Szórakozás

Tatár Csilla visszatér a TV2-re

A TV2 Instagramon harangozta be új műsorát, ami a Csak show és más semmi címet kapta. Ami érdekes viszont, hogy a műsor egyik szereplője Tatár Csilla lesz, aki évekkel ezelőtt otthagyta csatornát. A műsorvezető közel négy évvel ezelőtt, 2014 decemberében mondott fel a TV2-nél, ahonnan a köztévéhez ment.

Csak show és más semmi 🔥 (@csakshowesmassemmi) által megosztott bejegyzés, Júl 30., 2018, időpont: 2:09 (PDT időzóna szerint)


Tatár Csilla szintén Instagramon írt a műsorról, ami miatt nem hagyta ott az MTVA-t, sőt, hangsúlyozta, hogy hamarosan arról is tájékoztat mindenkit, hogy ott milyen műsort kap:

Először a szülőszobán éreztem, hogy bármire képes vagyok, aztán másodjára akkor, amikor idén tavasszal befutottam a célba, életem első félmaratonján.:) Remélem ősszel sem hagy el az erőm és a kitartásom.:) Ez az első olyan felkérés, amire örömmel mondtam igent, nem véletlenül.:) Imádom ezt a műsorformátumot és nagyon remélem, hogy Ti is szeretni fogjátok! Ez egy igazi komfortzóna-átlépés lesz nekem, hiszen eddig a színpadon csak és kizárólag műsort vezettem, a stúdióban és a forgatásokon pedig interjúkat készítettem..:) Most pedig egy igazi versenyautóval száguldok a cél felé!:) Szóval ősszel a TV2-n IS találkozunk majd!:) És hogy milyen feladtok várnak rám az MTVA-nal.. hamarosan kiderül…

Tatár Csilla (@csillatatar) által megosztott bejegyzés, Júl 30., 2018, időpont: 3:36 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik