Szórakozás

Lady Gaga mostohaanya lesz, ha kimondja az igent

Ádám Judit
Ádám Judit

újságíró. 2018. 10. 23. 13:07

Lady Gagát másodszor is eljegyezték, reméljük, most esküvő is lesz belőle. Christian Carino kérte meg a kezét, és csak véletlenül, egy elszólásból derült ki, hogy már jegyesek. A férfiről mindeddig semmit nem tudtunk, de utánajártunk, hogy ki ő.

Lady Gagát eljegyezték
A 32 éves énekesnő és 49 éves pasija több mint egy éve vannak együtt.

49 éves, és egyszer már volt házas egy Brooke Baldwin nevű nővel, akitől gyermeke is született, Bella, ami azt jelenti, hogy Lady Gaga rögtön a mostohanya szerepében is kipróbálhatja magát. 18 évig voltak együtt, 2015-ben vált el tőle. Állítólag Lauren Cohannel, a The Walking Dead színésznőjével is randizott egy időben, illetve Amber Hearddel is összehozták már.

Adta magát a kapcsolat

Nincs a háttérben semmiféle romantikus vagy csavaros megismerkedési történet: Christian Carino Lady Gaga ügynöke, innen ismerik egymást. Korábban dolgozott együtt Britney Spearsszel, Miley Cyrusszal, Johnny Depp-pel, Jennifer Lopezzel és Justin Bieberrel is, tehát mondhatjuk, hogy nem a legkisebb nevek keresik meg általában a CAA ügynökségnél. Ilyen ügyfélháttérrel a esküvőjük a leginkább A-listás esemény lesz, amit valaha rendeztek Hollywoodban. Hacsak nem kezdenek el hipszterkedni és egy távoli sziget sziklaszirtjén mondják ki az igent két fehér galamb társaságában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@christiancarino által megosztott bejegyzés, Szept 3., 2018, időpont: 6:28 (PDT időzóna szerint)


Először 2017 januárjában látták őket együtt, ugyanezen év novemberében pedig már Lady Gaga arca volt Carino karjára tetoválva. Az énekesnő tavaly szeptemberben hintette el először, hogy milyen jó dolog szerelmesnek lenni, és októberben ismerte el hivatalosan, hogy együtt vannak Carinóval. Innentől kezdve már az Instagram-sztorijaiban is feltűnt a férfi.

A jegygyűrűt már egy ideje felfedezték Lady Gaga ujján, de először a napokban hivatkozott úgy párjára, hogy „a vőlegénye”. A kapcsolatot mindvégig igyekeztek diszkréten kezelni, ezért lehet, hogy nem kürtölték tele rögtön a sajtót az eljegyzéssel, ami valószínűleg nyárra datálható.

Minden jel szerint elég lelkes

A tetoválás mondjuk nem a legjobb előjel Ariana Grandéékból kiindulva, akik teletetoválták magukat egymással, hogy aztán pár hónap múlva szakítsanak és lefújják az esküvőt. Remélhetőleg 49 évesen Christian Carino megfontoltabb döntéseket hoz, és jól átgondolta, mikor magára tetováltatta Lady Gaga fejét. A kép egyébként egy 2011-es fotózásról való, amikor a V magazin ázsiai kiadásában szerepelt az énekesnő.

A tetoválást leszámítva is elég lelkesnek tűnik, Instagramon legalábbis folyamatosan menyasszonyáról posztol, gyakorlatilag életük minden második pillanatát megosztja a követőivel. Nem tudjuk, mennyire örül Lady Gaga, hogy viszontlátja mondjuk a műszempilláit a pasija Instagramján.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@christiancarino által megosztott bejegyzés, Nov 16., 2017, időpont: 11:25 (PST időzóna szerint)

Nem spórolt a gyűrűn

Lady Gaga gyűrűje a szakértők szerint 6-7 karátos rózsaszín zafírnak tűnik, 3-4 karátos gyémántokkal körbevéve, értéke 300-400 ezer dollár körül lehet, vagyis több mint 110 millió forintot érhet.

VENICE, ITALY - AUGUST 31:  Lady Gaga (Ring detail)  attends 'A Star Is Born' photocall during the 75th Venice Film Festival at Sala Casino on August 31, 2018 in Venice, Italy.  (Photo by Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images)
Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images

Ad a hagyományokra

Nem tudjuk, hogy ennyire vallásos, tradíciókövető vagy menthetetlen romantikus, de fontosnak tartotta előbb Lady Gaga apjától engedélyt kérni, mielőtt az énekesnőnek feltette a kérdést, hogy hozzá jönne-e. Természetesen az apuka is megadta a jóváhagyást.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@christiancarino által megosztott bejegyzés, Jún 24., 2018, időpont: 6:39 (PDT időzóna szerint)

Ha nem tudnánk, hogy ő a vőlegény, azt hinnénk, hogy Bradley Cooper az

Ami kicsit furcsa, hogy míg Carino Instagramja tele van Lady Gagával, addig az énekesnő fotóin szinte egyáltalán nem szerepel a férfi. Annál többet látjuk Bradley Coopert, akivel közös filmjüket, a Csillag születiket promotálják. Ha nem tudnánk, hogy Gagának egy másik férfi a vőlegénye, egészen biztosak lennénk abban, hogy az a férfi a párja, akivel minden második fotóján kézen fogva feszít. Remélhetőleg ez tényleg csak a film promójának szól.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés, Szept 27., 2018, időpont: 5:52 (PDT időzóna szerint)


Kiemelt kép: Stefanie Keenan/Getty Images for ELLE Magazine

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.