan Markle-lel és Harry herceggel, most pedig az énekesnő Adele-t ültette le beszélgetni egy kicsit. Illetve, nem is olyan kicsit, mivel az Adele One Night Only című interjú/műsor két órán át tartott, amihez hozzátartozott az is, hogy Adele előadott néhány számot legújabb, még ki nem adott lemezéről. Ez a 30-as címet viselő lemez az oka, hogy Ed Sheeran hamarabb fejezte be saját albumát, hogy az korábban jelenhessen meg. Adele új lemeze nemcsak zenéjének minősége miatt fontos a popkultúra történetében, hanem, mert hosszú évek után ezzel tér vissza a köztudatba és a zeneiparba. Mindezt pedig egy A-listás sztárhoz illő módon, elegánsan egy Oprah Winfrey-interjúval tette.

Kapcsolódó
Rasszista, kirekesztő, érzelemmentes – Meghanék interjúja után ezt hihetjük a brit királyi családról
A vártnál is mélyebb és őszintébb lett Harry és Meghan interjúja Oprah Winfrey-vel: a sussexi pár elmondta, miért távoztak a családból és arról is, milyen szinten van jelen a rasszizmus Erzsébet királynő házában.

Na jó, nemrég felbukkant a Vogue-címlapján, amihez egy igen terjedelmes interjú is társult, és ne feledkezzünk meg a magazin egyik legsikeresebb videósorozatáról, a 73 kérdésről sem, amit Adele-nak is feltettek. Ebben az interjúban panaszkodik például arról, hogy nincs elég pénze, hogy Londonban ugyanolyan színvonalon éljen, mint Los Angelesben – ahol olyan szomszédok veszik körül, mint Jennifer Lawrence vagy Nicole Richie. Ugyanebben a videóban említi, hogy a legféltettebb kincse egy használt rágó, Celine Dion szájából. Igen, James Cordentől kapta, aki tisztában volt vele, Adele mennyire rajong Dionért, ezért megkérte, hogy köpje már ki a rágóját, hogy azt Corden szépen átnyújthassa ajándék gyanánt Adele-nak.

Adele-lal kapcsolatban az elmúlt néhány évben leginkább két dolog foglalkoztatta az embereket: a fogyása, valamint a válása, mivel – miután 2018-ban összeházasodott Simon Koneckivel – egy év után már be is adták a válási papírokat.

Christopher Polk / Getty Images for NARAS

Ha netán van ember, akinek nem mond semmit az énekesnő neve, vagy nem ismerné fel őt, az is bizonyára találkozott már az életművével, például ha csak egyszer is látta a James Bond-sorozat Skyfall című filmjét, vagy ha a 2010-es évtizedben egyszer is bekapcsolta a rádiót. Az viszont már kérdéses, hogy ki mennyire emlékszik az énekesnőre még azelőttről, hogy visszavonulót fújt volna. Emiatt összeszedtünk néhány releváns információt, hogy kicsit képbe kerüljünk:

  • Adele-t otthonában, Angliában 2007-től kezdték egyre szélesebb körben ismerni, nemzetközi karrierje pedig 2011-ben robbant be, második albuma, a 21 megjelenése után.
  • Álláspontja azzal kapcsolatban, hogy mennyit szeretne mutatni magából a médiában és a külvilágnak, finoman szólva is ellentmondásos: az összes dala szinte kivétel nélkül a magánéletéről szól, legyen az kapcsolat, költözés, szakítás. Többször is hangoztatta, hogy csak személyes élményekből dolgozik. Ezzel szemben jobban félti magánéletét, mint Iggy Azalea, aki majdnem két méter magas kerítést építtetett a háza köré, a paparazzik elől.
  • Első slágerét (Hometown Glory) 18 évesen írta, mindössze tíz perc alatt, ezzel vetekedik Lady Gagával, aki szintén tíz perc alatt írta meg a Just Dance című számát. Adele különben tüntetőleg írta a dalt, mert anyja tervei szerint másik városba költöztek volna, de miután meghallgatta a számot, nem mentek sehová.
  • Adele-t Amy Winehouse halálával egyidőben kapták fel, és nagyon félt attól, hogy ugyanaz a sors vár rá is, mint az alkoholmérgezésben elhunyt Winehouse-ra, mivel neki is problémái voltak az ivással.
  • 2011-ben műteni kellett a hangszálait, azóta orvosi utasításra nem erőltetheti meg a hangját. Emiatt volt, hogy le kellett mondania koncertet.
  • 2015-ben adta ki legutóbbi albumát, 25 címmel. Eddig mindegyik lemeze valamelyik életszakaszát jelöli (19, 21, 25), és úgy gondolta, a harmadik lesz az utolsó, aminek ugyanezen koncepció szerint adja a címét. Ezzel szemben most adja ki legújabbat, a 30 címűt.
  • 2017-ben volt néhány fellépése, egy évvel később pedig már szinte teljesen eltűnt a reflektorfényből, hogy férjével és közös gyerekükkel, Angelóval tölthesse minden idejét. Közösségi oldalaira is csak nagyritkán posztol, emiatt is olyan látványos a fogyása is.

Csak egy este, Oprah-val

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Oprah (@oprah) által megosztott bejegyzés

És akkor rá is térhetünk a két óra hosszú Oprah-interjúra, amiből olyan mély beszélgetés kerekedett, amire még sosem volt példa az eddigi Adele-interjúkban; nem is gondoltuk volna, hogy az énekesnő így meg tud nyílni. Mindenesetre a felkérésre azért mondott igent, mert szerette volna, ha az ő szemszögén keresztül is megismerik az emberek a válásának vagy akár a fogyásának történetét. Utóbbit, vagyis a saját testével való kapcsolatát már a Vogue-interjúban is felhozta, és kifejtette, hogy egész karrierje során azt érezte, a teste tárgyiasítva van. Emiatt nem is lepődött meg, hogy ennyire felkapott beszédtéma lett a fogyása, és ennyi embert foglalkoztatott. Őt viszont egyáltalán nem érdekli, hogy a társadalmi normák szerint milyen külalakja kellene, hogy legyen, ugyanis nem amiatt kezdett edzeni, hogy leadjon néhány kilót. Az edzés jelentette az egyetlen kiutat a pánikbetegségből és szorongásból, amik a válása idején jelentkeztek.

Észrevettem, hogy biztonságban érzem magam az edzőm jelenlétében, pedig ekkoriban nagyon elveszett voltan. Amikor edzettem, nem szorongtam. Ez lett az énidőm, rendszeresen sportolni kezdtem, és terveket tudtam kialakítani, amikhez tartottam magam. Az életem más területén pedig nem volt rendszer

– mondja, majd hozzáteszi, minél többet edzett, annál jobban érezte magát, és annak ellenére, hogy az állóképességének fejlesztése volt a cél, elég sokat fogyott. Azt is kifejti, egykor ő képviselte a hozzá hasonló testalkatú személyeket is.

Régen is a testpozivitás híve voltam, ahogyan most is. De nem az én feladatom, hogy elfogadtassam másokkal a saját testüket. Sajnálom, hogy valaki a fogyásom miatt érzi rosszabbul magát a bőrében, de nekem nem dolgom erre figyelni. Próbálom a saját életemet menedzselni, nem fér bele, hogy emiatt is aggódjak.

Kevin Winter / Getty Images for NARAS

Az interjú során szóba került új albuma is, persze furcsa is lett volna, ha témaként fel sem merült volna, a 30 szerinte nagyon személyes hangvételűre sikeredett, amit egyáltalán nem bánt meg. Oprah ekkor felolvasott egy idézetet az énekesnőtől, aki korábban azt mondta, szerinte semmi szégyellnivaló nincs abban, ha néha kicsúszik a talaj az ember alól, és összeomlik. Adele erre azzal reflektált, hogy őt élete legnehezebb szakaszain a zene segítette át. Igaz, azt is hozzátette, a friss lemeze készítésekor elgondolkodott, vajon nem lett-e túl személyes egy-egy dalszövege, de aztán semmit nem változtatott rajta. Ezen a ponton pedig felmerült a válása, hiszen gyakorlatilag erről szól a lemez.

Házasság és egy magazin kvízkérdése

Az albumot fiának írta, akit szerinte megvisel a válás. Azért készítette a lemezt, hogy ha majd fia felnőtt fejjel meghallgatja, megérti, mit érzett Adele, és miért döntött a válás mellett – merthogy az énekesnő egyáltalán nem biztos abban, hogy valaha leülnek majd erről a témáról beszélgetni. Ekkor egy mondat erejéig kitértek arra is, hogy Adele szeretne még gyereket, de – mivel már van neki – nem törne össze, ha nem úgy hozná az élet.

Innentől kezdve pedig Adele már nem tudja kerülni a kényes témát, azaz válásának miértjét. Korábban a Vogue-nak is elmondta, a szakítás nem valamelyik fél hibájából történt, hanem egyszerűen csak kihűlt a kapcsolatuk exférjével. Ezzel a magyarázattal persze Oprah Winfrey-t nem lehet leszerelni, így ennél azért több információt tudunk meg.

Adele elmeséli, hogy a szülei nem sokkal a születése után szakítottak, emiatt mindig is prioritás volt számára, hogy gyereke nukleáris családban nőjön fel (házas szülők plusz gyerek vagy gyerekek). Ennek tudatában pedig sokáig háttérbe szorította saját igényeit és boldogságát, annak érdekében, hogy egyben tartsa a családját. Külön érdekes, amikor azt ecseteli, mikor és hogyan jött rá, hogy válni szeretne Koneckitől. Barátaival egyik alkalommal egy magazinban talált kvízt fejtegettek, aminek egyik kérdésekor hasított Adele-ba a felismerés.

A kérdés úgy hangzott: mi az a dolog, amit senki nem tud rólad? Ekkor mondta ki először, hogy mennyire boldogtalan a férje mellett.

Elmondása alapján barátai meglepődtek, mert pont az ellenkezőjét hitték, vagy legalábbis ezt látták kívülről.

Kevin Mazur / WireImage / Getty Images

Ezt az időszakot és magát a válást kudarcként fogta fel, és szégyellte magát miatta, mert ahogy mondta, rendkívül komolyan vette a házasság intézményét, és minden erejével azon volt, hogy sikeresen működtetni is tudja. Simon Konecki – mivel továbbra is közösen nevelik gyereküket – a szétköltözés után sem ment messzire, csak az utca túloldalára költözött. Ez is jól mutatja, hogy egyáltalán nem váltak el rossz viszonyban, sőt Adele úgy hivatkozott Koneckire, mint akit az angyalok küldtek, hogy megmentse őt az önpusztítástól.

A beszélgetés mélypontja: kapcsolat az apával

Nem igazi Oprah-interjú az olyan, amiben legalább az egyik fél nem sírja el magát. Senki se aggódjon, ez a két óra sem maradt dráma és könnyes szemek nélkül, csak a beszélgetésnek kicsit más vizekre kellett eveznie, mégpedig Adele apjának, és a kettőjük kapcsolatának témájához. Winfrey arra kérte az énekest, hogy nevezzen meg egy olyan lelki sebet a múltból, ami igazán mélyen érintette. Válaszul az alkoholista apját hozta fel, akiről úgy nyilatkozott, hogy alig volt jelen az életében és szinte meg sem próbált bármilyen kötődést, kapcsolatot kialakítani vele. Elmesélte, hogy apja hatására az a berögződése keletkezett, hogy senki felé sem támaszthat nagy elvárásokat, mert annak tapasztalata alapján biztos, hogy csalódás lesz a vége, mert a másik fél úgyis elhagyja, ahogy apja tette.

Néhány évvel ezelőtt Adele apjánál rákot diagnosztizáltak, ennek okán felvették a kapcsolatot. Kiderült, Adele apja soha nem hallgatta meg lánya egyetlen számát sem, mert túl fájdalmasnak érezte volna. Halála előtt Adele azért lejátszott neki néhány számot az új lemezről, beleértve azt a dalt is, melyben arról énekel, hogy mindössze egy vágya van, hogy szeretve legyen.

Cliff Lipson / CBS via Getty Images

A legfőbb célom az életben, hogy szeressek és szeretve legyek. Azért játszottam le apámnak a dalt, hogy tudassam vele, ő az oka, hogy még soha nem éreztem ezt. Ő tehet arról, hogy nem tudtam elfogadni és megtapasztalni, milyen érzés olyan kapcsolatban lenni, ahol szeretnek.

Saját elmondása szerint jelenlegi kapcsolata a sztármenedzser Rich Paullal az első, amiben mindezt át tudja élni. Apja halálával pedig Adele sebe is begyógyult. A sírás még nem is itt, hanem csak ott indult be, amikor Oprah felemlegette a Vogue-interjú egy részletét, melyben Adele azt meséli, a pszichológusa megkérte, elevenítse fel a hétéves énjét és próbálja megfejteni, hogy érzi magát.

Nagyon szomorú

– felelte Adele, és ez az a pont, ahol már mindketten könnyes szemmel ülnek egymással szemben és a nyomasztó válaszát kicsit feloldva azt kérdezi Winfrey-től, miért akarja mindenáron megríkatni.

Magyarul is elérhető

December 4-én, szombaton az RTL Klub magyar nyelven is leadta az adást Adele – Az interjú címmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik