Foci

NB I: a bajnoki hajrában sérül a versenyegyenlőség

A Videoton és a Ferencváros között elég ádáz, bírózással tarkított küzdelem zajlik a bajnoki címért, a szövetség mégsem egy időben rendezi a meccseket.

A Videoton és a Budapest Honvéd egy éve a zárófordulóban a bajnoki címet döntötték el egymás között. Akkor a Bozsik Stadionban telt ház előtt nyert a hazai csapat 2-1-re és ezzel óriási meglepetésre elhódította a bajnoki címet a sokkal esélyesebb, jelentősen nagyobb költségvetésből működő fehérváriak, vagy éppen a Ferencváros előtt.

Eppel góljával nyert, így bajnok lett a Honvéd
Jól zárt a hazai védelem, a Videoton tanácstalan volt támadásban.

No, ha az idei bajnoki hajrá utolsó előtti fordulójában nem is a bajnoki címre de a bronzérem megszerzéséért , így az európai kupaszereplésért fut versenyt a Honvéd, míg a Videoton ebben az évben is az aranyéremért megy.

Harc a bajnoki címért

A két csapat századik egymás elleni mérkőzése ezért hasonló izgalmakat rejt, mint a tavalyi és minden bizonnyal a felcsúti Pancho Arénában sorra kerülő meccsen is telt ház fogadja a feleket. Az eddigi 99 összecsapáson 46 kispesti és 35 fehérvári diadal mellett 18 döntetlen született, de ennél a statisztikánál tán beszédesebb, hogy szeptemberben Felcsúton 1-1-es döntetlen, a második bajnoki körben a Bozsik Stadionban 4-1-es Videoton sikerrel zárult a két alakulat összecsapása.

Annak ellenére, hogy a Videoton és a Ferencváros között elég ádáz, bírózással tarkított küzdelem zajlik a bajnoki címért, furcsa mód nem egy időpontban kezdődik a két ellenlábas mérkőzése.

A Fradinál visszafogottabban még nem bírózott klub
Érdekes módját választotta a Ferencváros futballcsapata annak, hogy a bírói ítéletek ellen felszólaljon.

Akárhogy is nézzük, ezzel az MLSZ nem gondoskodott a versenyegyenlőségről, nem módosította a 32. forduló előzetesen megadott menetrendjét.

A vasárnap este 19,30 kor kezdődő meccsen a Videoton ugyanis már tisztában lesz azzal milyen eredményt kell elérjen a Honvéd ellen, lévén a Fradi két órával hamarabb, 17,30-kor fogadja a kiesés ellen menekülő Diósgyőrt.

  • Ha az FTC vereséget szenvedne, a Videoton akár ki is kaphat, mert már bajnokként lépne pályára a Honvéd ellen, lévén akkor megmaradna a két csapat közti jelenlegi hárompontos különbség, de a székesfehérváriak a kettővel több győzelmük miatt utolérhetetlenek lennének.
  • Ugyanezen okból, ha a a Fradi nyer és a Videoton is, akkor is bajnok a fehérvári csapat, az utolsó forduló eredményétől függetlenül,
  • de ha a a Fradi és a Videoton is döntetlent ér el, akkor is bajnok Nikolics együttese.
  • A Fradinak csak akkor van esélye a bajnoki ünneplés eltolására, ha miközben pontot, pontokat szerez, a Vidi vereséget szenved.

Európában minden normális országban a bajnoki serlegről, vagy a kieső helyekről döntő utolsó körös mérkőzéseket egy időben rendezik. Nálunk úgy látszik nem, pedig illene, korrektebb lenne. Még a televíziós közvetítést is feldobta volna, ha körkapcsolás jelleggel adják egyszerre a Videoton-Honvéd és a Fradi-DVTK mérkőzéseket.

És hogy áll a bronzért folyó verseny?

A bronzra hajtók és a kiesés ellen küzdők találkozóival nincs ilyen probléma, mindannyian vasárnap 17 órakor lépnek pályára. Közülük

  • a jelenleg negyedik Debrecen a szerdai Magyar Kupa döntőben vesztes Puskás Akadémiát látja vendégül,
  • míg a története tizedik MK-elsőségét ünneplő, ötödik Újpest a Mezőkövesdhez utazik, amely ha nyer egy évvel meghosszabbítja első osztályú tagságát.
  • A dobogóra még ugyancsak esélyes Paks az utolsó előtti Balmazújvárost fogadja. A tolnaiak a legutóbbi két bajnokijukat elveszítették, ezért a legnehezebb helyzetben vannak a harmadik hely megszerzéséért folytatott harcban.

A kiesés elkerüléséért is megy a harc

A Balmazújváros az elmúlt fordulóban 4-0-ra kiütötte otthon a Debrecent, így jó formában utazhat a Paks otthonába.

A sereghajtó Vasas a Haladást fogadja, a szombathelyiek ha nyernek a Szusza Ferenc Stadionban, akkor biztosan bennmaradnak, míg az angyalföldiek ezzel szinte reménytelen helyzetbe kerülnének, sőt, ha a Diósgyőr győzne az Üllői úton, ki is esnének.

OTP Bank, 32. forduló, program:

Vasas FC-Swietelsky Haladás, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Iványi
Paksi FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 17.00, v.: Solymosi
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 17.00, v.: Bognár
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 17.00, v.: Kassai
Ferencváros-Diósgyőri VTK 17.30, v.: Berke
Videoton FC-Budapest Honvéd, Felcsút 19.30, v.: Andó-Szabó

Az utolsó előtti forduló mérkőzéseit rendhagyó módon – a Bajnokok Ligája döntője miatt – vasárnap rendezik.

A bajnokság állása:

1
VIDEOTON
31 19 8 4 62 – 26 65
2 FERENCVÁROS 31 17 11 3 62 – 28 62
3 HONVÉD 31 12 8 11 47 – 50 44
4 DEBRECENI VSC 31 12 7 12 51 – 44 43
5 ÚJPEST 31 10 13 8 38 – 37 43
6 PAKSI FC 31 11 9 11 43 – 46 42
7 PUSKÁS AKADÉMIA 31 10 9 12 39 – 45 39
8 MEZŐKÖVESD 31 9 10 12 35 – 50 37
9 HALADÁS 31 10 5 16 34 – 49 35
10 DIÓSGYŐRI VTK 31 9 6 16 42 – 48 33
11
BALMAZÚJVÁROS
31 7 11 13 35 – 43 32
12 VASAS SC 31 8 7 16 36 – 58 31

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik