Szórakozás

Az Óz, a csodák csodája forgatásán több volt a baleset, mint a Vészhelyzet egy egész évadában

81 éve készült el Óz, a csodák csodája, ami a mai napig meghatározó darabja a filmtörténetnek. A Judy Garland főszereplésével készült produkciót azonban csak nagy nehézségek árán sikerült befejezni. A bemutató előtt annyi baleset és (majdnem végzetes) technikai meghibásodás történt, hogy sokan azt hitték, a filmet elátkozták. Több színész is kórházba került, de szinte egyetlen jelenetet sem sikerült problémák nélkül leforgatni. Pedig ebben a filmben nem volt sem autós üldözés, sem magas helyekről leugrás. Mutatjuk, milyen akadályokkal kellett a stábnak megküzdenie!

A Bádogember jelmeze

Ismeretlen Hollywood

Sorozatunkban kevésbé ismert filmes történeteket mutatunk be. Az eddig megjelent sztorikat itt tudja elolvasni.

A Bádogembert alakító Buddy Ebsennek végig egy fémlemezekből kialakított ruhát kellett hordania, amiben konkrétan leülni sem tudott. Ennél rosszabb, hogy az ezüst színű sminkje tartalmazott alumíniumot, amitől allergiás rohamot kapott.

A forgatás közben kórházba kellett szállítani, mivel kiütések jelentek meg a testén, és az anyag bekerült a tüdejébe, alig kapott levegőt, ráadásul még izomrángásai is voltak. Hetekig feküdt a kórházban, mire a stúdió úgy döntött, hogy nem várnak rá, inkább lecserélik egy másik színészre, így a filmben végül Jack Haley látható.

Fotó: Silver Screen Collection/Hulton Archive/Getty Images

Ma már ilyet nyilván jogi szempontok miatt nem tehetnének meg, de ami még furcsább, hogy a Bádogember néhány dal erejéig Ebsen hangján szólal meg, mivel nem akarták felvenni újból a kész dalokat. Haley egyébként egy fokkal kevesebb alumíniumot tartalmazó sminket kapott, mondjuk a forgatás végére így is begyulladt a szeme.

A Nyugati Boszorkány sminkje

Margaret Hamiltonnak is meggyűlt a baja a sminkkel, amit a Nyugati Boszorkány karakterének viselnie kellett. A zöld arcfesték, amivel bekenték, annyira mérgező volt, hogy elvileg tilos volt a szervezetbe kerülnie. Emiatt a színésznő szigorúan csak folyadékot ihatott a forgatás alatt. A sminkjét pedig alkohollal lehetett eltávolítani az arcáról, ami szintén nagy problémát okozott, főleg amiatt, mert voltak olyan eszközök és megoldások, amelyek kifejezetten gyúlékonyak voltak.

Az egyik jelenetben kitalálták, hogy mielőtt lángokba borul a díszlet, Hamilton egy csapóajtó segítségével eltűnik a helyszínről. Ezzel szemben a pirotechnikai elemek a kelleténél véletlenül korábban indultak el, így Hamilton másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Ezután hat hetet töltött kórházban.

A kaszkadőre sem úszta meg épkézláb

Hamilton kaszkadőre, Berry Danco is megtapasztalta a veszélyeket a forgatás során. Az egyik jelenetben seprűnyélen kellett az égboltra egy feliratot formálnia. Na, az a seprű valójában egy füstölő szerkentyű volt, ami felrobbant a használata közben, aminek következtében megsérült a bal lába. Két hetet töltött kórházban, és a hegek a lábán sosem gyógyultak be teljesen.

A Gyáva Oroszlán végig izzadt

Állítólag igazi oroszlánprémből készült a jelmeze, ami annyira meleg volt, hogy a benne lévő színész, Bert Lahr folyamatosan az ájulás szélén állt, annyira felforrósodott a teste. A jelmez súlyáról már ne is beszéljünk. A helyzeten az sem segített, hogy a Technicolor miatt a stúdióban rengeteg fényre volt szükség, emiatt pedig elképesztően nagy hőség volt végig a díszletben.

A stábtagok rendszeresen elájultak a forgatások közepette, mert nem bírták a forróságot.

Judy Garland diétáját még elolvasni is fájdalmas

Judy Garland 17 évesen játszotta el Dorothy Gale szerepét, a csodás alakításra azonban ráment az egészsége. A rendező azt akarta, hogy annyira fiatalnak tűnjön, amennyire fizikailag az csak lehetséges. Nagyon szigorú diétára ítélték, emellett állandóan monitorozták a súlyát. A napi étkezése kávéból és csirkelevesből állt, mellette több doboz cigit kellett elszívnia, hogy elnyomja az éhségérzetét. A jelmeze alatt egy borzalmasan szoros fűzővel szorították le a melleit és a derekát, hogy még kisebbnek tűnjön. Ha ettől nem szorul össze az ember gyomra, hozzátesszük, hogy a jelenetek előtt adrenalin shotokat kényszerítettek belé, hogy jobban tudjon teljesíteni, esténként pedig telenyomták altatóval, hogy alvásra bírják a felpörgetett szervezetét.

A sanyarú bánásmódot egyébként tökéletesen bemutatja a 2019-es Judy című film.

Judy Garland mint Dorothy, Totóval a kezében. Fotó: Metro-Goldwyn-Mayer/Getty Images)

A mumpicok kifejezetten perverzek voltak

Garlandnak így is volt már elég baja, de még azt is el kellett viselnie, hogy a mumpicokat alakító színészek, akik közül többen is negyven felettiek voltak, folyamatosan fogdosták és a szoknyája alá nyúltak. A színészek egyébként a való életben is kisnövésűek voltak, a szünetekben folyamatosan részegen randalíroztak, gyakran rendőrt kellett rájuk hívni.

Judy Garland mint Dorothy és a mumpicok. Fotó: Bettmann / Contributor

Még szegény Totó is gipszbe került

Az egyik jelenetben Totó, vagyis valódi nevén Terry lábára ráléptek, az eltört, így egy másik kutyával kellett helyettesíteni a következő négy hétben. A sérülése ellenére többet fizettek neki (vagyis a gazdájának), mint a mumpicokat alakító színészeknek.

Ha nem lett volna elég a mérgező anyagokból

Alumínium, mérgező festék és alkohol mint sminklemosó – ha ez még nem verte ki a biztosítékot, akkor most képzelje maga elé a pipacsmezőn játszódó jelenetet, amikor elkezd szakadni a hó, és Dorothy álomba merül. Na, abban színtiszta azbesztet szórtak a színészekre. Emellett a Madárijesztő jelmeze is rákkeltő anyagokból készült.

A gyötrelmes forgatás és a rengeteg baleset ellenére ez a verzió az eredeti mese leghíresebb és legikonikusabb feldolgozása. A bemutatása évében, 1939-ben öt kategóriában is jelölték az Oscar-díjra, a legjobb filmzene díját el is vitte.

 Kiemelt kép: Óz, a csodák csodája. Bettmann / Contributo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik