A telki edzőcentrumban először egy BL-szereplővel beszélgettünk.
A hétközi, Chelsea elleni bravúros döntetlen egyik magyar hőse genki élményeiről mesélt.
– Dehogyis, nekünk állt a meccs, végig támadtuk a mérkőzést, s a 91. percben még rúgtam egy kapufát is. Kötelest, a kapusunkat is meg lehet kérdezni, egyoldalú mérkőzés volt, egyértelműen nyernünk kellett volna. A Kortrijk két szabálytalan gólt szerzett, óriási pechünk volt.
– Három év után újra a válogatottban?
– Lényegében igen, bár egyszer közben is kaptam meghívót, játszottam is, de csak afféle vésztartalékként. Valójában legutóbb Várhidi Péter kapitánysága idején voltam válogatott.
– Azért ezt a három évet nyilván nem úgy értékeli, mint elfecsérelt három évet.
– Persze, hogy nem, klubszinten remek sikereim voltak. Jó szériát futottam ezekben az években, nyertem bajnokságot, kupát, szuperkupát, bejutottunk a Bajnokok Ligájába, szóval, sikeres három év áll mögöttem. Egyedül a válogatott volt az a pont, ahol nem tudtam sikereket elérni.
– Igaz, lehetőséget sem kapott rá.
– Tény, hogy nem kaptam, de most itt a lehetőség a bizonyításra.
– Nehezteltél a kapitányra?
– Ez mindig az ő felelőssége, hogy kinek ad lehetőséget. El kellett fogadnom a döntését, persze nagyon szerettem volna játszani.
– Most Dzsudzsák Balázzsal is újból együtt játszhat, mint régen Debrecenben. Jelen ez valamiféle pluszmotivációt?
– Igen, természetesen, már most is vele jöttem ide Telkiben, jó lesz ismét találkozni Juhász Rolanddal, a régi haverokkal.
– Így hármasban akár hollandul, illetve flamandul is megértik egymást. Kellemes másfél hét lesz ez.
– Hát igen, erre nem is gondoltam…
– Az eredmény is fontos lesz?
– Persze, hiszen válogatott mérkőzésről beszélünk, de legalább annyira fontos az összecsiszolódás. Nagyon motivált vagyok, ki akarom vívni magamnak a tartós válogatottságot.
Németh Krisztián meghívása a válogatott keretbe sokakat meglepett, kérdés, magát a centert is?
– Vasárnap. Természetesen meglepődtem, bár nem szabad elfelejteni, hogy a meghívásomban közre játszott néhány sérülés, például Szabics Imréé is.
– Minek veszi, megelőlegezett bizalomnak?
– Igen, annak is. Örülök, hogy Sanyi bácsi (Egervári Sándor) rám gondolt, talán az is segített, hogy már régóta ismer, nem kell bizonyítanom azt, hogy tudok futballozni, legfeljebb azt, hogy a sérülésemből felépülve már hadra fogható vagyok.
– Igazából sohasem szakadt el a válogatottól.
– Ez igaz, a múltkor is behívott a szövetségi kapitány.
– Önnek kiváltképp fontos lesz ez a két meccs.
– Hogyne, van huszonnégy játékos, közülük válogatja ki a kapitány azokat, akikre a világbajnoki selejtezőkön majd számít. Jó lenne közéjük kerülni. Sok fiatal is van a keretben…
– …Ön is az még.
– Persze, csak nekem 22 éves koromra annyi élmény van már a hátam mögött, amennyi más harmincévesnek.
– Nem volt izomláza az MTK-Sopron meccs után?
– Nem, hála istennek, jó erőben vagyok, egy bajnokit még kibírok, főleg, hogy csak hetven percet kellett játszanom.
– Örült a góljának?
– Nagyon, de annak még jobban, ahogy a Hungária körúti közönség fogadott.
– Van olyasmi, amit másképp csinálna az elmúlt négy évből?
– Tény, meglehetősen komplikáltan alakult az életem, attól kezdve, hogy az Olympiakoszhoz igazoltam, egy kicsit elszakadt a fonal. Van olyan is, amiben én vagyok a hibás, nem úgy jöttek a dolgok, ahogy elvártam volna.
Átgondoltam a szituációt, levontam a következtetéseket. Türelmesebbnek kellett volna lennem, sokszor hamarabb kezdtem el játszani a sérüléseim után.
– A liverpooli szerződést nem tekinti zsákutcának?
– Semmiképpen sem, kevésen múlt, hogy nem tudtam magam bejátszani a nagycsapatba. Egyáltalán nem volt lehetetlen vállalkozás. Ha újra kezdeném, megint elfogadnám a liverpooli ajánlatot.
Dzsudzsák Balázs moszkvai élményeit is megosztotta az érdeklődőkkel.
„Most már tényleg semmiféle fájdalmat nem érzek a kulcscsontomban, még annyit sem, mint legutóbb, a finnek elleni meccset megelőző összetartás során.
A legutóbbi két bajnoki fordulóban már játszottam az Anzsiban, még ha nem is 90 percet, edzőm és játékostársam, Roberto Carlos úgy ítélte meg, egyelőre ennyi elegendő. Nem szabad elkapkodni a visszatérést”, mondta a jelenlegi legdrágább magyar labdarúgó.
– Akkor ez a két válogatott mérkőzés, a Liechtenstein és a Lengyelország elleni kapóra is jön.
– Mindenképpen, nekem és a válogatottnak is. Egy szép esztendő szép befejezése nagyon tetszene, nekem és a közönségnek is, nyilván. Kíváncsi vagyok, milyen lendülettel és elszántsággal tudjuk lehozni ezt a két összecsapást.
– Mit jelent önnek, hogy a pénteki találkozót Albert Flórián emlékének szenteli az MLSZ és az ország?
– Sajnálom, hogy nem ismerhettem személyesen Albert Flóriánt, és sokkal jobban örülnék most, hogyha ő is ott szurkolhatna a nézőtéren. Biztos vagyok benne, hogy a csapat jó játékkal adja meg a végtisztességet az egyetlen magyar aranylabdásnak, s azt is remélem, hogy a Puskás Ferenc Stadion megtelik pénteken, ha nem is miattunk, de Albert Flórián miatt.
– Tényleg annyira erős csapat az Anzsi, ahogy az a helyszíni riportokból kitűnik? Reálisak a nagyratörő tervek?
– Mindenképpen reálisak. Olyan tulajdonosunk van, akinek az anyagi lehetőségei megengedik az álmodozást. Amit csak pénzzel meg lehet vásárolni, azt Szulejman Kerimov megvásárolja – a többit meg nekünk, és a szakmai stábnak kell hozzátennie.
A soron következő feladat az új edző megtalálása, hiszen Roberto Carlos, mint játékosedző nyilván nem hosszú távú megoldás. Aztán pedig be kell kerülnünk az első ötbe, s kilépni a nemzetközi porondra.
Az első nyolcba, s ezzel a rájátszásba sikerült bejutnunk, a Zenittel és a CSZKA-val kezdjük a playoffot, nem lesz könnyű, a presztízsmeccs Huszti Szabolcsékkal komoly csemegét ígér. Azaz nagyon össze kell szedni magunkat az év utolsó két hónapjára is.
– További célok?
– Minimum az Európa Liga-indulás kiharcolása.
– Várja az összecsapást Husztiékkal?
– Nagyon is. A válogatott-összetartás, a Liechtenstein és Lengyelország elleni meccsek után mi utazunk Szentpétervárra, aztán pedig jön a CSZKA. Fantasztikus meccseknek ígérkeznek ezek, a játékosállományokat ismerve.
– Milyen Moszkvában lakni? Nem olyan ez, mint egy rezervátumban élni, elzárva az orosz valóságtól?
– Nem hinném, nyilván, nehezen hasonlítható Hollandiához és Eindhovenhez, amely egy 250 000-es, viszonylag kisváros volt, míg Moszkva Európa talán legnagyobb városa. Itt pörgősebb az élet, ugyanakkor az emberek még nem ismernek annyira, mint Eindhovenben.
Moszkvában a közlekedés, a forgalom maga az agyrém. A beilleszkedés nekem eddig sem jelentett problémát, most sem jelent. Sem a kultúrát, sem a játékostársakat, a futballközeget illetően.
– Milyen a viszonya Roberto Carlosszal?
– Talán a legjobb az összes játékostársam közül. Főleg, hogy Robynak van egy kisfia is egy magyar hölgytől, tehát duplán szoros a barátságunk. Egyébként a hölgy meg is látogatta őt, amikor Ausztriában edzőtáboroztunk.
– Nincsenek elzárva a moszkvaiaktól?
– Egyedül járok bevásárolni, Moszkva központjában élek, semmi különös. Szerintem téves elképzelés él az emberekben az orosz fővárosról.
