Foci

Komoly bicepszet villantott a Vidi Európában

A görög bajnokságot két vesztett ponttal vezető PAOK ezúttal nem becsülte le a fehérváriakat, de így sem volt ellenszere Marko Nikolics edző félelmetesen hatékony taktikája ellen. A Vidi teljesen megfojtotta a görögök játékát, és a továbbjutásért játszhat a két utolsó fordulóban. Elemzés.

Két hete azt írtuk, a Vidi Szalonikiben aratott győzelme (2-0) a tökéletes példa arra, hogy egy magyar csapatnak a nemzetközi porondon kizárólag biztos védekezéssel, a játékot tudatosan lassítva, kompakt csapatszerkezetből kontrázva van esélye eredményeket elérni.

A MOL Vidi-siker titka: fogadjuk el, ez a mi focink
A 14 éve nem látott magyar futballsiker elemzése.

A fehérváriak most Budapesten, egy megerősített, a pofonból tanulva immár egyáltalán nem lazázó PAOK ellen ismét bebizonyították:

értik a modern futballt, és tudják, hogyan lehet sikeres csapatot építeni a rendelkezésre álló erőforrások hatékony alkalmazásával.

A mérkőzést követően Marko Nikolics, a Vidi szerb edzője lapunk kérdésére válaszolva kifejtette, nem gondolja, hogy csapatának feltétlenül a reaktív foci, a „második szándékból” való játék, vagy pláne a kontrázás állna jobban, már csak azért sem, mert a magyar bajnokságban többnyire nekik kell dominálniuk a meccseket. Egyszerűen arról van szó, hogy a Vidinek a nemzetközi porondon az UEFA-rangsorban jóval előtte álló, jóval több pénzből gazdálkodó csapatokkal kell felvennie a versenyt, ez pedig magával hoz néhány kompromisszumot.

Egészében szemlélem a futballt, manapság már csak így van esély a sikerre. Minden meccs előtt megvizsgáljuk, mi adja nekünk a legjobb esélyt, mely játékelemekre lenne jó támaszkodnunk ahhoz, hogy elérjük a kívánt célt. A pontrúgások, a labdabirtoklás, a kompakt védekezés, az egyes játékfázisok közötti átmenetek – mind-mind fontosak, ha bármelyik hibádzik, már nem feltétlenül tudjuk a leghatékonyabb fegyvert választani a harchoz.  Márpedig nekünk mindig a győzelem a célunk

– fogalmazott Nikolics, aki már a BATE elleni hazai vereség után is sietett leszögezni, hogy nem dísznek, hanem versenyezni, pontokat szerezni, eredményt elérni érkezett csapata az Európa Liga csoportkörébe.

Egy görög sóhaj, amiben minden benne volt

A meccset követő nemzetközi sajtótájékoztatón egy görög újságíró – az egyetlen, aki nem viharzott ki teátrálisan a PAOK edzőjének mondandója után – rákérdezett Nikolicsnál, hányszor nézte meg a szaloniki csapatot a párharc előtt. A szerb edző a világ legtermészetesebb módján vágta rá, hogy koncepciózusan készültek mindkét meccsre, és a görögök idei összes meccsét megnézte, elemezte a csapatával. A válasz: lemondó sóhaj, halk prüszkölés. Benne volt a teljes párharc, mindkét meccs összes perce.

Pedig Razvan Lucescu, a PAOK edzője ezúttal semmit nem bízott a véletlenre. Két hete maga is elismerte, hogy csapatának nem sikerült a „mentális felkészülés”, lebecsülték a Vidit, amire ő maga is ráerősített azzal, hogy a Panatinaikosz elleni rangadóra tartalékolva nem a legerősebb kezdőcsapatot nevezte az EL-be.

Most erről szó sem volt: a PAOK-ba visszatért a vb-t is megjárt szerb center, Alekszandr Prijovics, a holland Diego Biseswar, és a brazil Leo Jaba is. A hétvégi, Atrómitosz ellen játszott rangadó – a tabella első két helyén álló csapatok meccseltek egymással – összeállításához képest csak a balhátvéd Veirinha (ex-Wolfsburg), illetve az odavágón végig játszó, spanyol José Canas (ex-Betis, Swansea, Espanyol) maradt ki, egyébként a szalonikiek legjobb csapata indult neki a meccsnek. Hiába.

Nikolics ugyanis újra elővette a Vidi leghatékonyabban működő fegyverét, és szinte teljesen lemondott a labdabirtoklásról. A fehérváriak az odavágóhoz hasonlóan kompakt, szervezett védekezést villantottak meg. A kapujuk előterében szinte semmilyen szabad labdát nem engedtek a görögöknek, a középső zónákat hermetikusan lezárták, a széleken még a felfutó hátvédek is külön őrzőt kaptak. Nem akadt felesleges mozdulat, kapkodás, bizonytalanság – élőben még látványosabban érződött, hogy a Vidi összes játékosa tisztában van a feladatával, egyiküket sem lepi meg a PAOK egyetlen játékosa sem, minden egyes játékhelyzetre fel vannak készítve.

A Vidi ezt a párharcot már az első sípszó előtt megnyerte azzal, hogy hibátlanul feltérképezte ellenfelét és ebben minden bizonnyal Nikolics edző mellett Késedi Gábor videóelemzőnek is komoly szerep jutott.

A görögök tanácstalanságát tökéletesen megmutatja passztérképük is: úgy adogatták körbe a Vidi kettős négyesláncát a tizenhatos előtt, mint egy jobb sorsra érdemes kézilabda-válogatott.

A PAOK az odavágón összesen tíz sikeres átadást juttatott el a magyar tizenhatoson belülre (ezt akkor is kiemeltük), a szám két hét alatt semmit sem nőtt, maradt ugyanannyi. A Vidi ugyanazt, ugyanúgy megcsinálta, amit Szalonikiben – hiába készülhetett (volna) rá két hetet az ellenfél, ebből a pályán semmi nem látszott.

Mindeközben a magyar csapat játékosai már a középpályán tökéletesen szűrték meg a PAOK dominanciának álcázott, reménytelen, ötlettelen adogatását. Az első 45 percben a Vidi játékosai

  • 13 sikeres szerelést és 6 labdaszerzést mutattak be – ez nemzetközileg is kiemelkedő statisztika -,
  • a lefújás pillanatában pedig 18 jó szerelés és 16 elcsent labda állt a csapat neve mellett. Sokkoló adat,
  • ráadásul mindeközben kottára lemásolták az előző mérkőzés hibátlan felszabadítási mutatóját (29/29) is.

A Vidi csak arra koncentrált, ami igazán fontos volt neki, a PAOK játékának teljes megfojtására. Amikor labdához jutott a csapat, nem sokat gondolkodtak, azonnal a meredek előrepassz lehetőségét keresték. Klasszikus „Route One” futball, az angol futball alsóbb osztályaiban játszanak most sokan hasonlót, de a kilencvenes évek elején még a Premier League-ben is dívott a formula: labdaszerzés esetén azonnal meg kell indulni előre, mert a sok passz csak a hiba esélyét növeli. A Vidi olyan jól valósította meg ezt a koncepciót, hogy a meccs végére a Kovácsik (kapus) – Scsepovics (center) játékkapcsolat a második leggyakoribb lett a csapaton belül:

Ennek megfelelően a Vidi pocsék hatékonysággal passzolt (53 százalék, ilyet alig néhányszor látni manapság), ám 114 sikeres átadásukból 69(!) előrefelé irányult, ami elképesztően magas, 60 százalékos arány. Szintén nem mindennapi az sem, hogy egy csapat jó passzai csaknem ötödét (21/114) hosszú indításból szedje össze – a Vidinek ez is sikerült. És miközben összesen alig valamivel több mint az ötödét passzolták annak, amennyit a PAOK összehozott (114 vs. 503), és a támadó harmadba eljuttatott átadások számában is csak a görögök negyedét hozták össze (31 vs. 118), addig akcióból ugyanúgy 5 (!) helyzetet alakítottak ki, mint a vendégek. Hatékonyság a köbön.

A félidőt követően erre tett rá pluszban még egy csavart Nikolics – a 45. percet követően a Vidi érezhetően aktívabban jött ki, följebb tolta védekezési vonalát, megpróbált magasabban labdát szerezni, hátha ezzel összezavarja a görögöket. A terv fényesen bevált: a középső védő Vinícius mintaszerű megelőző szerelést hozott össze az ellenfél térfelén(!), majd miután egy kiváló kényszerítő után visszakapta a labdát a végig hatalmas szívvel játszó Pátkaitól, hibátlanul tekert középre, hogy ott a második hullámba visszalépő Milanov fejét találja meg. Sakk, matt.

Ha ezt követően hat meccset játszunk velük még, akkor mind a hatot megnyerjük

szakadt ki a meccs lefújását követően Razvan Lucescuból a megállapítás, miután a sajtótájékoztatón legalább négy-öt görög újságíró hívta őt tetemre, folyamatosan egymásra licitálva. Maradjunk annyiban: nem vagyunk meggyőződve róla, hogy igaza van. Sőt.
(Nyitókép: Juhász Rolandot az sem tántorította a fejeléstől, hogy Aleksandar Prijovic ollózni próbált. Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Európa Liga, L csoport, 4. forduló:

Vidi – PAOK 1-0 (0-0)
Budapest, Groupama Aréna, 19 800 néző
v.: Palabiyik (török)
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Pátkai – Milanov (Nikolov, 60.), Huszti (Kovács I., 66.) – M. Scepovic (Hodzic, 77.).
PAOK: Paszhalakisz – Léo Matos, Varela, José Crespo, Tosca – Sahov, Wernbloom – Limniosz (Biseswar, 60.), el-Kaddouri (Akpom, 63.), Léo Jabá (Varda, 71.) – Prijovic.
gól: Milanov (50.)
sárga lap: Fiola (20.), Hadzic (49.), Nikolov (60.), illetve Léo Jabá (29.), el-Kaddouri (46.),  Sahov (82.)

A csoport másik mérkőzésén:
BATE Boriszov (fehérorosz) – Chelsea (angol) 0-1 (0-0)
gól: Giroud (52.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Chelsea 12 pont, 2. Vidi FC 6, 3. PAOK 3 (4-5), 4. BATE Boriszov 3 (4-8)

További eredmények:

Vastaggal a már továbbjutó csapatok!

A csoport:
Ludogorec (bolgár)-AEK Larnaca (ciprusi) 0-0
Bayer Leverkusen (német)-Zürich (svájci) 1-0 (0-0)
Az állás: 1. Bayer Leverkusen 9 pont (10-7), 2. Zürich 9 (5-3), 3. Ludogorec 2 (3-5), 4. AEK Larnaca 2 (3-6)

B csoport:
Celtic Glasgow (skót)-Leipzig (német) 2-1 (1-0)
Rosenborg (norvég)-Salzburg (osztrák) 2-5 (0-4)
Az állás: 1. Salzburg 12 pont, 2. Leipzig 6 (8-6), 3. Celtic Glasgow 6 (4-6), 4. Rosenborg 0

C csoport:
Slavia Praha (cseh)-FC Köbenhavn (dán) 0-0
Girondins Bordeaux (francia)-Zenit (orosz) 1-1 (1-0)
Az állás: 1. Zenit 8 pont, 2. Slávia Praha 7, 3. FC Köbenhavn 5, 4. Girondins Bordeaux 1

D csoport:
Dinamo Zagreb (horvát)-Spartak Trnava (szlovák) 3-1 (2-0)
Fenerbahce (török)-RSC Anderlecht (belga) 2-0 (0-0)
Az állás: 1. Dinamo Zagreb 12 pont, 2. Fenerbahce 7, 3. Trnava 3, 4. Anderlecht 1

E csoport:
Arsenal (angol)-Sporting Lisboa (portugál) 0-0
Vorszkla (ukrán)-Qarabag (azeri) 0-1 (0-1)
Az állás: 1.  Arsenal 10 pont, 2. Sporting 7, 3. Vorszkla 3 (4-7), 4. Qarabag 3 (1-6)

F csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Dudelange (luxemburgi) 5-1 (4-0)
Real Betis (spanyol)-AC Milan (olasz) 1-1 (1-0)
Az állás: 1. Betis 8 pont, 2. Olimpiakosz Pireusz 7 (8-4), 3. AC Milan 7 (6-4), 4. Dudelange 0

G csoport:
Rapid Wien (osztrák)-Villarreal (spanyol) 0-0
Szpartak Moszkva (orosz)-Glasgow Rangers (skót) 4-3 (2-3)
Az állás: 1. Villarreal 6 pont, 2. Glasgow Rangers 5 (8-7), 3. Szpartak Moszkva 5 (7-8), 4. Rapid Wien 4

H csoport:
SS Lazio (olasz)-Olympique Marseille (francia) 2-1 (1-0)
Apollon (ciprusi)-Eintracht Frankfurt (német) 2-3 (0-1)
Az állás: 1. Eintracht Frankfurt 12 pont, 2. Lazio 9, 3. Olympique Marseille 1 (5-9) és Apollon 1 (5-9)

I csoport:
Genk (belga)-Besiktas (török) 1-1 (0-1)
Malmö (svéd)-Sarpsborg (norvég) 1-1 (0-0)
Az állás: 1. Genk 7 pont, 2. Sarpsborg 5 (6-6), 3. Malmö 5 (4-4), 4. Besiktas 4

J csoport:
Akhisar (török)-Sevilla (spanyol) 2-3 (0-2)
Krasznodar (orosz)-Standard Liege (belga) 2-1 (0-1)
Az állás: 1. Sevilla 9 pont (15-5), 2. Krasznodar 9 (6-4), 3. Standard Liege 6, 4. Akhisar 0

K csoport:
Dinamo Kijev (ukrán)-Rennes (francia) 3-1 (1-0)
korábban:
Asztana (kazah)-Jablonec (cseh) 2-1 (1-1)
Az állás: 1. Dinamo Kijev 8 pont (9-6), 2. Asztana 8 (7-4), 3. Rennes 3, 4. Jablonec 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik