Szórakozás

Pumped Gabo teljesen kiakadt A Nagy Duett után

Pumped Gabo vasárnap este lépett először színpadra A Nagy Duett színpadán, hogy megmutassa nemlétező énektehetségét. A gyúrós celeb a TV2 műsorában Marcellinával alkot egy párt, ám sajnos még ő sem segített túlzottan a produkción – Liptai Claudia szerint Puped például görény volt. A nézők sem értékelték fel őket: utolsó helyen végeztek.

Pumped teljesen kiakadt az eredményen, mivel szerinte nem érdemelték meg párjával, hogy már az első adásában utolsók legyenek.

Az utolsó hely nagyon elrontotta a kedvem, rögtön az adás után kocsiba ültem, és el is jöttem. Az a legkiborítóbb, hogy nem tudok olyan hibát mondani, ami indokolná ezt az eredményt. Szerintem nem nekünk kellett volna sereghajtóként végezni. Rengeteget próbáltunk több mint két hétig, nincs magyarázatom az eredményre. Mindenesetre most is készülünk az új adásra, ha pedig megint ilyen eredményt érünk el, én biztos kiborulok

– mondta a Blikknek keserűen Pumped Gabo.

(Kiemelt kép: RTL Spike)

Hernádkak kicsiny település Miskolc közelében, vitatott beruházásokkal. Ahhoz képest, hogy a térség az egyik legszegényebb Európában, a faluban az emberek viszonylag stabil anyagi körülmények közt élnek. A cigánysoron viszont jellemző a nélkülözés, terjed a drog, rossz a közbiztonság. Sokan változásra várnak, igaz, Orbán Viktor neve hallatán többen fellelkesülnek. Riport a kampány kezdetén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.