Ziccer

Változás előtt a nemzetközi futball átigazolási piaca

A Football Benchmark jelentése nyomán beszélgettünk az átigazolási piac jelenlegi tendenciáiról, majd szóba ejtettük Hvicsa Kvarachelia Párizsba igazolását, végül pedig Erling Haaland szerződéshosszabbítására is kitértünk, ami szerintünk árulkodó a futballpiac növekedési potenciáljára vonatkozóan – de a nemzetközi foci túlsúlya mellett arra is szorítottunk időt, hogy egy igazi magyar futball-legendáról beszélgessünk. Mindezekben ezúttal Hrutka János, a Sport TV és az RTL szakértője, korábbi válogatott labdarúgó volt partnerünk.

Dübörög a téli átigazolási időszak, a Football Benchmark számítása szerint ugyanakkor a 2024-25-ös szezonban várhatóan először csökken az összesített átigazolási kiadás a pandémia óta: 9 százalékos visszaesés várható tavalyhoz képest. Ennek mentén körüljártuk, hogy

  • vajon milyen irányban mozdul el az átigazolási piac
  • mennyire fenntartható azoknak a csapatoknak a működése, akik évről-évre kiárusítják a legjobbjaikat
  • és kitértünk arra is, hogy a piac egyre inkább a fiatal, nagy potenciállal rendelkező játékosokat keresi, ennek ellenére mi itthon mintha szembe mennénk az autópályán.

„Megtettem, amit tudtam, szerintem nem csináltam olyan rosszul” – Diego Armando Maradona szavai voltak ezek Nápolyból történt távozását követően. De akár Hvicsa Kvarachelia is mondhatná ezt, akinek a vezetésével 33 év után nyert újra Scudettót a Napoli 2023-ban. Ezt a fontosságát azonban Aurelio De Laurentiis klubelnök pénzbeli megbecsültségben nem közvetítette a georgiai felé: Kvarachelia csupán 1,5 millió eurót keresett Nápolyban, amivel az idei szezonban a csapat 14. legjobban fizetett játékosa volt.

A PSG ezt a helyzetet kihasználva 70 millió euró ellenében Párizsba költöztette a georgiai támadót, ahol 2029-ig szóló szerződést írt alá. Az átigazolása kapcsán beszéltünk arról, hogy racionális döntés volt-e a bajnoki címért küzdő Napoli klubelnökétől őt elengedni, és hogy szükség van-e rá Párizsban.

Erling Haaland szürreálisnak hangzó szerződéshosszabbítást írt alá a Manchester Cityvel. A norvég kilences a következő 9,5 évre, 2034-ig kötelezte el magát a klubnál. A sporttörténelmi üzlet kapcsán kitárgyaltuk, hogy Haaland szerződéshosszabbítása a futballpiac növekedési határát mutathatja meg.

Isten éltesse Nyilasi Tibort!

Kapcsolódó
Dárdai Bencét semmi sem sürgeti, hogy válaszoljon Marco Rossinak
Novemberre berobbant a Bundesligába Dárdai Pál legkisebb fia, Bence, úgyhogy lassan időszerűvé válik a kérdés arról, vajon a felnőttek között a magyar vagy a német válogatottat választja-e. A legfrissebb Ziccerben játékát és döntésének esetleges motivációit is elemeztük.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik