Sport

Továbbra is kiemelt ágazat marad a sport

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Magyar Sportok Házában. Dr. Schmidt Ádám államtitkár, illetve Schmidt Gábor helyettes-államtitkár a kinevezésük, július 18. óta elvégzett munkájukról számolt be, amelyben a legnagyobb változást a Nemzeti Sportügynökség, és a Nemzeti Sportközpontok újrastrukturálása, a feladat- és hatásköreik újragombolása hozta.

De ami a leginkább érdekelheti, és érinti a magyar sportban dolgozókat, az a jövő, az elkövetkező évek sportfinanszírozásának a változásai.

Ugyanis a kormány, és az államtitkárság

  • a taoprogramot tovább szeretné vinni, ennek érdekében már Brüsszel előtt van a következő évek ilyen típusú forráselosztásának elbírálása,
  • illetve a 2023-as évtől merőben más rendszer szerint osztja el az adófizetők pénzét a sportszövetségek között, változik a Kiemelt Sportágfejlesztési Támogatás (KSF) rendszere és hangsúlya is.

Az új kulcsszavak: átláthatóság, teljesítmény alapú gondolkodás és finanszírozás – amelytől azt várják, hogy a sportágak által felállított célok hatékonyabban valósulnak meg, mint az elmúlt tíz évben –, fenntarthatóság.

A helyettes-államtitkár eztán bemutatta az új Nemzeti Versenysport Fejlesztési Programot.

Ebből kiderült az is, a sport továbbra is kiemelt stratégiai ágazat marad, viszont a működési környezet kevésbé lesz bürokratikus – az ígéret szerint.

Öt kategóriába sorolták az olimpiai sportágakat a jelen eredményeik és a 2024-es, 2028-as olimpiák várható eredményessége szerint (a kategóriákat, és a besorolás egészét lásd lent, a keretesben).

  • Kiemelt lesz a birkózás, a kajak-kenu, a korcsolya, az úszás, a vívás és a vízilabda.
  • Második kategóriába került az atlétika, a dzsúdó, a kerékpár, az öttusa, a triatlon, a kézilabda, a sportlövészet és a vitrolázás.

A harmadik kategóriától lefelé, talán az eddigiekhez képest némiképp lejjebb csúszó megítélésben részesülő tornát leszámítva csak olyan sportágak kerültek, amelyeknek vajmi kevés sanszuk van az olimpiák 1-8. helye valamelyikének elérésére, úgymint kosárlabda, röplabda, sí, ökölvívás, stb.

A leglényegesebb újságírói kérdésre, a „torta nagyságára”, a szétosztható forrás mértékére azonban az államtitkár nem tudott egzakt számokat mondani. Objektív okokra hivatkozva azzal kerülte ki a választ, hogy az országgyűlés által elfogadott 2023-as költségvetés is a háború, az infláció, avagy az ismert okok miatt folyamatosan változik, ezért.

Az elmúlt tíz év tanulsága éppen az volt, hogy ha az adott szövetség 14 olimpiai pontot ígért a ciklus elején, majd a végén nullát hozott, akkor sem történt semmi, nem csökkent a KSF mértéke. Ezért 24.hu megkérdezte, mennyire rugalmas a rendszer? Hiszen az élet produkál olyan váratlan eseményeket is, mint most például a támogatás szempontjából az első kategóriába rangsorolt Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) esetében, amely éppen elveszti az aranytojást tojó Liu testvéreket. Ha tényleg kínai színekben versenyeznek a jövőben, a korcsolyázóknak kevés esélyük lesz éremre, de még pontszerzésre is csekély a 2026-os milánói olimpián, a többi szakágban pedig eddig sem volt. Schmidt Gábor kérdésünkre azt a választ adta, hogy

alapvető terv szerint olimpiai ciklusonként rangsorolják újra a sportágakat, ergo a finanszírozást, de mivel folyamatos az egyeztetés a MOB-bal, ilyen esetekben rugalmasan és azonnal reagálhat a minisztérium akár.

Sportágak és sportszövetségek kategorizálása

I. KATEGÓRIA

 

Azon olimpiai sportágak, amelyektől struktúrájuk, szakmai működésük, tehetségmenedzselési rendszerük magasfokú kidolgozottságának köszönhetően a következő két olimpiai játékokon nagy eséllyel érmek szerzése várható.

 

·         Magyar Birkózó Szövetség

·         Magyar Kajak-Kenu Szövetség

·         Magyar Országos Korcsolya Szövetség

·         Magyar Úszó Szövetség

·         Magyar Vívó Szövetség

·         Magyar Vízilabda Szövetség

 

II. KATEGÓRIA

 

Azon olimpiai sportágak, amelyektől működésüknek és szakmai programjaiknak folyamatos kontrollja és szükség esetén kis mértékű korrekciója indokolt, melynek sikeres végrehajtása mellett a következő két olimpiai játékokon nagy eséllyel pontszerzés (4-8. helyezés valamelyike), esetleg éremszerzés várható.

 

·         Magyar Atlétikai Szövetség

·         Magyar Judo Szövetség

·         Magyar Kerékpáros Szövetség

·         Magyar Kézilabda Szövetség

·         Magyar Öttusa Szövetség

·         Magyar Sportlövők Szövetsége

·         Magyar Triatlon Szövetség

·         Magyar Vitorlázó Szövetség

 

III. KATEGÓRIA

 

Azon olimpiai sportágak, amelyek működése és sportszakmai programjai folyamatos kontrollja mellett – az olimpiai programban feltörekvő sportág esetén egyedi sportszakmai stratégia kidolgozása szükséges –, melynek végrehajtása esetén a következő két olimpiai játékokon kvótaszerzésre, egyes esetekben pontszerzésre (4-8. helyezés valamelyike) is képes lehet a sportág.

 

•      Magyar Asztalitenisz Szövetség

•      Magyar Evezős Szövetség

•      Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

•      Magyar Ökölvívó Szakszövetség

•      Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség

•      Magyar Sí Szövetség

•      Magyar Snowboard Szövetség

•      Magyar Súlyemelő Szövetség

•      Magyar Szinkronúszó Szövetség

•      Magyar Szörf Szövetség

•      Magyar Taekwondo Szövetség

•      Magyar Tenisz Szövetség

•      Magyar Tollaslabda Szövetség

•      Magyar Torna Szövetség

 

IV. KATEGÓRIA

 

Azon olimpiai sportágak, amelyek megfelelően felépített és közösen kidolgozott programok megvalósítása mentén feltehetően Los Angeles (2028), vagy legkésőbb Brisbane (2032) Nyári olimpiai játékok, téli sportok esetében a 2030 vagy 2034 évi Téli Olimpiák valamelyikére képesek lehetnek kvóta-, és esetleg pontszerzésre (4-8. helyezés valamelyike).

 

•      Magyar Curling Szövetség

•      Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség

•      Magyar Íjász Szövetség

•      Magyar Jégkorong Szövetség

•      Magyar Lovassport Szövetség

•      Magyar Műugró Szakszövetség

•      Magyar Röplabda Szövetség

•      Magyar Táncsport Szakszövetség

 

V. KATEGÓRIA

 

Olyan olimpiai sportágak, amelyeknél az aktuális helyzetük és lehetőségeik alapján szakmailag nem elvárható és nem is elérhető az olimpiai kvalifikáció.

 

•      Magyar Bob és Szánkó Szövetség

•      Magyar Golf Szövetség

•      Magyar Gyeplabda Szakszövetség

•      Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség

•      Magyar Karate Szövetség

•      Magyar Labdarúgó Szövetség

•      Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség

•      Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség

•      Magyar Rögbi Szövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik