Foci

Rossz hírt kapott karácsonyra az Arsenal

Sérülés miatt legalább hat hétig nem játszhat az Arsenal futballcsapatának örmény légiósa, Henrih Mhitarjan.

A 29 éves válogatott középpályásnak – a londoni klub hétfői bejelentése szerint – a jobb lábfejében tört el egy csontja a Tottenham ellen 2-0-ra elveszített Ligakupa-mérkőzésen. Mhitarjan kezdett akkor, de félidőben le kellett cserélni.

Mhitarjan ebben a szezonban 20 mérkőzésen játszott az Arsenalban, négy gólja (ezeket mind a Premier League-en szerezte) és három gólpassza volt.

Az Arsenalt ebben a szezonban sem kerülik el a sérülések. Korábban a védő Rob Holding és a csatár Danny Welbeck esett ki a teljes szezonra, a következő mérkőzésen Shkodran Mustafi és Héctor Bellerín is hiányozni fog és kérdéses Nacho Monreal játéka is. Pedig most van az őrület az angol bajnokságban, ahogy a többi csapat, úgy az Arsenal is három mérkőzést játszik le a következő egy hétben:

  • a Boxing Dayen (26-án) a Brighotnhoz utaznak,
  • szombaton a Liverpoollal rangadóznak idegenben,
  • majd 2019 első napján a Fulhamet fogadják.

Az Arsenal 18 fordulót követően az ötödik a Premier League-ben, 11 győzelme, négy döntetlenje és három veresége van a londoni csapatnak.

Nyitókép: Mike Hewitt/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik