Az egyik legjobb magyar sakkozó, a többszörös olimpiai ezüstérmes Almási Zoltán azt nyilatkozta lapunknak, hogy a magyar sakk haldoklik, a Magyar Sakkszövetség három éve már arra sem képes, hogy ellássa az alapfeladatát, legalább az országos felnőtt bajnokságot finanszírozza, megrendezze. És valóban, például a magyar rapid sakkbajnokság rendezői között ugyan első helyen a Magyar Sakkszövetséget tüntetik fel, ám valójában évek óta Dr. Csaba Árpád Ajka városával közösen szervezi, támogatók, szponzorok bevonásával saját maga finanszírozza azt.
Az ajkai születésű ügyvéd édesapja edzőként, szakosztály-, majd ügyvezető elnökként, versenyrendezőként rengeteg időt, energiát áldozott a sportra a városban, ezért szinte törvényszerű, hogy fia gyermekkorától versenyszerűen sakkozott, gyakorlatilag együtt nőtt fel a jelenlegi éljátékosok zömével. A jogi egyetem elvégzése óta a munka mellett már csak hobbiszinten játszik, ám nem szakadt el a sakktól, sőt: a szinte egyetlen komoly díjazású magyar torna, az édesapja, Csaba Árpád nevét viselő emléktorna szervezőjeként elég tisztán látja a magyar sakk helyzetét.
Aki évek, évtizedek óta benne él a sakkban, az tudja, Rapport Ricsi, illetve a döntése, hogy román zászló alatt versenyez tovább, csak a jéghegy csúcsa. A magyar sakkban nem egy-két éve, régóta nem működnek jól a dolgok. Mindez nem kizárólag, de döntően a sportág anyagi forrásaira vezethető vissza, pontosabban annak hiányára. Ez a kulcs. Hogy a szövetség mindenkori vezetése nem tudja előteremteni az elengedhetetlenül szükséges pénzt. Akár a piaci szektorból, akár szponzoroktól, akár állami forrásból vagy pályázatok útján – bárhonnan
– állította fel a diagnózist megkeresésünkre Dr. Csaba Árpád.
Az ügyvéd szerint nem kell nagy összegekre gondolni. „A magyar sport elmúlt évtizedére jellemző szövetségi támogatásnak a mértékéhez képest kabátgombokról van szó” – fogalmazott, amikor azt kérdeztük tőle:
- mennyiből lehetne egy átfogó, országos lefedettségű sakk-koncepciót kidolgozó, és azt megvalósítani képes szövetséget működtetni,
- illetve mekkora a költsége egy valamirevaló pénzdíjas versenynek.
„A sakk az a sportág, amihez a többi versenysporthoz képest a nemzetközi szint eléréséig nem kell túl sok eszköz és pénz. Egy terem, egy tábla, 32 bábu, egy sakkóra és egy megszállott ember, edző elegendő a tehetség kibontakoztatásához. Ma már ráadásul a helyszín sem létszükséglet, hiszen számítógépen, a távolból is mehet az oktatás.
Ezért állítom, a jelenlegi 50 millióval szemben nagyságrendileg 250–300 millió forintos éves állami támogatás és 50–100 millió forintos saját bevétel, összességében tehát 350–400 milliós éves költségvetés bőven elegendő lenne arra, hogy annak jelentős részét a kulcsterületre, azaz a lelkes edzők, szakemberek sportágban tartására, országos rendszerbe állítására, míg a másik hányadát az alapfeladat ellátására, a versenyszervezésre lehessen fordítani.
Kérdéssel fordultunk a szövetséghez is, azt firtatva, optimális esetben a jelenlegi évi nagyjából 100 millió forinthoz képest, szerintük mekkora kellene legyen a szövetség költségvetése?
„Az alapvető működésre, sportágunk szinten tartására, a hazai bajnokságok megszervezésére és a jelentősebb világversenyekre való kijutásra, valamint egyéb kötelező feladataink ellátására az optimális éves bevétel körülbelül 190 millió forint lenne. A Maróczy Géza Program, melyet sportágfejlesztési céllal készítettünk, ehhez képest plusz évi 300–350 millió forintos támogatással számol. A szponzori támogatás aránya üdvös volna, ha minél magasabb lenne” – válaszolta Kapás Róbert főtitkár.
Dr. Csaba Árpád és a szövetség elképzelése tehát nem áll messze egymástól, más kérdés, e forrás hiányában nem sok mindenre telik, tehetségkutatásra és gondozásra végképp nem.
Manapság szegény gyerek nem lesz sakkozó, mert pénz nélkül 12–13 éves korára nem tud eljutni 2400 Élő-pontig, pedig ekkorra derülhet ki, hogy van-e értelme továbblépni vagy sem. Csak az képes erre, akit támogat a családja
– vázolta a sportág zsákutcába jutásának fő okát Dr. Csaba Árpád.
Az is világos, hogy az utolsó magyar sakksiker, a 2014-es sakkolimpia ezüstérme jórészt a régi rendszer terméke, hiszen az egyetlen, akkor 18 éves Rapport Richárd kivételével, akinek a karrierjét – mint interjúnkból is kiderült már akkor is szövetségi támogatás, menedzselés nélkül – az édesapja építette és finanszírozta, Polgár Judit, Almási Zoltán, Lékó Péter és Balogh Csaba is korosztályából kifolyólag egyértelműen a rendszerváltás előtt vagy közvetlenül utána, még a korábbival évekig azonos szövetségi működés és finanszírozás mellett kapta meg azt az alapképzést, amelyből nemzetközi nagymester címig jutottak.
Dr. Csaba Árpád maga is a nyolcvanas években nőtt fel, amikor a Magyar Sakkszövetség még megengedhette magának, hogy edzőket finanszírozzon, komoly hazai és nemzetközi sakkversenyeket rendezzen, például sakkcsapat Európa-kupát. Utóbbi abból a szempontból is kuriózumnak számít, hogy jelenleg már az sincs megkötve, hogy kizárólag a bajnokcsapat indulhat el a tornán. Ehhez képest a Szombathelyt leszámítva – ez Rapport klubja is – magyar sakkcsapat tíz éve nem áll rajthoz ezen a sorozaton, rendezésről pedig, ahol több magyar csapat is részt vehetne, és nemzetközi tapasztalatot szerezhetnének a sakkozóink, álmodni sem mer senki.
Kapás Róbert érdeklődésünkre azt is közölte, hogy „az elmúlt három esztendőben, amióta a jelenlegi elnökség vezeti a Magyar Sakkszövetséget, három felnőtt magyar bajnokság volt tervben, mindhárom egyben dr. Hetényi Géza emlékverseny is. A 2019-es KO Magyar Bajnokságot a szövetség központi irodájának versenytermeiben rendezték hivatalos társrendezőkkel. Ezt a versenyt az MSSZ saját költségen rendezte, bár tény – hogy az akkori nehéz anyagi helyzetünkre tekintettel – kölcsönt kaptunk rá egy magánszemélytől.”
2020-ban a pandémia miatt online folyt a sakkélet, elmaradtak a bajnokságok, míg a 2021-es bajnokság helyszíne a Garuda Irodaházban volt (Dr. Csaba Árpád irodájának székhelye – a szerk.), ugyanazon cégek bevonásával, mint 2019-ben, ám ezúttal a költségek arányosan megoszlottak az MSSZ és a társrendezők között. A 2021-es rapid bajnokságon
egy támogató-versenyszervező nagylelkűségének köszönhetően a költségek jelentős része nem minket terhelt. A versenyhez, az internetes közvetítéshez szükséges speciális közvetítőtáblákat és egyéb eszközöket mi adtuk és szállítottuk, a versenyt szakmailag felügyeltük, az adminisztrációs költségeket álltuk
– számolt be Kapás Róbert.
A magyar sakk korántsem zökkenőmentes mindennapjait Balog Imre (2594 Élő-pont) esete is példázza. A 30 éves, békéscsabai születésű sakkozó tavaly megnyerte a rapid magyar bajnokságot. Mint fentebb írtuk, az ajkaiak évek óta rendezési költségekkel, érmekkel, pénzdíjakkal együtt 5–6 millió forint értékben finanszírozzák a tornájukat, avagy ennyit tesznek bele a rapid magyar bajnokságba. A győztes a versenykiírás szerint az 500 ezer forintos pénzdíjon túl egyúttal magyarországot képviselheti a soron következő rapid Európa-bajnokságon.
Ehhez képest tavaly decemberben az derült ki, hogy mindenki a másikra várt. Balog joggal hihette, hogy a szövetség, mint társrendező automatikusan intézi a nevezését, az utazását, és a szükséges tudnivalókról idejében értesíti majd. Ehhez képest nem történt semmi, Balogot a megadott határidőig senki sem nevezte a lengyelországi Eb-re.
Amikor a szövetségnél az iránt érdeklődtünk, hogy fordulhat elő ilyen, a főtitkártól azt a választ kaptuk: „Balog Imre az MSSZ költségén vett részt az Eb-n. A versenyző a nevezési határidő lejárta után jelezte, hogy utazni szeretne a versenyre – ez a Covid-19 időszakban, amikor minden második verseny elmaradt, a többi közül pedig sok idő előtt véget ért, nem volt meglepő –, a késedelmes nevezés extra költség nélkül és könnyedén megoldható volt, az egyéni versenyeken járványidőszakon kívül is általában működik, nincs szükség baráti szívességekre és diplomáciai megoldásokra hozzá. Semmiféle hatással ez a versenyzésére nem volt.”
Dr. Csaba Árpád ezt kicsit másképp látja. „Az Eb-n Imi hajszál híján érmes lett (végül rapidban 9., blitzben 10. helyen zárta a tornát – a szerk.). A verseny után a szövetségben szóvá tettem a nevezés körüli anomáliát, mondván, lehet, hogy kicsit figyelmesebb szervezéssel jobb lett volna a felkészülése, meg lett volna az a paraszthajszál, ami a bronzéremhez kellene, és akkor végre eredményt tudtunk volna felmutatni, amire 2014, a sakkolimpiai ezüst óta nem volt példa felnőtt szinten. Nem éreztem, hogy komolyan elgondolkodtak volna a felelősségükön.
Miközben Ajkán, ahol hetedik éve mindenki lelkesedésből, önzetlenül belerakja a munkáját, az energiáját, a pénzét, és létrehoztunk egy versenyt, amelyik évről évre fejlődést mutat, a negyedik éve tartó szövetségi együttműködés után le kellett szűrjem, hogy tőlük mindezt nem kapjuk meg
– mesélte a sakkbarát ügyvéd.
Az esetből arra lehet következtetni, a szövetségi összköltségvetés nemhogy az alapfeladat ellátására, az országos bajnokságok megrendezésére, de még arra sem elegendő, hogy a társadalmi elnök olyan szervezetet építsen fel, ahol a titkárságon kellő létszámú sportszervező dolgozik, és mindenre, főképp a magyar színeket nemzetközi téren képviselő válogatott sakkozókra is kellő figyelem jut.
Dr. Csaba mindezek ellenére nem a jelenlegi elnököt, elnökséget ostorozza. Azt állítja, egyszerű lenne Szabó László nyakába varrni a magyar sakk összes baját, de az nem fedné a valóságot, mert a sportági erózió évtizedes, ráadásul a regnáló elnök első két évének terveit tényleg felülírta a világjárvány.
„Szabó László jó szándékát senki sem kérdőjelezi meg. De az is igaz, a sakkozók átlagostól eltérő habitusa, gondolkodása, magatartása, kapcsolattartási igénye nem engedi meg, hogy az elnök úr a 3–5 egyéb tisztsége mellett azt az időmennyiséget szánja rá a sportágra, amire láthatóan képes. Mindez azzal a 100 millió forintos éves költségvetéssel társítva, amivel a szövetség rendelkezik, a mai világban végképp kevés” – jelentette ki.
A fő kérdés az, ha már a klasszikus sakkban második legmagasabb magyar Élő-pontszámával rendelkező Almási Zoltán (2677) és a harmadik Lékó Péter (2663) is saját bevallása szerint évek óta háttérbe vonult a versenyzéstől, inkább tanítanak és szekundálnak, a legerősebb magyar, Rapport Richárd pedig román színekben folytatja, mi a haszna annak, hogy a Magyar Sakkszövetség megpályázta, és 2020 decemberben el is nyerte a 2024-es budapesti sakkolimpia rendezésének jogát. Még inkább:
„A sakkolimpia pont olyan, mint Rapport Ricsi, csak az a jéghegy másik csúcsa. A sakk fényes kirakata. Oké, megnyertük a rendezést, aminek lesz előnye is. Pozitívumként elmondható, hogy a hazai és a nemzetközi médiumok sokat fognak Magyarországgal foglalkozni. Az állam által biztosított forrásból asztalhoz ültetni a legjobb magyar sakkozókat is, ráadásul ez nem kerül sokba, még akkor sem, ha rendezőként 3-3 csapatot nevezhetünk, mert itthon lesz a torna. Csakhogy
milyen eredményre számíthatunk, ha jelenleg sincs 2400 fölötti női, és 2024-re már nem lesz 2650 fölötti férfi sakkozónk sem. Ezért eredményesség terén biztosan nem várhatjuk el azt, hogy a magyar sakkválogatottak visszahozzák azt az időt, amikor a világ legjobbjaival versenyeztünk az érmekért úgy a férfiak, mint a nők mezőnyében.
Megtérülés lehet a sakkozni vágyó gyerekek számának megugrása is. Ám, ha ezek a gyerekek nem egy stabil, jól felépített, leginkább működő sportági rendszerbe érkeznek, csatornázódnak be, hanem egy szervezetlen, szétesett valamibe, úgy hiába az olimpia, a magyar sakk végső soron semmit sem profitál belőle se rövid, végképp nem 5–10 éves távlatában” – vezette le Dr. Csaba Árpád.
