„Nem hangzik túl jól. Az óceánok mélyén összegyűlt szemét mennyisége az elmúlt negyven évben a százszorosára nőtt. Nemcsak azért, mert az emberiség többet szemetel, hanem azért is, mert a 70-es években a habszivacs és az újfajta műanyagok megjelenésével a világ áttért az úgynevezett nem lebomló csomagolóanyagok használatára” – kezdte Frei Tamás a Facebook-oldalán. Bár hosszan fejtegeti a környezetszennyezés okozta problémákat, érdemes elolvasni:
„A mai napig megdöbbent, amikor a világ távoli, elmaradott pontjain szeméttengerbe ütközöm. Afrikában ma már mindenhová eljutott a nem lebomló kólásüveg, a műanyag mosóporos tubus és a folpak, amit az afrikaiak ugyanúgy eldobnak, mint korábban a banánt, pálmalevelet vagy éppen kókuszhéjat. Csak azokat, ugye, „elnyelte” a természet.
Hát a műanyagot nem nyeli.
Az óceánok mélyén az áramlatok hatalmas szeméttelepeket sodornak össze. A legnagyobb a Csendes-óceán fenekén, Hawaiitól északra található. Magyarországnál hétszer nagyobb összefüggő szemétfelület. Az ENSZ környezetvédelmi programjának munkatársai szerint ma már az óceánok minden egyes négyzetkilométerén több mint húszezer darab műanyag tárgy, valamilyen szemétmaradvány található. Például 18 millió tonnányi hulladék csak a Csendes-óceán nagy „szeméttelepén”.
Valami most mégis történik. Nem mi, emberek okozzuk a változást, hanem maga a természet, a Föld túlélőösztöne. Az áramlatok által mozgatott műanyag szemetet ugyanis tizedmilliméteres apró törmelékké változtatja a víz, a nap és a hullámzás. Hosszú évek alatt természetesen, de a Föld ereje akkor is „földarabolja” a műanyag hulladékot.
Aztán nekiesnek az egysejtű mikroorganizmusok.
A bioszféra anyagforgalmában lebontó szervezetekként szerepet játszó mikrobák főleg a mélytengeri hőforrások környékén aktívak. Kutatók egyre biztosabbak abban, hogy a műanyag megsokszorozódó mennyiségéhez önevolúcióval alkalmazkodva, a mikrobák elkezdték úgy bomlasztani a szemetet, hogy a sötétben fényt tudjanak kibocsátani. Ez azért fontos, hogy vonzóvá tegyék magukat a szemétmezők környékén sokasodó apró rákok és halak számára. Mert ha „finomnak” tűnnek (ehhez kell a fény), akkor megeszik őket, és ezzel a trükkel a mikrobák bejutnak az állatkák gyomrába.
Fotók: Facebook
Ami nekik Kánaán. Ezt találták ki. Így és ide fejlődtek pár évtized alatt, köszönhetően az emberi szemétnek. A rákok és halak gyomrában ugyanis olyan tápanyagok közelébe jutnak, amilyen finom dolgokat másképp nem „ehetnének”. A legújabb kutatások szerint a szeméttelepek környékén élő halak tíz százalékának ma már műanyag van a gyomrában. A mikrobák beléjük szivárogtak.
Vagyis az egysejtűek evolúciója alkalmazkodott az emberiség szemeteléséhez, és kihasználva a lehetőséget, a mikrobák jobb tápanyaghoz jutnak a műanyagból kinyert, mesterséges „világítóanyagnak” köszönhetően.
Most már csak az a kérdés, hogy mire megyünk ezzel a felismeréssel. Az első ötletek között felvetődött, hogy a műanyaggyártásban növelni kellene a mikrobákat vonzó adalékanyagok mennyiségét, mert így az egysejtűek még nagyobb arányban falnák fel és tüntetnék el a tengeri szemetet.
Halakat viszont a szemétmezők környékén nem kellene fogni, mert akkor a körforgás végén, mi, emberek a hallal együtt a kólásflakont is megesszük majd.
