Véletlenül sem mosdatnánk a szerecsent, de a kedd este 2-0-ás győzelemmel végződő utolsó, Andorra elleni vb-csoportmérkőzés után mégis érdemes egy kicsit a tények mentén is megnézni az elmúlt az uszkve két éves, 10 meccses időszakot.
Magyarország öt győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel harmadik lett a csoportjában. Visszakeresve a sorsolás utáni megnyilatkozásokat egyöntetű vélemény volt anno, hogy a “csoportbronz” sikernek számítana. Most itt a bronz oszt áll a bál…
Egervári Sándor mutatói összességében nem rosszak, sőt! Kár a végéért!
Fotó: MTI
Erről leginkább Egervári Sándor és az általa favorizált játékosok tehetnek. Hogy mi történt 2013 nyarán az utolsó négy csoportmérkőzés előtt azt nem tudjuk, minden esetre tény, valami eltörhetett a csapaton belül. Ahogy a szakzsargonban mondani szokták megbomlott az öltözői egyensúly. Merthogy zongorázni lehetett a “sztárjátékos”- “magyar játékos” – edző viszony közti különbséget az első hat sikeresen megvívott és az utolsó négy totálisan atomjaira hulló játék közt az tuti.
Így fordulhatott elő, hogy a sorsolás utáni népi realizmus – 3. hely siker – az első hat meccs pozitívumai – törökverés – és a csoport második, pótselejtezőt érő helyen történő hurráoptimista nyaralás utáni román (3-0) és holland (8-1) rettenet elsöpört mindent. Kapitányt, elmúlt négy év vitathatatlan építkezését, sikereit, a közönség egyöntetű szeretetét és röpke másfél hónap alatt végre eljutottunk oda, hogy egy játékos(!!!), nevezetesen Szalai Ádám kiborította a bilit. Más kérdés, nem feltétlenül neki kellett volna, sőt…
A Schalke 04 futballistája kendőzetlenül megmondta a frankót. A magyar edzők felkészületlenek. A magyar képzés felnőtt és utánpótlás szinten úgy szar, ahogy van – fényévekre a nemzetközi szinttől. Ezt az apukák, akiknek a gyerekei ezt a csodás sportágat választották, aki(k)ből a maradék szurkolótábor áll, eddig is sejtették, tapasztalták saját bőrükön hol napsütésben, hol ázva, fázva a gyerek edzésén, viszont soha senki nem mondta még pacekra a szemükbe.
Holott a nemzetközi labdarúgó piac már régen beárazta a magyar edzői kart, és annak minőségét. Elég megnézni hány nagy tudású szakemberünk dolgozik külföldön – tán a Urbányi Maldiv-szigeteki munkássága az egyetlen kivétel aktuálisan, az meg ugye nem a labdarúgó világ közepe…
Kovács István szeptemberben már az U21-es válogatottat erősítette a bosnyákok ellen
Forrás: mlsz.hu
Ettől függetlenül, ha Egervári a márciusi magyar-román (2-2) 80. percében nem enged a nyomásnak és nem cseréli be az amúgy rettentő tehetséges fehérvári Kovács Istvánt, meglehet minderre fény sem derül… Viszont engedett.
Hogy, szakmai hiba egy létfontosságú csúcsmeccs utolsó 10 percében, 2-1-es vezetésnél mély vízbe dobni egy 21 éves játékost a válogatott középpályáján, olyannal stabilizálni a taktikailag létfontosságú területet, aki alapvetően “előrefele” játékos, ergo szerelni nem tud, az nem kérdés. Mint ahogy az sem, hogy éppen a kis Kovács labdavesztése után gázolt át a 92. percben Chipciu az éppen kifele lépő magyar védelmen… Kovács azóta a felnőtt keret közelében sincs…
Ha nincs az a gól, állítjuk, más mentális állapotban – értsd nem beszarva – megyünk ki Romániába és nem kapunk ki 3-0-ra Bukarestben, nincs a 8-1-es amszterdami zakó sem. Akár 10 góllal is kikaphattunk volna mindkét meccsen és most mosolyogva készülünk a pótselejtezőre.
Nem szólal meg Szalai sem persze, ergo végső soron nem derül fény a magyar labdarúgó szakma egyetemes alkalmatlanságára…
Így hát Sanyi bá”, szomorúan mondjuk: a csoportbronz a realitás, így köszönjük az eredendően sikeresnek ítélt 3. helyet. De méginkább azt a zord márciusi 80. percben történt cserét!
Így legalább mindenki tisztábban lát.
